Jelenlegi hely

Ágyat az Anyáknak! és minden kórházi kísérőnek!

Mindannyian jártunk már úgy, hogy olyan helyen kellett aludnunk, ahol nem szerettünk volna. De ha ez a gyerekünk kórházi ágya melletti szék, vagy a földre tett hálózsák, akkor még választási lehetőségünk sincs. Bármilyen körülményekkel találkozik a kórházban egy anya, a gyereke mellett marad.

Kislányuk kórházi ellátása közben embertelen körülményekkel találkozott Orosvári Zsolt, korábban „csak” egy apa a sok közül. Mára lassan az ország összes anyukája ismeri, de azok mindenképpen, akik az általa szervezett gyűjtésben vásárolt tábori ágyak egyikén töltötték gyerekük mellett az éjszakát.

A 2018 novemberében indult kezdeményezésről sokan beszámoltak már. A gyűjtés és az adományozás azóta sem állt meg, Facebook oldalán folyamatosan követhetőek azok az egészségügyi helyek, ahova ágyak kerültek. Ugyanitt arra is bíztat, hogy ne aludjon egyetlen kórházi kísérő sem a földön, „Kérjétek, és használjátok a díjmentesen rendelkezésetekre álló fekhelyeket!

Küzdelme nem csak az ágyakra befolyó összegért, az ágyak megvásárlásáért és kiszállításáért folyik, de sokszor az intézményeken belüli döntéshozókkal is tart. Szinte hihetetlennek hangzik, hogy az ország legnagyobb gyerekkórházában maga az ápolási igazgató áll ellen a kezdeményezésnek.

Az összecsukható tábori ágyak választásakor arra is ügyelt, hogy esetleges gond esetén könnyű legyen az alkatrészutánpótlásról is gondoskodni. Szerencse, hogy az egyik legnagyobb sportszerforgalmazó áruházlánc a kezdeményezés mellé állt, 

Szégyenletes és érthetetlen, hogy nem természetes az ma egy európai országban, hogy egy szülő beteg gyereke mellett szeretne maradni akár éjszakára is a kórházban. Érhetetlen az is, hogy ehhez nem természetes, hogy elhelyezést kapjanak, ágyat, kulturált tisztálkodási lehetőséget. Igaz, hogy törvényileg ott maradhatnak a szülők, de ennek a módja nincs leszabályozva. Törvényileg hiányos a szabályzás az államilag fenntartott kórházakban a kísérők tartózkodási lehetőségéről. Nemcsak a törvényi szabályzás hiányos, de az intézményi sem egységes, van, hogy osztályonként eltérő.

Az Ombudsman, avagy az Alapvető Jogok Biztosa már 2010-ben jelentést tett a szülői elhelyezésekkel kapcsolatos visszáságokról. Ezt tavaly novemberben egy újabb civil beadványt követően megismételte. Jelentés ugyan más irányból közelítette meg az ügyet, de vannak átfedések: nem kifejezetten az ágyak hiányára fókuszált, hanem átfogóan azt nézte, hogy a szülőt beengedik-e gyermeke mellé és hogyan.
Javasolta, hogy vezessenek be, a felnőttkorú kísérők méltó elhelyezési körülményeit szavatoló minimumstandardokat és ehhez nyújtsanak kellő anyagi forrást is.

Az Emmi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma az első hónapokban nem reagált az ágyak gyűjtésére irányuló civil kezdeményezésre, majd egy excel táblázatot bocsátott a szervezők rendelkezésére segítségképpen. Azóta is folyamatos a gyűjtés, így újabb kérdés merült fel: Orosvári Zsolt nyílt üzenetekben igyekszik elérni a minisztériumnál, hogy legalább az ágyak után kifizetett áfa visszatérítésében legyenek segítségükre. A vásárlások után már több mint egymillió forint adót fizettek ki. Jelenleg a 27 százalékos áfával az állam négy adományágyból egyet elvesz.

A kezdeményezés akartalanul nemcsak a gyerekosztályokon uralkodó állapotokra hívta fel a figyelmet, de széles körben hatott az ország hasonló problémákkal küzdő más területeire is. A bútorral nem rendelkező, sörpadon alvó mentősöknek ugyanúgy kellene ágy, mint a sebészetekre, sürgősségire vagy a hospice osztályokra.

A térképen már ágyadományokat kapott városok láthatóak, az adományakcióhoz az Anyák az Anyákért Alapítvány és a Social Pont Alapítvány is csatlakozott.

Ha Te is hozzájárulnál egy ágy megvásárlásához, itt teheted meg:
Anyák az Anyákért Alapítvány számlaszáma: Magyarországról: Magnet Bank: 1620 0120 - 1853 4991;
Külföldről: IBAN: HU61 1620 0120 1853 4991 0000 0000, SWIFT: HBW EHUHB
A közlemény rovatba mindenképp beleírandó, hogy Ágyat az anyukáknak!

 

 

ADL - Debrecenimami

Forrás: Orosvári Zsolt Facebook oldala

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére