Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Jakupcsek Gabriella életútja - hamarosan Kecskeméten személyesen is láthatjátok

Jakupcsek Gabriella hamarosan Kecskeméten - de ki is Ő? Életrajzi kitekintő

Jakupcsek Gabriella 53 éves, újságíró, műsorvezető, tanár, szerető feleség és csodálatos anya. Ritka lehetőség számomra, hogy szemtől szemben találkozhassak egy ilyen ikonikus személyiséggel, ezért nagy izgalommal várom a közelgő előadását, hiszen Gabi határozott, személyisége mindenkit magával ragad.   

Pályázatot írtak ki önkormányzati lakások bérlésére Kecskeméten

Pályázatot írtak ki önkormányzati lakások bérlésére Kecskeméten

2016. május 5 - től- május 23 - ig, 6 db önkormányzati bérlakások bérleti jogának megszerzésére nyilvános pályázatot írtak ki Kecskeméten. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha a pályázó vállalja a lakás saját költségen való felújítását. Érdeklődni a 487-522 /5-ös menü/ számon vagy interneten a kikfor.hu címen lehet.

Német szakos és testnevelő óraadó tanárt keresnek Kecskemétre a Waldorf Iskolába

Német szakos és testnevelő óraadó tanárt keresnek Kecskemétre a Waldorf Iskolába

A 2016 szeptemberében induló Gyermekközpontú Iskolánk német szakos és testnevelő óraadó tanárt keres a 2016/2017-es tanévtől kezdődően.

Villámcsődület a családokért pünkösdkor

Villámcsődület a családokért pünkösdkor

A család nemzetközi napja alkalmából a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, valamint a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely szeretettel vár mindenkit május 16-án, pünkösdhétfőn 15 óra 30 perctől Kecskemét főterére (a városháza elé) egy pünkösdi villámcsődületre.

Jakubcsek Gabriella Kecskeméten

Hiteles nők a hétköznapokban: Jakupcsek Gabriella

Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Díszterme, Kecskemét, Árpád krt. 4.

Időpont: 2016. május 27., 17:30

Facebook esemény

Az est programja:

 

220 virágot ültettünk gyermekeinknek Anyák Napján

220 virágot ültettünk gyermekeinknek Anyák Napján

"Kecskeméten Anyának lenni és családban élni jó!" Ez lett a mottója az immár második alkalommal megrendezett Anyák napi virágültetésünknek. Kb 220 db Coleus levél növényt ültettünk a kecskeméti családokkal közösen, Május 1-jén, vasárnap. Szeretettel köszöntöttünk minden édesanyát, nagymamát és apukát.

Anyák napján kezdődik a Születésünnep Kecskeméten

Anyák napján kezdődik a Születésünnep Kecskeméten

Idén is megrendezésre kerül a Születésünnep rendezvénysorozatot Kecskeméten. A május 1-jétől 10-ig tartó hét 12 helyszínén közel 60 eseményt ölel majd fel, s remek kecskeméti előadók tartanak a szüléssel, születéssel kapcsolatos előadásokat, filmvetítéseket, kerekasztal-beszélgetést, műhelyt, bemutatót, kórházlátogatást, kiállítást, és egyéb programokat.

Kecskeméti vállalkozások az Év Anyavállalata 2016 szavazáson

Kecskeméti vállalkozások az Év Anyavállalata 2016 szavazáson

126 induló vállalkozónő közül három kecskeméti, Anyák által üzemeltett vállalkozás is indult az Év Anyavállalata 2016 címért. Április 28-ig, LIKE-szavazattal segíthetjük Őket, hogy bekerüljenek az első 10 helyezett közé, akik közül újbóli szavazással kerül ki az az egy Anyavállalat, aki viselheti ezt a címet. 

Anyák napi virágültetés a Kecskemétimamival

Anyák napi virágültetés a Kecskemétimamival

Légy Te is részese a világ egyik legszebb ünnepének! Anyák Napján közös virágültetésre várunk minden helyi és környékbeli édesanyát-nagymamát. Ültess annyi virágpalántát, ahány gyermeked van!

Fagylalt napja 2016! Kecskemét

Fagylalt napja 2016! Kecskemét

Idén is féláron fagyizhatunk majd Kecskemét számos fagyizójában. A Magyar kézműves fagylalt napja: 2016. május 8.

Akár 2 millió forint támogatás is elnyerhető az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő pályázattal

Akár 2 millió forint támogatás is elnyerhető az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő pályázattal

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 2016. április 1-től pályázatot hirdet az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő, 2 millió forintig terjedő tőkejuttatásos támogatásához.

Az új Waldorf iskola felvételt hirdet 1-5. évfolyamába 2016/17 tanévre

Az új Waldorf iskola felvételt hirdet 1-5. évfolyamába 2016/17 tanévre

Waldorf iskola indul szeptembertől  Kecskeméten a Napsugár utcában.

Osztálytanítót keresnekKecskemétre a szeptemberben induló Waldorf iskolába

Osztálytanítót keresnek Kecskemétre a szeptemberben induló Waldorf iskolába

4 és 8 órás állás Kecskeméten. A 2016 szeptemberében induló Csillagbölcső Waldorf Iskola - Kecskemét, Napsugár u. 2.- pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:

Kiemelkedő eredmények a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában

Kiemelkedő eredmények a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában

Igazán mozgalmas és rendkívül sikeres héten van túl a Lánchíd Sportiskola. Április 4-én hétfőn a hagyományos ovis Tehetségnap sportversenyén a részvétel csúcsot döntött. 12 óvoda jelentkezett a vetélkedőre, amelynek témája a környezetvédelem volt. A játékok alatt a szelektív hulladékgyűjtéstől kezdve a megújuló energia felhasználásig számos fontos ismeretet kaptak a gyerekek, amelyeket roppantul élveztek.

