Jelenlegi hely

Elindult a sofőr, az anya fent, a baba lent maradt

Hogy juthatunk el idáig? Milyen ember az ilyen, aki figyelmetlenségből becsukja az ajtót egy anya előtt a trolin, ahol a kisbabája lent maradt az utcán, és mikor az anya szól, hogy mi történt, meg sem áll, hanem tovább indul! Úgy, hogy az a kis baba védtelenül az utcán marad egyedül. Mit érezhetett az az anya, még bele gondolni is szörnyű!

A Bors.hu írta meg, hogy egy 22 éves fiatal édesanya a Hősök terén szállt volna le a babakocsiban lévő kisbabájával, de mivel egyedül nem tudott, segítséget kért. A sofőr már itt türelmetlen volt és rácsapta az ajtót a babakocsira, ekkor a tömeg hangosan felzúdult és ennek hatására újra kinyitotta az ajtót, de csak annyit várt, hogy a segítő szándékú, de idegen hölgy, leérjen a babakocsival a földre, majd mielőtt az anya is leszállt volna, becsukta újra az ajtót és tovább indult. Az anya kérte a sofőrt, hogy álljon meg, mert a kisbabája lent maradt és had szálljon le, de a sofőr ehelyett a gázra lépett és tovább hajtott, majd a következő megállónál szállhatott csak le az édesanya. Szerencsére a segítőkész utas a megállóban várta a kisbabájával.

Azt hiszem ennek az ügynek lesz még folytatása, borzasztó, hogy ilyen megtörténhet!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére