Jelenlegi hely

Dekoratív növény jelölők, hogy megtaláljuk, hova milyen növényt ültettünk

Mindegy, hogy egy nagy kert, vagy egy kis balkon tulajdonosa vagy, ha szeretsz a növényekkel bíbelődni, már biztosan eltervezted, idén miket szeretnél ültetni. Csak ne keverd össze, mit hova vetettél!

A kertészkedésnek rengeteg pozitív hatása van. Engem például megnyugtat. Kikapcsol a digitális munka után, miközben friss levegőn lehetek, közel a természethez. Örömöt jelent, ha kikel és virágzik egy növény, büszkeséggel tölt el, ha az asztalra saját termésből készített étel kerülhet. Nagyszerű lehetőség a gyerekekkel közös ténykedéshez, a természet megismerésére és beszélgetésre az élet nagy dolgairól.

Mit hova tettünk?

Kezdő kertészként nemegyszer elkövettem azt a hibát, hogy elvetettem a magokat és nem jelöltem meg, mit hova tettem. Úgy voltam vele, ennyit meg tudok még én is jegyezni. Tévedtem. Azóta is kezdő kertész vagyok, de tanulva a hibámból, idén a gyerekekkel közösen növény jelölőket készítettünk. Nagyszerű délutáni elfoglaltság volt.

Fotó: Pexels - Cats Coming

Milyen a jó jelölő?

Lehetőleg legyen vízálló. A háztartásban rengeteg feleslegessé vált tárgyat használhatunk erre a célra. Például egy nagyobb tejfölös vödröt, ha felcsíkozunk, máris használható jelölőt kapunk. Így nem kell külön pénzt költenünk erre a célra. De alkalmas szinte bármi: hulladék fadarabok, régi fakanalak, konzervdoboz teteje, söröskupakok, csipeszek....

Szerezzünk be egy UV álló filctollat, ha nem szeretnénk, hogy néhány hét alatt a nap le egye a feliratokat.

Mi fa csipeszeket használtunk, amire a filctollal ráírtuk a növények neveit. Az írni még nem tudó segítőm (a legkisebb gyermekem) pedig virágokkal díszítette őket. Most még a tasakokon várják, hogy teljesítsék a feladatukat. A növények elültetését követően, kis pálcákat fogunk a földbe szúrni, ezekre csiptetjük majd rá a csipeszeket.

Fotó: Debrecenimami

Íme néhány ötlet, növény jelölő táblára.

Kertben, útszélén összeszedett kavics akrillal festve. 

Fotó innen

Fotó innen

Ha a boros üveg kiürül, a parafadugót tegyük el!

Fotó innen

Tiszta mosószeres edények, amibe egy kis átalakítás után ültetni is lehet.

Fotó innen

Bármilyen fadarab tökéletes a célnak.

Fotó innen

Hobby boltban kapható ilyen fa lapka.

Fotó innen

Kávé imádók előnyben!

Fotó innen

Kreatív kertészkedést kívánunk!

Kedit - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére