Jelenlegi hely

Elutasították a béranyaságot

Az Európa Tanács elutasította a béranyaság minden formáját

2016. október 11-én az Európa Tanácsban a parlamenti képviselők a béranyaságról szavaztak, nemet mondva annak minden formájára. A Parlamenti Közgyűlés plenáris ülésén a 47 tagállam képviselői elutasították a béranyaságot szabályozni, és egyes formáit legalizálni kívánó De Sutter jelentést. (A jelentés benyújtója, Petra de Sutter személye ellentmondásos volt a témában. Amellett, hogy egy transznemű személyről van szó, egy olyan kórházat vezet Belgium Gent városában, ahol működik a béranyaság rendszere.) A döntéssel a képviselők a nők és a gyermekek emberi méltósága mellett álltak ki.

Az Európa Tanács 324 tagja a 47 tagállam parlamenti képviselői közül kerül ki. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács 1949-ben alakult azzal a céllal, hogy védelmezze az emberi jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot. Bár szomorú, hogy egy ilyen javaslat egyáltalán teret kaphatott, örömmel üdvözöljük a döntést.

Magyarországon a Citizen GO csapata a polgárokon túl magyar képviselőket is arra kérték, hogy vegyenek részt az üléseken, és utasítsák el a béranyaság minden formáját. Mai levelükben megköszönték Bartos Mónikának, Hoffmann Rózsának, Csenger-Zalán Zsoltnak, Gyöngyösi Mártonnak és Manninger Jenő képviselőknek, hogy részt vettek Strasbourgban a plenáris ülésen, és a béranyaság minden formájának elutasítása mellett foglaltak állást.

Nem nevezett ki ünnepnapot az abortuszoknak az ENSZ

Néhány hete a Citizen GO azzal a kéréssel fordult az ENSZ főtitkárához és szervezeteinek vezetőihez, hogy ne nevezzen ki az ENSZ ünnepnapot az abortuszoknak. Erre azért volt szükség, mert a nemzetközi abortusz-lobbi közel 450 szervezete összefogott ezért a képtelen ötletért, és nyomást próbáltak gyakorolni a nemzetközi szervezet döntéshozóira.

Tiltakozó levelükhöz több mint 170 000 ember csatlakozott világszerte. Bár több vezető üdvözölte az abortusz-lobbi javaslatát, petíciójuk után csönd övezte az ENSZ-ben a témát, és szeptember 28-át nem tették meg a biztonságos abortuszok napjává. 

 

Forrás: Citizen GO hírlevele

Szerző: Szombathelyimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére