Jelenlegi hely

Családi Nap a Közösségi Mezőgazdálkodásról

Szeretnél jó minőségű friss, helyi zöldséghez-gyümölcshöz jutni egyenesen a termelőtől úgy, hogy egy közösséget építve segítsétek egymást? Ismerkedj meg Te is a közösségi mezőgazdálkodással a Tudatos Vásárlók családi napján! Előadásokkal, beszélgetésekkel, közösségi gazdaságok bemutatkozásával, magbörzével és színes családi programokkal várunk mindenkit február 18-án!

közösségi mezőgazdálkodás személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a termést egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg.

A gyakorlatban ez a következőképpen néz ki: a gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket. „Részes rendszerek” esetében a gazda mindent szétoszt a tagok között, ami nála megterem. A terményeket (lehet zöldség, tojás, hús) jellemzően hetente ugyanabban az időben és helyen lehet átvenni, amíg a szezon tart.

Február végén ünnepeljük a közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi napját. A Tudatos Vásárlók Egyesületénél idén is egy családi napon népszerűsítjük a közösségi mezőgazdálkodást, bemutatjuk azokat a gazdaságokat, akik várják az új tagokat. Azoknak pedig, akik már tagok egy ilyen gazdaságban, lehetőséget teremtünk a találkozásra és a tapasztalatcserére.

MIKOR?

2023 február 18-án, 12:30 és 18:00 óra között.

HOL?

CEU (Közép-európai Egyetem 5. ker. Budapest Nádor u. 15.

Kérjük, ha teheted, gyere tömegközlekedéssel. A helyszín 5-10 perc sétára van a 2-es villamostól, a Deák téri metró- és villamosmegállóktól.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt tudsz regisztrálni.

PROGRAM

A program első része szakmai érdeklődőknek szól, 15:00 h-tól pedig a  szeretettel várjuk a szélesebb közönséget, családokat.

Szakmai program gazdáknak, érdeklődő gazdáknak, közösségi mezőgazdálkodás koordinátoroknak

  • 12:30-13:45 Előadások
    • Tervezés a közösségi gazdaságokban
    • A közösségi mezőgazdálkodás aktuális kihívásai
  • 14:00-14:45 World Café (tervezés, közösségi gazdaság indítása, kihívások)

15:00 h-tól a programok az egyetem földszintjén kerülnek megrendezésre, és két helyszínen futnak majd párhuzamosan:

Aula – közösségi tér

  • 15:00-18:00 Hazai közösségi gazdaságok bemutatkozása
  • Akikkel személyesen is találkozhattok: Szanadaszögi Ökokertészet, Terápiáskert, Biokert Szigetmonostor, Birs Közösség, Pallagvölgyi Biokert, Táncoskert, MagosVölgy, Tápiódoboz , Ezerjó Farm és Vendégház, Dunaszigeti Zöldségközösség, ZöldAlmárium 
  • 15:00 – 17:30 Ismerd meg a gazdát! – nyomozós játék felnőtteknek
  • 15:00 – 17:00 Tanácsadás érdeklődő gazdáknak tapasztalt közösségi gazdától
  • 15:00 – 18:00 Magcsere a Magház szervezésében
  • 15:00 -17:00 Vidd magaddal! kreatívkodás felnőtteknek és gyerekeknek
  • Hozz magaddal üres mini befőttes üveget.
  • fűszersó készítés
  • téli teakeverék készítés
  • 15:00 – 17:30 Kreatív gyerekprogramok
  • A Messzelátó Egyesület foglalkozásán kikelő maglabdákat, érméket készíthettek majd papírhulladékból. Ezeket növényi festékkel meg is festhetitek, ajándéknak is kitűnő, és elültetve virágok és fűszernövények kelnek majd ki belőlük.
  • Huzián Zsófi a Meseszín Műhelytől a kisebbeket várja majd. Zsófi segítségével saját hozott pólót, vászonszütyőt is festhetsz, stenclizhetsz. Mi is készülünk stenclizhető vászonzsákkal, amelyek a regisztrációnál megvásárolhatók, ezzel is támogatod a rendezvényünket.
  • Inspirál cirkuszközpont foglalkozásán a zsonglőrködést próbálhatják ki kicsit és nagyok különböző eszközökkel pl. virágbot, diaboló, tányér.
  • 17:45 Tombola a nyomozós játékban résztvevőknek

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt tudsz regisztrálni!

Előadó

  • 15:30-16:00 Őry Barna – A 3 órás kert: Így termeld meg saját zöldségeidet heti 3 órában
  • 16:00-16:45 Szezonális táplálkozás egészségesen, közvetlenül a gazdától  kerekasztal beszélgetés Dr. Lengyel Boglárka gyerekorvossal,  Dr. Király Ágnessel a FerMentor Blog és Műhelytől, (harmadik beszélgetőtárs még szervezés alatt)
  • 16:45- 17:30 Egészséges ősgabonák a tányérunkon  Kerekasztal beszélgetés az ősgabonákról Dr. Szira Fruzsinával az ÖMKI vezető kutatójával, Fülöp Ádámmal a Pipacs Pékség alapítójával és Szabó Adrienn, dietetikussal, a Magyar Superfood könyv szerzőjével

​ÉTKEZÉS

A büfét batyus alapon szervezzük, így arra kérünk, hogy hozz valami finomságot magaddal. A hulladékmentesség jegyében kérjük, hozz magaddal bögrét és tányért is. Mi készülünk majd teával és kávéval az eseményre.

TÁMOGATÓ JEGY

Az eseményen való részvétel ingyenes, de mivel nagyon hasznos tudást nyújt a témában, és izgalmas programot az egész családnak, arra kérünk, ha megteheted, támogasd munkánkat adománnyal, melynek javasolt összege 2.000 Ft, vagy 3.000 Ft vagy 5.000 Ft. Ezt a helyszínen tudjátok majd befizetni. A befolyt adományt közösségi mezőgazdálkodás programunk finanszírozására használjuk fel.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt tudsz regisztrálni!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére