Jelenlegi hely

Fókuszban a karrier, a munkába való visszatérés

Az őszi időszak a családanyák számára sok kihívást tartogat, hiszen a nyári vakáció önfeledt időszaka után – leginkább persze csak a gyerekek számára – vissza kell állítani a családban az évközi fegyelmet, és valahogyan közben átvészelve a tanévkezdés vagy a beszoktatás nehézségeit is.

Ha azonban beszerezték szépen sorra az összes szükséges óvodai, iskolai eszközt, kelléket, végig ülték figyelmesen az első szülői értekezleteket, és kezdenek olajozottan haladni az új rend szerinti folyamatok, akkor az anyukák többnyire hirtelen azt veszik észre, hogy akadnak szabad kapacitásaik, felszabaduló energiáik, kedvük, lendületük, akár ahhoz is, hogy egy kicsit végre magukkal is foglalkozzanak, talán valami új dologba kezdjenek bele. Éppen ezért az ősz a karriertervezésnek, új tanulmányok kezdetének vagy épp az önmenedzselésnek is kedvelt időszaka. De sokan ilyenkor néznek új állás után, esetleg gondolkodnak pályamódosításon.

Ha tegyük fel, elkezd valamiféle változtatási szándék körvonalazódni bennünk, mindenféle konkrétum nélkül, akkor mit lehet tenni?

Semmiképpen ne fojtsuk el! Ne is odázzuk el! Inkább nézzük meg, mi munkál a háttérben! Milyen igények, milyen vágyak szülték, mióta tart bennünk? Lehet, most jött el az ideje, hogy megvalósítsunk valamilyen régi álmunkat? Nézzük meg, miből építkezhetünk, és melyek a lehetőségek! Ha hirtelen kevés esélyt látunk a továbbiakhoz, akkor is adjunk időt, hogy kicsírázzon a magocska, hátha hamarosan eszünkbe jut valami, hátha valahonnan elénk kerül mégis egy kedvező lehetőség vagy valaki, aki támogatónk lesz. Hiszen, ha utánanézünk, világossá válik, hogy a legtöbb sikeres ember is valahogy így, apró lépésenként talált rá az útjára, és nem szempillantás alatt jutott fel a csúcsra.

Kedves Anyuka, aki most olvasod ezt a cikket, vajon ismered erősségeidet, és ha igen, megfelelő jelentőséget tulajdonítasz nekik?

Akkor is, ha évek óta otthon vagy a gyerekekkel? Ha így van, jól teszed és okkal teszed, mert nemcsak a munkahelyen fejlesztett készségeink értékesek. Mennyi újat tanulunk anyaként, milyen sok jártasságra teszünk szert az otthon töltött időszak alatt, amelyek más területen is előnyünkre válnak! Idővel ezek majd úgyis felszínre kerülnek, amikor a helyzet úgy hozza.

És persze a régen szerzett tudás, képesség sem megy veszendőbe. Frissítsd fel, ha fontosnak tartod, foglalkozz vele, ha még mindig azon át vezet az utad, vagy helyettesítsd új ismeretekkel, tanulmányokkal!

Miben szeretnél fejlődni, hogy közelebb kerülj a célodhoz? (Persze van úgy, hogy a cél is homályos még kissé.) Mi legyen a következő lépés?

Számtalan kérdés, sokszor mindegyik újabbakat vet fel. De ez nem baj, ez azt jelzi, hogy megmozdult belül valami. Talán ideje komolyan gondolni a változtatásra, és megtenni az első lépést?

Hogy gyorsabban, objektívebben jöjjenek a válaszok, érdemes segítséget kérni. Például jól jöhet a karrier tanácsadás vagy a karrier coaching. Mi a kettő között a különbség? A coaching túlmutat a tanácsadáson, konkrétan azon, hogy a karriert, munkába állást illető kérdésekre megérkezzenek a válaszok. A coaching során egy fejlesztő folyamat részesévé válsz majd. Miközben megfogalmazódik, hová szeretnél eljutni, az is körvonalazódik, hogyan tudod ezt elérni, és olyan praktikus képességeid kezdenek egyre erősebbé válni, amelyekre szükséged van ezen az úton. Például magabiztosságra, rugalmasságra, találékonyságra, kezdeményezőkészségre, stb.

Ha kezded érezni, hogy itt az ideje valami újba fogni, vágj bele a tervezésbe! Gondold ki, mi legyen az első lépés, és tedd meg!

Sok sikert kívánok:

Gutai Márta
karrier tanácsadó, coach
grafológus szakértő

http://jgm557.wix.com/munkavallalas

www.aktivatorok.com

 

Kérdezz bátran szakértőnktől: Gutai Márta válaszol

Állást keresel, munkába térsz vissza vagy éppen pályamódosítás előtt állsz? Nem tudod jó-e az önéletrajzod, mit írj a motivációs leveledbe? Vagy saját lábra állnál és vállalkozást indítanál, de túl sok a megválaszolandó kérdés, kérdezd szakértőnket, bármilyen munka és karrier témában keresd Őt bátran.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Ugrás az oldal tetejére