Csütörtökön érkezik a kalózhajó Kecskemétre

Csütörtökön érkezik a kalózhajó Kecskemétre

Első helyszínként április 14-én 9-16 óráig Kecskeméten a Kálvin téren köt ki a Kézenfogva Alapítvány igazi kalózhajóvá alakított kamionja. A rendezvény célja a fogyatékkal élők helyzetére felhívni a figyelmet, megismertetni minél több diákot a sérült emberek hétköznapi kihívásaival.

Próbatáncot hirdet a Kecskemét City Balett

Próbatáncot hirdet a Kecskemét City Balett

A Kecskemét City Balett próbatáncot hirdet a 2016/2017-es évadra. Jelentkezni április 6-ig lehet a kcb@kecskemetikatona.hu e-mail címen.

Áprilisi családi programok Kecskeméten!

Áprilisi családi programok Kecskeméten!

Szuper családi programok lesznek áprilisban Kecskeméten,  számos szabadtéri és beltéri programot kínál a tavaszi programajánlónk; remek előadások, koncertek és sportolási lehetőségek kicsiknek és nagyoknak is.

6 kecskeméti és 3 megyei fiatal a Junior Templeton Fellow-ok között

6 kecskeméti és 3 megyei fiatal a Junior Templeton Fellow-ok között

Csikós Dominik, Imre Alexandra, Ipacs Kornél, Klem Zsolt, Marticsek Réka, Mikulás Zsófia, Nagy András, Papp Marcell Imre és Török Ágoston. 6 kecskeméti, 1 kalocsai, 1 szabadszállási és 1 mélykúti  fiatal is bekerült a 315 kiemelkedően tehetségesnek ítélt magyar fiatal közé, akiket csaknem húszezer jelentkező közül választottak ki, a Magyar Templeton Program keretében. 

Március 30-án „Egyórás tiltakozás” lesz Kecskeméten és több megyei iskolában

Március 30-án „Egyórás tiltakozás” lesz Kecskeméten és több megyei iskolában

Március 30-án reggel 8 és 9 óra között az ország sok iskolájában tiltakozni fognak a tanárok az oktatás rendszerszintű átalakítása és a 12 pont követeléseinek azonnali teljesítése érdekében. Egyelőre Bács-Kiskun megyében  a kecskeméti Damjanich János Általános Iskola, a jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium, a kiskunmajsai Arany János Általános Iskola  és a kalocsai Szent István Gimnázium vesz részt az akcióban.

Általános iskolai beiratkozás Bács-Kiskun megyében a 2016/2017. tanévre!

Általános iskolai beiratkozás Bács-Kiskun megyében a 2016/2017. tanévre!

Tudnivalók és időpontok a leendő elsős diákok általános iskolai beiratkozásához. 

Óvodai beiratkozás Kecskeméten!

Óvodai beiratkozás Kecskeméten!

Az óvodai jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat gyűjtöttük össze a leendő óvodások szülei számára.

A Nőnek lenni jó! konferencia

A Nőnek lenni jó! konferencia, ahol valóban jó volt Nőnek lenni!

Sokszor és sokféle konferencián voltam már. A legtöbb esetben ezek a találkozók, amolyan hakni jelleggel működnek. Tehát odajön az előadó, aki persze nagyon menedzser, nagyon csinos, nagyon tud és el is mondja azt, amihez olyan nagyon ért. Viszont utána, ha nincs kérdés (ugye nincs), akkor mosoly, szia-szevasz és már tovább is röppen...

Bejárónőt keresünk Kecskemétre!

Bejárónőt keresünk Kecskemétre!

***ÁLLÁS*** Kecskeméten, családi ház takarítására és egyéb bejárónői feladatok elvégzésére keresek gyakorlott, intelligens, talpraesett, jókedélyű, tisztaságszerető, kötelességtudó, önmagára és környezetére igényes, megbízható, leinformálható bejárónőt a következő feltételekkel: kecskeméti vagy Kecskemét környéki (10 km-es vonzáskörzet) lakóhely, minimum 3 éves releváns tapasztalat, B kategóriás jogosítvány, büntetlen előélet.

Március 20-án, vasárnap is nyitva tartó üzletek Kecskeméten és környékén

Március 20-án, vasárnap is nyitva tartó üzletek Kecskeméten és környékén

Ha csak 1 nap munkaszüneti nap volt régebben, mi emberek teljesen kétségbe estünk, elkezdtük felvásárolni az üzleteket, mintha sosem nyitnának ki újra. De mára kezd már elfogadott lenni, persze mi nem változtunk, szombatonként hömpölyög a tömeg, mintha sosem jönne el a hétfő...Vasárnapi zárva tartás: felfordult az életünk? Na és mi lesz akkor, ha még hétfőn is zárva lesznek majd az üzletek?
Hol vásárolhatunk március 20-án?

Gyerekproblémák - előadássorozat Pedagógusoknak, Szülőknek a színházban

Gyerekproblémák - előadássorozat Pedagógusoknak, Szülőknek a színházban

Kiváló előadássorozatra számíthatunk a Ruszt József Stúdió Színházban Réczei Tamás művészeti vezetőtől. Téma a gyermekproblémák, melyre szeretettel várják a pedagógusokat és a szülőket.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére