Jelenlegi hely

Indul a hivatásos nagyszülő tanfolyam Kecskeméten! Jelentkezni április 17-24. között lehet!

Egy újabb remek kezdeményezés Kecskeméten: Tapasztalatom átadom szeretettel - indul a hivatásos nagyszülő tanfolyam.

A Kecskemét városa által támogatott CédrusNet program május elején hivatásos nagyszülő képzést indít, hogy felkészült, modern ismeretekkel rendelkező pótnagyik segíthessék a gyermekes családokat, melyek valamilyen oknál fogva nem támaszkodhatnak a nagyszülőkre. Azok az idősödők pedig, akiknek hiányzik az unoka, a család, a pótnagyi szerep által jövedelem kiegészítéshez, hasznosság élményhez jutnak, lehetőséget kapnak tudásuk, tapasztalataik átadására. Az idősödő társadalom kérdéseivel foglalkozó programban a város elismert szakembereinek közreműködésével közel 40 leendő hivatásos nagyszülő vehet részt a képzésben 2018 folyamán.

Ölelés, móka, kirándulás, nyaralás, palacsinta, sok-sok mese, közös titkok. Olyan szavak ezek, melyek a legtöbb gyerek számára a nagyszülőt jelentik. Számtalan kutatás igazolja, hogy a nagyik közelsége jó hatással van a gyermekek fejlődésére, mégis egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy az unokák gondozásában egyre kevesebb nagyszülő vesz részt. Betudható ez a családok megváltozott életmódjának vagy a földrajzi távolságnak, de a tény az tény marad: az unokáknak hiányzik a nagyi. Az elmúlt évtizedekben nagyot változott a gyermekneveléssel kapcsolatos felfogás és értékrend is, a fiatal szülők egy része tudatosan szakít szülei, nagyszülei nevelései elveivel. A nagyszülők egyéb elfoglaltsága is hozzájárul, hogy a fiatal családok csak alkalmanként vesznek igénybe gondozási segítséget a nagyszülőktől.  Pedig a gyerekeknek szükségük van az idősebb emberek figyelmére, szeretetére, tapasztalatára. A szülőknek pedig szükségük van segítségre, egy kis önmaguk számára megspórolt időre.

A visszajelzések szerint Kecskeméten is komoly piaci igény jelentkezik olyan családsegítőre, aki a gyerekek értő felügyelete és ellátása mellett közreműködik a mindennapi élet megszervezésében is.

Ennek az igénynek a kielégítésére indítja 2018. május elején a CédrusNet Kecskemét Program a hivatásos nagyszülő képzést, mely az idősödők számára egyaránt alkalmas „hobbi-tanulásra”, önfejlesztő képzésre és új karrier indítására, munkavállalásra.

Azoknak a hölgyeknek és uraknak a jelentkezését várják, akik modern szemlélettel és gyakorlattal egészítenék ki értékes gyermeknevelési tapasztalataikat és pót-nagyszülőként vállalnának munkát. A jelentkezőket felvételi beszélgetésre hívják be és bizonyos alkalmassági kritériumoknak is meg kell felelniük. A képzésen való részvételért pénzt nem, de 20 óra önkéntes munkát kérünk december 31-ig. A képzés 5 héten keresztül, heti 2 napon 6-6 órában folyik, melynek végén a résztvevők Hivatásos Nagyszülő tanúsítványt kapnak.

JELENTKEZÉS: április 17.-24. között

  • Telefonon: Géher Éva képzési koordinátor: 06-20-913-9220
  • Személyesen: CédrusNet Kecskemét, Kápolna utca 24.
  • Email: ceneiroda@gmail.com

A tanfolyam oktatói a város közismert szakemberei, egyebek között dr. Fischer László gyermekorvos, Pajkó Andrea közgazdász, újságíró, Szabóné Kis Éva védőnő, Varjúné, Legát Katalin fejlesztő pedagógus és Dr. Papp Éva pszichiáter. A hallgatók a mindennapokban használható ismereteket szereznek saját élethelyzetükről, a generációk közötti konfliktusok megoldásáról, a gyermekek, kamaszok, fiatal felnőttek problémáiról, a család szerepéről, működéséről. Fontos része a tananyagnak a gyerekeket fenyegető veszélyhelyzetek – pl. iskolai bántalmazás, online zaklatás – megismerése, a játékon keresztüli fejlesztés, a tanulás technikái és a pótnagyszülő szerep meghatározása. Az egészséges életmóddal kapcsolatos információk mellett megismerkednek az elsősegély nyújtás alapvető technikáival és a nagyi szolgáltatás gyakorlásához szükséges minimális vállalkozási tudnivalókkal, hiszen a cél a legális működés ösztönzése.

Mivel a pót-nagyi piaci, fizetős szolgáltatás, a tanfolyamot sikeresen elvégzőket a CédrusNet Program nagyi-börze keretében hozza össze a szolgáltatást kereső családokkal.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére