Jelenlegi hely

Családbarát Vállalat? Ugye Te is ilyen helyen szeretnél dolgozni?

Megjelent az Év Családbarát Vállalata díj pályzati kiírása. De mitől lesz egy munkahely családbarát?

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2013-ban alapította és azóta minden évben kiosztja az Év Családbarát Vállalata díjat. Ezzel is azt szeretnék hangsúlyozni, mennyire fontos a munka-magánélet egyensúlya, hogy a gyermekvállalás szempontjából meghatározó szerepet játszik egy munkahely.

De mit is jelent az, ha egy munkahely családbarát?

Sok kisebb-nagyobb „hétköznapi” ismérv tesz egy vállalatot családbaráttá:amikor a kollégák családtagjai beleférnek a céges telefonflottába, amikor a vállalat nyílt napot szervez, hogy a munkatársak családjai megismerjék egymás életterét; amikor a gyermekvárás nem egy stressz faktor a szülőknek és a munkahelynek, hanem együtt tervezik a közös jövőt… sorolhatnánk.

A humánus és családbarát szervezet legfontosabb ismérvei közé tartozik, hogy aktívan foglalkozik azzal, hogy ember- és családbarát kultúrát alakítson ki, ezen belül odafigyel kisgyermekes munkavállalóira; elkötelezett abban, hogy innovatív módon fejlessze családbarát működését, figyelemmel van a környező trendekre; saját szektorában példaértékű; a szervezeti kultúrának része a munka-magánélet egyensúlya fenntarthatósága, él a rugalmasabb munkaszervezési formákkal; a szervezet vezetése folyamatosan kommunikál a munkatársakkal, az innovációkat az igényekhez igazítja.

És léteznek ilyen munkahelyek?

Igen! Szerencsére egyre több! 2013-2016 között 27 cég nyerte el az Év Családbarát Vállalata címet. A  korábbi nyerteseket és a 2017-es pályázat feltételeit itt találod.

 

Forrás: haromkiralyfi.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére