Jelenlegi hely

Új reformok a kecskeméti kórház újszülött osztályán: négy önkéntes védőnő segíti a kecskeméti kórházi védőnők munkáját

Áprilistól négy önkéntes védőnő segíti a kecskeméti kórházi védőnők munkáját azért, hogy az édesanyák minden segítséget megkapjanak a szoptatáshoz.

- Kifejezetten az anyatejes táplálásra szeretnének ezen túl koncentrálni a kecskeméti kórházban. Évek óta próbálkozunk, hogy a szülést követő 3 nap alatt, amit az édesanyák itt bent töltenek, minél inkább elsajátítsák a szoptatást. A két kórházi védőnő, akik ez irányban tudták támogatni a kismamákat, most szakemberi segítséget kaptak.  Új útra lépett a kecskeméti kórház annak érdekében, hogy az újszülöttek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek. A két kórházi védőnő munkáját további 4 önkéntes védőnő is fogja segíteni, tehát gyakorlatilag minden nap rendelkezésre állnak az édesanyáknak és segítik őket a szoptatásban - hangsúlyozta Pap-Szekeres Anita a kórház ápolási igazgatója.

Nagyon nagy segítség lesz ez az édesanyáknak, hiszen, ha itt elsajátítják a szoptatást, akkor otthon is gördülékenyebben és könnyebben tudják majd gondozni a picijüket. Szabó Béláné Rita, Szabóné Kiss Éva, Nagy Szilvia és Ráczné Turcsányi Réka laktációs szaktanácsadók azok, akik segítik Orosz Helga és Stadler Beáta kórházi védőnő munkáját.

Ők 4-en munkájuk mellett vállalták, hogy mindenben segítik a kecskeméti kórházban szülő nőket, a cél az, hogy minél többen táplálják kisbabájukat anyatejjel. Míg februárban a haza engedett babáknak mindössze 14 százaléka volt kizárólag anyatejjel táplált, addig már most áprilisban, ebben a két hétben ez az arány 43 százalékra nőtt. Nem kérdéses a 4 önkéntes védőnő szerepe és a kitűzött cél fontossága.  A cél  a 60-70 %-os arányt elérni és megtartani.

Nagyon fontos, hogy nekünk kell segítséget adni az édesanyáknak, ugyanis bejönnek, megszülnek, egy új életért felelősek és nekünk kell segíteni, annak a lehetőségét, hogy tudjon választani, hogy ő mit szeretne, hogyan szeretné táplálni a kisbabáját. El tudjuk fogadni, ha valaki nem akar szopiztatni, de akkor is biztosítanunk kell számára a döntési lehetőséghez a kellő információt.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenkinek kötelező jelleggel szoptatnia kell gyermekét. De az tény, hogy az édesanyáknak a legnagyobb stressz forrása az első napokban, hogy nem lakik jól a gyermekük vagy esetleg éhezik.

Dr. Kelemen Edit elmondta, hogy éhező baba továbbra sem lesz náluk. Ha látják, hogy szükséges, megkapja a tápszert, ez azonban kizárólag az ő felügyeletünk mellett történhet.

A kecskeméti kórház szeretné a baba barát kórház címet elnyerni, közös összefogással, sok-sok – lehet több éves munkával és új reformok bevezetésével, mindenképpen az édesanyák javát fogja majd szolgálni. Ilyen változások bevezetése természetesen sohasem egyszerű, a kórház vezetése azonban elkötelezett abban, hogy az anyatejes táplálás a lehető legjobb a baba és az édesanya számára is. A szoptatás támogatása már a második lépés, az első lépés az „aranyóra” bevezetése volt.

Az aranyóra a szülést követő egy órahossza, melynek során az újszülöttet pillanatokkal világra jötte után, még magzatmázasan az anya - esetenként az apa - meztelen mellkasára fektetve hagyják. Az aranyóra a baba és a kismama számára is felbecsülhetetlen értékű.

Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére