Jelenlegi hely

Idén is jön Joulupukki, a lappföldi Mikulás

Az idén is Magyarországra látogat a finn Mikulás, Joulupukki. A Mikulásgyárban találkozhattok vele december 1-én és 6-án.

A Mikulásgyár meghívására érkezik hozzánk Joulupukki, a finn Mikulás, aki ezúttal több városba is ellátogat - közölte a Mikulásgyár Alapítvány közleményben az MTI-vel. Az Északi sarkkör közeléből érkező vendég idei egyik feladata az, hogy felhívja a gyerekek és szülők figyelmét a szolidaritás és a jótékonyság fontosságára.

Joulupukki Észak-Finnországban, Lappföldön él Korvatunturi vidékén. Joulupukki háza a lappföldi Rovaniemiben, a sarkkörön (Napapiiri) található, ahol az év 365 napján nagy szeretettel fogadja az odalátogató gyerekeket. Mivel a finn gyermekek számára karácsony este a Mikulás hozza az ajándékot, ezért minden évben eljön Magyarországra december hatodika előtt. A finn Mikulás segítői a jóságos, piros ruhás manócskák (tonttu), így nem kell félnünk a krampuszoktól és a virgácstól. 

Zsolnai Endre szervező emlékeztetett a finn Mikulás korábbi szavaira: "adakozzunk a rászorulóknak és a nélkülözőknek adventkor. Cselekedjünk úgy, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek embertársaink!"

Zsolnai Endre szerint a finn Mikulás mondatai jól mutatják, hogy idén mire fókuszál a karitatív akció: a Mikulásgyár szeretne ismét sok tízezer kiló adományt gyűjteni, amelyeket a Gyermekétkeztetési Alapítvány és ötven kiválasztott település vezetője, családsegítője oszt majd szét közvetlenül a rászorulók között.

A közleményben azt is írják, hogy a szervezők mellett minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját. Bíznak abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban. A december 1. és 21. között zajló eseménynek köszönhetően ismét több ezer gyermek karácsonya válhat egy kicsit könnyebbé.

A gyerekek találkozhatnak Joulupukkival Budapesten december 1-jén, a MikulásGyár nyitó ceremóniáján és december 6-án ugyanitt, továbbá december 3-án Sárváron, december 4-én Bábolnán, december 6-án Szerencsen, és december 7-én Szombathelyen.

Forrás: MTI, Mikulásgyár

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Ugrás az oldal tetejére