Jelenlegi hely

Változóban a tudományos oktatás

Nemzetközi online konferencia pedagógusoknak angol nyelven április 14-től.

Milyen változásokat hozott a koronavírus okozta világjárvány az európai oktatásban? Milyen kihívásokkal találták szembe magukat az oktatás résztvevői, és hogyan kezelték a helyzetet?

 

Többek között ezeket a kérdéseket járják körbe a 2021. április 14. és 16. között megvalósuló, Education in Action című, pedagógusoknak szóló, nemzetközi online konferencia résztvevői. 

 

 

A rendezvény a Science Inspired projekt keretében valósul meg, amelyben egy lengyel, egy cseh és egy görög science center, valamint a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont fogott össze, hogy pedagógusok bevonásával élményalapú, természettudományos oktatási módszereket dolgozzanak ki.

 

Az angol nyelvű konferenciára várják az érdeklődő pedagógusok jelentkezését. Az eseményen való részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. A helyek korlátozott számban érhetők el.


A Science Inspired nemzetközi pályázat 2018-ban indult, a lengyelországi Experyment Science Center, a cseh VIDA! Science Center, a görög NOESIS Science Centre and Technology Museum tudományos központok, valamint a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont közreműködésével valósult meg. A nemzetközi pályázat célja ráirányítani a figyelmet arra, hogy a tudományos élményközpontok a természettudományos tantárgyak oktatásának izgalmas színterévé válhatnak.
 

Education in Action

A projekt keretében 2021. április 14. és 16. között Education in Action címmel nemzetközi online konferenciát szerveznek, amelyre várják az érdeklődő pedagógusok jelentkezését. A rendezvény első napján az érdeklődők oktatási szakemberek által tartott előadásokon vehetnek részt, valamint bemutatják a Science Inspired projektet, annak résztvevőit és a nemzetközi együttműködés eredményeit. A második, illetve a harmadik napon az élményközpontok online műhelymunkáira kerül sor.

Bővebb információ és regisztráció ITT.

 

A projektben résztvevő szakemberek a tudásátadást, a közös munkát a 2019-ben megrendezett tanulmányutakon kezdték el. Szervezetenként 5 pedagógust és 5 munkatársat delegáltak a partnereknél megrendezett eseményekre. A szakmai csapat workshopokon, oktatásokon ismerkedett meg olyan újszerű és izgalmas módszertanokkal, eszközökkel, melyek a pályázatban a későbbiekben jól integrálhatók az iskolai oktatási folyamatba, valamint az élményközpontok számára is remek lehetőségeket kínálnak.
 

Élményközpontonként kidolgoztak három digitális kalandtúrát, melyek során természettudományos ismereteket előhívva, telefonos applikáción keresztül játszható végig egy-egy izgalmas történet. Az interaktív játékokat – melyek hamarosan elérhetőek lesznek – az élményközpontok dolgozói a pedagógusokkal közösen fejlesztették ki.

 

A játékok elsősorban középiskolás diákoknak készültek, de az idősebb korosztály számára is élményekben gazdag kikapcsolódást jelenthetnek.
A Science Inspired célkitűzéseinek megvalósítását is nagyban befolyásolta a pandémiás helyzet. Mivel a projektben az élményközpontok és pedagógusok együttműködése
főszerepet kap, kézenfekvő volt, hogy a zárókonferencia témájának középpontjában is a megváltozott helyzet, valamint a megoldások keresése áll majd.

 

A projektről bővebb információ az Agóra honlapján illetve a Science Inspired saját oldalán található.

 

ADL - Debrecenimami

 

Forrás: agoradebrecen.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére