Jelenlegi hely

TETT - Te és a természettudományok meseíró pályázat indult

Te és a természettudományok meseíró pályázat gyerekeknek. Mutasd meg, hogy egy mesében is lehet környezet- és természetismeret, földrajz, biológia, fizika vagy épp kémia!

A TETT egy olyan meseíró pályázat, melynek célja, hogy segítse a diákok számára a természettudományok megszerettetését, a tudományok műveléséhez elengedhetetlenül szükséges íráskészség, a kreatív és egyben precíz gondolkodás alapjainak elsajátítását, képzeletük fejlesztését, alkotó erejük felfedezését.

Te és a természettudományok – mesés történetek (TETT) címmel első alkalommal hirdeti meg mese- és novellaíró pályázatát A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány a Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezésével és támogatásával általános iskolai, középiskolai, valamint középfokú szakképzésben résztvevő diákok számára.

Pályázni lehet magyarországi vagy határon túli magyar oktatási intézményekből, egyénileg vagy kétfős csapatokban, magyar nyelvű alkotásokkal. A párosan készített pályamunkák esetében a magukat inkább irodalmi, illetve inkább természettudományos érdeklődésűnek tartó diákok együttműködése a csapatmunkát is erősíti.

Mi kell egy jó pályázathoz?

Először is egy érdekes és elgondolkodtató történet, amit aztán fel lehet ruházni természettudományos vonatkozásokkal.

A két műfaj összekapcsolása azért is izgalmas, mert a mese minden eleme (a mesehős lénye, kalandjai, bátorsága, kockázatvállalása, kitartása, küzdelmei az Igazság megtalálása érdekében, a lehetetlennek tűnő próbatételek kiállása) ezer szálon kötődik a természettudományok művelésének valódi világához.

A zsűri értékeli többek között azt, hogy a műben hogyan és milyen mértékben kapcsolódik össze a természettudományos tartalom a meseszerűséggel illetve novellai megvalósítással; értékeli az eredetiséget, a képzeletgazdagságot, a nyelvi kifejezőkészséget, az igényességet, a fordulatosságot, a humort, a meseelemek illetve a novellai kellékek használatát, a felépítettséget, a kidolgozottságot.

A meseíró pályázat védnökei: Döbrentey Ildikó és Levente Péter

Ki pályázhat?  

Általános iskolás, középiskolás és középfokú szakképzésben résztvevő diákok nevezhetnek az alábbi korcsoportokban:  

  1. korcsoport: alsó tagozatos diákok (1-4. osztályos tanulók)
  2. korcsoport: felső tagozatos diákok (5-8. osztályos tanulók)
  3. korcsoport: középiskolás, illetve középfokú szakképzésben résztvevő diákok (9-12. osztályos tanulók)  

A pályázaton egyénileg vagy kétfős csapatként (a csapattagoknak ugyanabba a korcsoportba kell tartozniuk) a magyarországi, továbbá a Kárpát-medence államaiban működő általános és középiskolák tanulói vehetnek részt.

Mi a pályázat célja?

A pályázat célja, hogy a résztvevők munkáikkal mutassák be,

  • számukra mit jelent a természettudomány (környezet- és természetismeret, földrajz, biológia, fizika, kémia),
  • milyen hasznosítható tudást és élményt nyújt a terület felfedezése, megismerése és szeretete,
  • mindezt olyan mesés formában, hogy az alkotók műveiből gyűjtemény állhasson össze, mely inspirációt jelent majd a jövő diákjainak, kutatóinak és természettudósainak, és nem utolsó soron tanárainak.

Fentieken túlmenően cél a diákok szemléletformálása a természettudományokhoz kapcsolódó irodalmi alkotások – mese, novella – készítésével, valamint a gyerekek és fiatalok íráskészségének, fantáziájának erősítése.

Mindezzel egyben szeretnénk erőteljesebb általános figyelmet irányítani a természettudományos oktatás és a tanárok kiemelt jelentőségére abban, hogy a jól képzett és elhivatott utánpótlás a jövőben is biztosítva legyen.

A pályázat díjai

Minden kategóriában a három legjobbnak ítélt pályaművet díjazzuk. Kétfős nevezés esetén a nyeremény fele-fele arányban illeti meg a pályázókat. 

I. helyezett: 200.000 (kétszázezer) Ft összegű díj
II. helyezett: 150.000 (százötvenezer) Ft összegű díj
III. helyezett: 100.000 (százezer) Ft összegű díj
 

A díj elsősorban tárgyjutalom, de a szervező döntése szerint a díj értékének összeghatáráig kiegészíthető vagy helyettesíthető vásárlási- vagy ajándékutalvánnyal is.  
Minden pályamű, amelyet a szakmai zsűri közlésre alkalmas színvonalúnak talál, megjelenési lehetőséget kap a támogatók által gondozott TETT-mesekönyvben. A díjazottakon kívül több pályázó – sorsolást követően – dedikált, Döbrentey Ildikó Égbőlpottyant mesekönyvével gazdagodhat. Mind a pályázók, mind mentoraik elismerésben, valamint apró meglepetésben részesülnek a díjátadó alkalmával.

A pályázat kiírója a Szabó Szabolcs Alapítvány  

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (Sz2A) a tudományos oktatás fényes múltjára büszke, jelenéért aggódó és jövőjéért tenni akaró platformként kívánja szolgálni pedagógusok, pedagógus-hallgatók, diákok, szülők,  szervezetek építő együttműködését. Keresik a megoldásokat a természettudományos tanárutánpótlás hiányára, céljuk, hogy 10-15 év múlva is legyen, aki tanítja természettudományokra a gyerekeket.
A névadójuk, a fiatalon elhunyt kitűnő kémiatanár, Szabó Szabolcs által korábban végzett, utazó kísérleti bemutató foglalkozásokat Kémia Mobillabor néven indították újra. Az Alapítvánnyal együttműködő tanárok olyan helyekre jutnak el, ahol a gyerekek nemigen láthatnak kísérleteket, ahol gyakran már nincs szertár se. A programot a járvány idején kibővítették a Digitális Mobillaborral, a kísérleteket videó formájában is hozzáférhetővé tették.
Honlapcsaládjuk, a Tansegéd egy, a tanmenethez kapcsolódó, videókat, feladatlapokat, animációkat és más gyűjteménekett tartalmazó gyűjtemény elsősorban természettudományos szakos oktatóknak.

Fontos dátumok  

  • Pályázati dokumentáció beérkezésének határideje: 2021. október 13. (szerda) 24:00 óra  
  • Az elbírálás határideje: 2021. november 12.  
  • Nyertesek értesítése: 2021. november 30-ig  
  • A díjátadó tervezett időpontja: 2021. december 7.

Hogyan lehet pályázni?  

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, itt, a weboldalon lehet benyújtani (Mese beküldése), a szükséges dokumentumok feltöltésével, illetve a szükséges nyilatkozatok elfogadásával.
A pályázatot word, a rajzot, illusztrációt (ha van) pdf, jpg vagy png kiterjesztésű fájlként, a kitöltendő nyilatkozatot pedig pdf dokumentumban kell feltölteni. Kézírásos/szkennelt pályázatot nem fogadunk el. Ha a pályázó még nem tud word dokumentumot készíteni, kérje a szülő vagy pedagógus segítségét, illetve az említett pályázati dokumentációk beadása, az adatok megadása is igényelheti felnőtt segítségét, kiskorú pályázó esetén mindenképpen.  A pályázat részletes feltételeit a Pályázat weboldalán a Pályázati szabályzat tartalmazza.

ADL - Debrecenimami

Forrás: tettmesepalyazat.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére