Jelenlegi hely

Teszteredményen nyugvó válaszok minden édesanya kérdésére: Mitől jó egy babakocsi?

Mitől jó egy babakocsi? Mindenki rávágja: az első a biztonság! De legyen könnyen kezelhető, hiszen egy ideig napi szinten fogjuk használni. Könnyű, nagyon picire összecsukható eszközt keresünk, a pihepuha komfortról nem is beszélve. A Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb tesztjéből kiderül, hogy melyik babakocsi tudja teljesíteni ezeket az elvárásokat, és melyek esetében szükséges kompromisszumot kötnünk. 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 37 márka 114, a hazai piacon is kapható babakocsiját tesztelte nemzetközi laboratóriumban. A vizsgálatokat önkéntesek és szakértők bevonásával végezték.


A fotó illusztráció

A végső sorrendben a legnagyobb súllyal, 75 százalékban, a mindennapi használat során felmerülő szempontok értékelése számított bele. Ezen belül alaposan tesztelték:

  • a babakocsik irányíthatóságát különböző körülmények között,
  • a gyerekek elhelyezésével kapcsolatos részleteket (biztonsági öv bekötése/állíthatósága, rendelkezésre álló hely),
  • a babakocsik használhatóságát (összecsukás/kinyitás, ülés rögzítése, fék, tető beállítása),
  • hogyan tisztíthatóak a termékek (huzat levétele, felhúzása),
  • mennyire könnyű szállítani őket (lépcsőn fel/le, tömegközlekedési eszközre, illetve csomagtartóba helyezni).

Érdekesség, hogy a felső árkategóriás Cybex Gazelle S csupán átlagosan teljesített a vizsgált használati szempontok szerint. Mindazonáltal a termékcsalád többi tagja, a Cybex Eezy S és a Cybex Balios S Lux már sokkal jobb eredménnyel végeztek. Ez utóbbiak összesítésben is megelőzték a Cybex Gazelle S-t, mely egyébként gyengébb eredményei ellenére sokkal drágább, mint a másik két modell. Vagyis a teszt most is megmutatta, hogy nem elég márka alapján döntenünk, illetve, hogy márkán belül is nagyok lehetnek a különbségek, és ismét kiderült: a drágább nem minden esetben jobb minőséget jelent.


A fotó illusztráció

Ezen felül ergonómiai szempontból is értékelték a termékeket különböző korosztályoknak megfelelően: 6 hónapostól egészen annyi éves korig, amennyit a gyártó megadott az egyes termékeire vonatkozóan. A tárolási funkciókat is pontozták, elsősorban olyan szempontból, hogy mennyire hozzáférhető az alsó tároló és nem eshetnek-e ki belőle könnyen a dolgok. Az ergonómiára kapott pontok 15 százalékkal, míg a tárolási funkciók pontszámai 10 százalékkal számítottak bele a végső eredménybe. Ezen szempontok vizsgálata során is találtak gyengén teljesítő termékeket a népszerű márkák között is. Például a Maxi-Cosi Zelia és a Cybex Libelle ergonómia szempontból hagytak maguk után kívánnivalót. Ez utóbbi még a tárolási funkció terén is gyengén teljesített.


A fotó illusztráció

A babakocsik talán legfontosabb tulajdonsága, hogy biztonságban tudhassuk benne gyerekünket. A jelenlegi EN 1888-1 szabvány, melyet követniük kellene a gyártóknak, arra szolgál, hogy biztosítsa, a babakocsiban ülő gyermek nincs sérülésveszélyben. A szakértők vizsgálták, hogy a tesztelt babakocsik megfelelnek-e az összes előírásnak. A biztonság értéke súlyozással nem szerepel a végső eredményben, hiszen alap elvárás, hogy ilyen szempontból mindegyik ugyanannyira biztonságos legyen. Azonban amennyiben a modell a biztonsági vizsgálatsorozat bármelyik részén mégis megbukott, az összeredménye nem mehetett egy bizonyos pontszám fölé. Sajnos volt ilyen. 28 termék átlagon aluli eredményt ért el. A Petite&Mars Musca és a Recaro Sadena pedig kifejezetten gyengén szerepeltek.

A tesztelési folyamat legvégén azt is megnézték, hogy hogy bírták a babakocsik a strapát. Ellenőrizték tehát a babakocsik végső állapotát, amelyből következtethetünk arra, hogy mennyire lesz tartós egy-egy darab. Megvizsgálták, hogy a tesztelés után még mindig épek és teljesen működőképesek voltak-e. 6 termék kifejezetten rosszul viselte a tesztelést és működésképtelenné vált. 87 termék kiváló állapotban maradt a megpróbáltatások után is. A többi babakocsit többé vagy kevésbé megviselte a tesztelés, de még használható állapotban maradt.


A fotó illusztráció

Az árakat tekintve kimondottan jelentős a szórás; a tesztelt termékek átlagára ugyanis 32 000 Ft és 560 000 Ft között mozog. Semmiképp se gondoljuk, hogy a drágább egyértelműen jobb is, viszont azt is ellenőrizzük, hogy pontosan mit tartalmaz a csomag. Sokszor a babakocsikat szettben árulják, kiegészítőkkel, cserélhető üléstípusokkal, s ez egyben magyarázat a magasabb árra. Összesítésben az első 10 helyen végzett babakocsik között találunk 50 000 Ft-os és 403 000 Ft-os darabot is. Márkákat tekintve Cybex, Nuna, Kinderkraft, Easywalker, Paxi-Cosi, Peg-Perego, Baby Jogger és Joie Finiti termékeket. A babakocsik részletes értékelése elérhető a tesztben, amely használatával könnyen összehasonlíthatóak az egyes termékek.

A teljes, babakocsikról készített termékteszt előfizetéssel megtekinthető a Tudatos Vásárlók tesztoldalán, ITT.


A fotó illusztráció

MIÉRT FIZETŐS AZ EREDMÉNY? 

Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére