Az előadást Márkó Eszter rendezte. A Bodor András által megálmodott izgalmas díszlet egyedi, és nagyon titokzatos helyszínt tár elénk. Minden színművész megmutathatta egy új oldalát ebben a darabban. Nagyon tetszik, hogy az élő zene is belefért ebbe a kevés szereplős előadásba – Tóth Jázmin hegedűművész és Sipos Gábor Gergő csellóművész maguk is a darab szereplőivé váltak. Karnyóné (Hajdú Melinda) egyedül maradt, hiszen férje (Körtvélyessy Zsolt) “magára hagyta őt” ebben a világban.
Kegyetlen világ ez ugyanis, ahol a piperkőc és önhitt úrfik, Tipptopp és Lipitlotty (Sipos Imre és Pál Attila) azonnal „rárepülnek” az özvegyre, vagyis inkább annak vagyonára. Karnyóné egyetlen támasza Samu fia (Koller Krisztián) lenne, de ő egy kissé bolond, ahogy Csokonai leírja. Tipptopp, ahogy az már lenni szokás, a szobalány, Boris (Märcz Fruzsina) kegyeit is keresi. Märcz Fruzsina egyébként remekel ebben a számomra teljesen új szerepkörben is, nagyon meglepett, tetszett az alakítása.
Egy „mindent tudó” kuruzsló (Magyar Éva) is arra jár, érdekes fordulatot hozva a történetbe. Természetesen, mint minden komédia, ez is tragikumra épül: Karnyóné nem veszi észre – vagy nem akarja észrevenni –, hogy udvarlói kihasználják és rászedik, hiszen ő annyira vágyik a szerelemre. Így hát mindkettejük közeledését elfogadja. Ám amikor a hátsószándékra fény derül, a legrosszabbtól sem riad vissza. Hajdú Melinda annyira jól játssza Karnyónét, hogy minden néző odáig lesz érte. Hiába bír az előadás – s így a szereplők is – túlzó gesztusokkal, amire még rásegít az eredeti nyelvezet is, akkor is szerethető és nagyon érdekes karakter lett az özvegy. Ez az előadás tökéletes helyen van a stúdiószínházban, a már említett bájos díszlettel olyan, mint egy ékszerdoboz.
A jelmezek és a parókák olyan érzést keltenek, mintha valóban visszacsöppentünk volna a múltba. Minden jó előadás idejére elfelejthetjük minden gondunkat és belemerülhetünk a történetbe, de Karnyóné történetére ez különösen igaz.
Hajdú Melinda színművészt kérdeztük a szerepről:
Más az eszköztárad egy ilyen jellegű előadásnál? Máshogy készültél?
Alapvetően próbálok mindig nagyon nyitottan állni egy új előadáshoz, új rendezőhöz. Kíváncsian várom, hogy neki milyen elképzelése, víziója van. Nagyon örömteli volt ebben a próbafolyamatban, hogy sokat improvizálhattunk. Szeretem a mozgás irányából megközelíteni a figurákat. Márkó Eszter egy erős, szinte commedia dell’arte-s színjátszást kért, és adott keretek között nagy volt a szabadságunk. Nagyon jól esett kitalálni Karnyóné mozgás- és gesztusrendszerét: hogyan jár, hogyan mozog, hogyan jeleníthető meg a kora, a testi fájdalmai, hogyan próbál szebbnek, fiatalabbnak, “kellemesebbnek” látszani. Tehát egy improvizációkkal teli, kreatív fizikaiszínház-központú próbafolyamat volt. Nagyon szeretem ezt a fajta megközelítést.
Milyen a viszonyod az eredeti műhöz és szöveghez? Nehéz volt megtanulni?
Több mint 200 éves veretes, nehéz szöveg, nem volt könnyű tanulni. De egy színész számára nagyon izgalmas, örömteli kihívás ilyen szöveggel dolgozni, hiszen még inkább érthetőnek kell lennie a játéknak, a szándéknak, intenciónak. Fontos, hogy mindig pontos legyen és erős, akkor tudjuk, hogy célt ért.
Azt is érzem a visszajelzésekből, hogy bár nem minden szónak tudják a jelentését, de maga az előadás játékstílusa és a színészek miatt pontosan értik, hogy mi történik. De nyilván koncentráltabb munkát igényel egy ilyesfajta, kevésbé köznyelvi szöveg megtanulása.
Szerinted akkor is ilyen hatást keltett volna a darab, ha a mai korra aktualizáljátok?
Az ilyen típusú színdaraboknál nem is az aktualizálás, hanem egy erős koncepció a rendezésben, egy pontos rendszer a fontos, amelyen belül a színészek szabadon működhetnek. Beletehetik a saját habitusukat, egyéniségüket, fizikumukat, idegrendszerüket. Szerintem ugyanilyen vicces lenne bárhogy, mert alapvetően jó humorú maga a mű. Az a meglátásom, hogy jó szerepek, szereplők vannak benne, nemcsak Karnyóné, az összes figura jól meg van írva. Vicces, szellemes, erős karakterek, játszhatóak, jó is játszani őket.
Vannak az alkotásban alapvetések, amik szinte mindegy is, milyen köntösbe vannak bújtatva. Egy kimondottan erős látványvilágban jelent most meg, de akármilyen lehetne a külső, a jelentése ugyanaz lenne. Ami egyetemes, mai: a szeretetéhség, a magány, az öregedés ellen való küzdelem, az elmúlástól való félelem, az ármány – csupa olyan téma, amiket lehet ide-oda helyezni korban és stílusban.
Mit szeretsz a legjobban a karakterben?
Amit nagyon szeretek benne, hogy amennyire komikus, nevetnivaló, annyira szánnivaló is, megvan az ő tragédiája is. Ez a fajta kettősség nagyon izgalmas színészként, a fonákját is megmutatni egy karakternek. Nagyon nagy érzelmi skálát lehet bejárni vele. Tragikus a sorsa, az esetlensége, az, hogy nem fogadja el a korát, de mégis vágyik nagyon a szerelemre, szeretetre.
Szerintem sokan tudnak vele azonosulni, és nemcsak kinevetni tudják, hanem sajnálják is. Úgy érzem, sikerült ezt az oldalát is megmutatni, és a nézők együtt éreznek vele. Én nagyon szeretek bohóckodni, nevettetni, de azért alapvetően egy szomorú bohóc vagyok, aki szívesen mutatja be egy-egy figura szívfájdalmát, tragédiáját. Jelen esetben az özvegyét.
Ez a téma időtálló, hiszen amennyire vicces, annyira komoly is, mert igaz lehet a mai napig. Törekszik-e rá a színpadi adaptáció, hogy ezt megmutassa?
A kétszínűség, a képmutatás, a pénzéhesség, a hatalomvágy, az érdekek mentén való álságos viselkedés mind időtálló, egyetemes témák. Szerintem nem szükséges külön törekvés arra, hogy aktualizáljuk, hiszen ezek minden korban érthetőek. Ezért szerintem működik a darab üzenete, nem igényel további magyarázatot. A maga régies nyelvezetével is érthetővé válik a történet, mert meg van támogatva a már említett erős rendezői koncepcióval és a színészi játékkal. Így 200 év múltán is aktuális, talán pont ebben rejlett Csokonai zsenialitása. Igazi örömjáték számunkra, szeretjük játszani és a visszajelzések alapján a közönség is szereti.
Köszönjük szépen Hajdú Melinda színművésznek a beszélgetést!
Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadás látható márciusban is a Ruszt József Stúdiószínházban.
Tiszavölgyi Cecília
Fotók: Benkő Emese
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
