Jelenlegi hely

Szervusztok Pajtikák!

Ismerős mondat? Kemény Henrik bábművész születésének 100. évfordulóját egyhetes programsorozattal ünnepli a debreceni Vojtina Bábszínház.

Kemény Henrik 100 – A Bábjátékos (1925-2025)

Ünnepi hét a Vojtinában 2025. január 28. és február 2. között.

A Kossuth-díjas bábművész paravánjai előtt évtizedeken keresztül több ezer gyermek és felnőtt kacaghatott Vitéz László történetein, de a televízió képernyőkön keresztül megismerhették Süsü, a híres egyfejű vagy épp Hakapeszi Maki, a csokikedvelő kismajom kalandjait is.

Kemény Henrik január 29-én lenne 100 éves: új helyre kerül a hagyatéka

A bábos család munkásságának és a vásári bábjáték műfajának tovább éltetésében Debrecen és a Vojtina Bábszínház kiemelt szerepet játszik, hisz Kemény Henrik a valamikori Kemény Bábszínház (1927-2011) teljes hagyatékának gondozását 2006-ban az általa létrehozott Korngut-Kemény Alapítványra bízta. Székhelyként Debrecent jelölte meg.

A 100. évforduló egyik örömteli és kiemelkedő eseménye lesz a Korngut-Kemény család teljes hagyatékának helyet adó Vitéz László BábTér és Látvány-Tár-Interaktív Bábműhely Látvány-Tárának ünnepélyes átadása január 29-én 10 órától a bábszínház Kálvin téri épületének első emeletén.
A Kossuth utcai épületben található állandó kiállítótér Világközép kiállításával (BábTér) és a hagyaték raktározását szolgáló, a centenáriumra elkészült Látvány-Tárral valósul a Kemény Bábszínház örökségének méltó elhelyezése.

Beleshetünk a bábok életébe

Az ünnepi héten az új Látvány-Tár megnyitja kapuit a látogatók előtt: január 29-én 11 és 15 óra között óránként, január 30-án délelőtt 10 és 12 óra között, 31-én 14 és 16 óra között óránként várjuk azokat a jelentkezőket, akik kíváncsiak a bábok, relikviák szakszerű tárolásának rejtelmeire.
Regisztrálni a vojtina@vojtinababszinhaz.hu e-mail címen lehet.

Programajánló Kemény Henrik 100 éves ünnepségsorozatából

  • A megemlékezés már január 28-án elkezdődik tárlatvezetésekkel egybekötött bábkészítő foglalkozásokkal.

A bábszínház Kossuth utcai épületében a hagyatékból nyílt Világközép című kiállítás megtekintése után a gyerekek elkészíthetik saját Vitéz Lászlójukat és ördögüket.  A foglalkozások (amelyek nagy részén Baditz Dávid bábszínész vezeti a gyerekeket a kiállításon és Magi Krisztina, a játszószínház bábszínésze koordinálja a bábkészítést) január 28. és 31. között minden nap 10 és 14 órától, valamint a programsorozat záró hétvégéjén, február 2-án 10 órától lesznek.

  • Bábjáték: Január 29 - 31. között minden nap 10 órától a gyerekek kedvenc Vitéz László játékát, a Malombonyodalmat játssza Baditz Dávid a Kossuth utcai játszóhelyünk Szabó Magda Pódiumtermében. 

  • Kiállítás nyílik január 28-án 12 órától a Kossuth utcai közönségfogadó terekben

A furfang nagymestere, Vitéz László címmel Majoros Gyula képzőművész, bábtervező Vitéz László játékainak terveiből. Az elmúlt két évtizedben több alkotóművész tervezett vásári játékokhoz bábokat, paravánokat. Majoros Gyula egyike azoknak, akik ennek a műfajnak mesteri tervezői, megvalósítói. Ő maga faragja meg a megálmodott figurákat, készíti el a paravánokat is. 

  • Születésnapi megemlékezés január 29-én

Január 29-én a Világközép tárlat új bábokkal bővül, s egyben helyszínt ad a születésnapi megemlékezésnek. A 16.30-tól kezdődő eseményen a bábszínház ünnepi műsora mellett köszöntőt mond Lovas Lilla, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet muzeológusa, Kovács Géza, a Korngut-Kemény Alapítvány kuratóriumi tagja és Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere.

  • Kerekasztal beszélgetés az alkotókkal a Kemény Henrikről készülő a Bábjáték című filmről

rA film rendezője, Halász Glória is az ünnepi hét vendége lesz az január 29-én 18 órától. A rendező, forgatókönyvírót például a Baross Imre Artistaképző osztályáról szóló Cirkusztestvérek (2023), a 100 Tagú Cigányzenekar rendkívüli muzsikusait bemutató Alla Zingara dokumentumfilmekből ismerheti a közönség. Online vesz részt a beszélgetésben Kovács Gábor Attila forgatókönyvíró is. A Kossuth utcai épület Szabó Magda Pódiumteremben tartott kerekasztal beszélgetésben nem csupán a készülő filmről, a forgatás jelenlegi helyzetéről lesz szó, hisz az alkotók betekintést engednek a készülő alkotás látványvilágába és meglepetéssel is készülnek. 

  • Családi nap

Az ünnepi hét február 2-án zárul: Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel Az elásott kincs című Vitéz László játékát láthatják a gyerekek a Kálvin téri nagyszínpadon, ugyanebben az időpontban a Látvány-Tárban indul tárlatvezetés, a Kossuth utcán pedig tárlatvezetéssel egybekötött bábkészítésre várjuk a gyerekeket.

Kemény Henrik életútjáról ITT olvashattok bővebben a Vojtina Bábszínház honlapján.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
Ugrás az oldal tetejére