Jelenlegi hely

10 őszi kirándulóhely Budapest környékén

Összegyűjtöttünk néhány felfedezni való, izgalmas kirándulási célpontot a közelben, ahová érdemes ellátogatni a családdal az őszi hétvégeken.

Majk - Kamalduli Remeteség

Az Észak-Vértes mélyén, csodálatos természeti környezetben található Kamalduli Remeteséget sokan még a környéken sem ismerik. Majk Közép-Európában azon kevés kamalduli remeteségek egyike, amelyeknek épülete és környezete építészetileg eredeti formájában maradt fenn. A 17 cellaházból, templomtoronyból és kolostorból (Foresteria) álló barokk műemlékegyüttesben fogadott némaságban éltek a szerzetesek 250 évvel ezelőtt. A 11. században Szent Romuald követőiből alakult itáliai eredetű kamalduli rend hallgatási fogadalmat tett tagjai a 17. század végén, 18. század elején éltek itt, de csendjüket, szellemiségüket, imáikat máig őrzik a falak. A 17 cellaházak közül hét apartmanházként működik és rendszeresen fogad látogatókat. 

A kolostorépület pinceszintjének és földszintjének terei a Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt remeteség egykori hétköznapi és ünnepi tereit idézik meg. Az eredetihez igazodó történeti bútorok kaptak helyet a rendezvényekre használt terekben is, így a Refektóriumban, a Díszteremben, a Káptalanteremben, a Könyvtárszobában és a Kápolnában is. A remeteházakba és a kertjeikbe is látogathatunk.

Web

Tatai Fényes Tanösvény

Az egész évben, szezonon kívül is látogatható Fényes Tanösvény egy tizennyolc állomással rendelkező ökoturisztikai útvonal, amely interaktív módon mutatja be a fürdő területének természeti kincseit. Egyszerre informatív és szórakoztató turisztikai attrakció, mely bővelkedik kalandokban: önállóan, kötélhídon és csónakkal járhatják be a látogatók, és megcsodálhatják a karsztforrások lenyűgöző élővilágát. A tanösvényt a Látogatóközpont helyi élővilágot bemutató kiállításai és foglalkozásai egészítik ki. A tatai ökoturisztikai tanösvény és Tata környéke ideális családi program. 

Web

Vármakett Park - Dinnyés

Történelmi kalandozás a Velencei-tó mellett. A szabadtéri parkban ma már csak romokban létező 30 db középkori magyar vár látható, rekonstruált, kicsinyített változatban, anyaghűen (kőből, fából, téglából) megépítve, valósághűen ábrázolva. A várak a történelmi Magyarországot ábrázoló sétányon belül találhatók, eredeti helyükön. Rövid történetük olvasható a kis táblákon. A sétányt 90 emlékoszlop övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. Az egyedülálló történelmi kiállítás célja az értékmentés és az oktatás, különlegessége az egyedi szemléltetés. A makettek minden korosztály számára élményt jelenthetnek, a tárlatvezetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére. A park esti kivilágításban is megtekinthető. Gyermekprogramok (előzetes bejelentkezés után): lovagi jelmezes hétpróba óvodásoknak, jelmezes történelmi foglalkozás iskolásoknak, rendhagyó történelemóra kicsiknek és nagyoknak

Web

Nemzeti Botanikus Kert - Vácrátót

A több mint 180 éves műemlék- és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi kert hazánk legfajgazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron. Az eddig észlelt fészkelő madárfajok száma 62, a tavakban 22 halfaj él, 73 puhatestű (csiga és kagyló) állatfaj talált itt otthonra. Egynyári növénybemutatók, hangulatos sétautak, muskátli- és rózsa fajtabemutató és a természet sok-sok apró csodája várja egész évben a vendégeket.Több, mint 12 000 fajhoz illetve fajtához tartalmazó élőnövény-gyűjtemény, 27 hektár országos jelentőségű természetvédelmi terület, mely műemléki védelem alatt is áll. Látványosságok: üvegházak, tórendszer, vízimalom, műemléképületek, pihenőhelyek, Berkenyeház, Karbonház

Web

Brunszvik Kastély és parkja - Martonvásár

Az angol-neogót stílusú kastélyban működik a Beethoven Emlékmúzeum. A kastély egykori lakója volt Brunszvik Teréz, a kisdedóvás és nőnevelés ügyének lelkes apostola, aki 1828-ban Budán megnyitotta hazánk, sőt Közép-Európa első óvodáját. Az csodaszép martonvásári kastélyhoz kultúrtörténeti emlékek is fűződnek. A 19. század első éveiben több alkalommal is itt járt Ludwig van Beethoven, aki barátságban állt a zenerajongó Brunszvikokkal.

A  kastélyparkot gyönyörű nemes fák díszítik, melyeket leginkább ősszel érdemes látni. A park fái között megtalálható a mocsári ciprus, a páfrány fenyő, a juhar és a platán. A hársak közé amerikai szivarfát, balkáni vadgesztenyét ültettek. A park közepét kis tó foglalja el, benne sziget hatalmas, árnyas fákkal és szabadtéri színpaddal. Martonvásáron érdemes megnézni az Óvodamúzeumot is.

Web

Sas-hegyi Látogatóközpont

A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület, számos különlegességnek, védett növény- és állatfajnak ad menedéket, melyeket tanösvénytúrákon fedezhetünk fel, miközben a város egyik legteljesebb panorámájának látványa tárul elénk. A Láto­ga­tó­köz­pont­ban egy szer­ve­zett túrán és állat­be­mu­ta­tón is részt vehetünk, interaktív kiállítás nyújt információkat a Sas-hegyről. Az emeleti panorámateraszról pazar budapesti kilátás tárul elénk, sőt webkameránk segítségével a környék ragadozó madarainak szemszögéből is pásztázhatjuk a tájat. Két szabadtéri terráriumban természetes élőhelyükön mutatják be a pannon gyíkot és a zöld gyíkot. Tavasztól őszig rendszeresen tartanak kisemlős-bemutatót borzzal, nyesttel, görénnyel és más, városokban élő kisállatokkal. Megfigyelhetik az állatok viselkedését, mozgását, táplálkozását, külső jellegzetességeit.

Szemlő-hegyi-barlang

A jelenleg 2200 méter hosszban feltárt, fokozottan védett barlang Budapest egyik legértékesebb természeti kincse, mely több, tágas folyosóból áll. Látványos formakincsű, ásványkiválásokkal gazdagon díszített. A túraútvonal mintegy 360 méter hosszúságú, melyet a látogatók kényelmes betonjárdákon és lépcsőkön járhatnak be. A barlangjáratok arculatát és képződményeit érzékeltető hatásvilágítás mellet ismerhetjük meg a falakat gazdagon borító, Európában ritkaságnak számító borsókő-kiválásokat és gipszkristályokat. A barlang tiszta, pormentes levegője lehetővé teszi asztmás és légúti betegségben szenvedők kezelését a barlangban. A fogadóépületben ajándékbolt és interaktív kiállítás látható. A parkban játszótér és egy geológiai tanösvény várja a látogatókat.
Cím: 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35.

Budakeszi Vadaspark

A budai hegyek közt, Budapest és Budakeszi határában található. A Budakeszi Vadaspark elsődleges feladata a hazánkban és Európában őshonos vadfajok erdei környezetben való bemutatása.  A családbarát vadasparkban medvék, őzek, szarvasok, muflon, farkasok, bölények, vaddisznók és más nagyvadakat élnek természetes élőhelyükön, erdei környezetben. A park egész éven át érdekes és tartalmas programokat kínál, pl. lát­vány­ete­tés­sel és állati tré­nin­gek­kel vár­ják az érdeklődő­ket. A vadaspark látványosságait biztonságos turistautakon járhatjuk végig, a tanösvényeken hatalmas sétákat tehetünk az év minden szakaszában, játszótér és piknikező helyet is találunk a közelben. A vadas­park szom­széd­já­ban kaland­park is talál­ható, ahol kisebbeknek és nagyobbaknak is építettek pályát.

Emese Park - Középkori múzeumfalu

Az Emese Park egy Szent István-kori falut elevenít meg a főváros közelében, Szigethalmon. A középkori Várispánság célja, hogy hiteles és szórakoztató formában mutassa be a kora Árpád-kor tárgyi és szellemi hagyatékát, az akkori magyarságot és a korabeli Európát alkotó népeket. A 12 hektárnyi területen "a Várispánság népe" korhű eszközökkel és viseletben végzi mindennapi tevékenységét, a kézművességtől, az állattartáson, a növénytermesztésen és a halászaton át, a fegyveres harc gyakorlásáig. A programokba és a park életébe minden látogató aktívan bekapcsolódhat.
Cím: 2315 Szigethalom, Rákóczi út 147.

Szigethalmi vadaspark és állatsimogató

A Családi csodaparkban” játszóterekkel, kisállatsimogatóval, halastóval, pónilovaglási lehetőséggel, állatetetéssel, piknikezési lehetőséggel várják a látogatókat. Itt lakik Gizi az őzsuta, Saci a papagáj, a három kis róka Szmöre, Lili és Vadóc, Turcsi a vadmalac, dámpár Yoda és Leila, és Su, az ormányos medvelány.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére