Jelenlegi hely

„Kötelező helyett VÁLASZTHATÓ” mozgalom - a védőoltásokról

A „Kötelező helyett választható” mozgalom az oltási kötelezettség megszüntetéséért, tehát az oltások választhatóságáért tevékenykedik.

Közel egy éve, civil összefogásként indítottuk útjára a „Kötelező helyett választható” mozgalmat, amely az oltási kötelezettség megszüntetéséért, tehát az oltások választhatóságáért tevékenykedik.

A világon szinte egyedüliként Magyarország az a hely, ahol sokszor még egészségügyi indokkal sem lehet mentességet kérni az oltások alól. Ez komoly jogi, és esetenként szakmai kérdéseket vet fel. Ezért, az oltási rendszer európaivá tételét tűztük ki elérendő célként.

Fontos, hogy az országban elszigetelten működő csoportok, magányosan harcoló családok elérjék egymást és összefoghassanak. Több fronton szervezünk tájékoztatást, teszünk lépéseket:

  • Fórumot hoztunk létre „Beszélgessünk az oltásokról” néven, hogy az oltásokról kapott, általában egyoldalú tájékoztatást korrekt információk adásával egészítsük ki.
  • Törekszünk a jogi háttér kiépítésére, segítő ügyvédek bevonására.
  • Orvosi és szülői közösséget építünk, hogy együtt meghatározó lépéseket tegyünk az oltási kötelezettség megszüntetéséért.
  • Elindítottuk honlapunkat, hogy a témával kapcsolatos tudnivalókról tájékoztassuk olvasóinkat.
  • Kiadványok, tájékoztató anyagok összeállítását és terjesztését tervezzük.
  • Rendezvények szervezésével próbáljuk a témát az érintettekhez közelebb hozni, valamint a személyes találkozást és kapcsolódást megkönnyíteni orvosok és szülők között. Az ország több pontján tartottunk már és a jövőben is szándékozunk előadásokat tartani.
  • Petíció beadására készülünk ez év októberének második felében. Petíciónkon eddig közel 3000 aláírás gyűlt össze. Petíciónk, mellékleteivel együtt honlapunkon olvasható és aláírható.

Szeptember 20-án tartottuk meg a „Beszélgessünk az oltásokról” fórum 5. rendezvényét, mely az Ünnepi fórum nevet viselte. Ünnepi volt, mert a szokásos hétköznap esti időpont helyett szombat délelőtt tartottuk. Az eddigi kétórás időtartamtól eltérően ez egy félnapos program és a Petíció beadása előtti utolsó összejövetelünk volt.

A rendezvény nagyon jól sikerült. A 70 résztvevő elégedett volt mind a programmal, mind a szervezéssel. Köszönjük a dicsérő szavakat. Ezek erőt adnak munkánk folytatásához.

A korrekt tájékoztatás és tájékozódás jegyében jártuk körül az oltások témakörét, több szempontot figyelembe véve. A megnyitó előadásban Dr. Kürti Katalin vázolta, milyen út vezetett ahhoz, hogy a Mozgalom Petíció beadására készül annak érdekében, hogy a hazai kötelező oltási rend – az európai országok többségéhez hasonlóan - választhatóvá alakuljon át.

Dr. Johann Loibner az Osztrák Oltáskritikus Egyesület elnöke az oltások történelméről beszélt, valamint a baktériumok és vírusok szervezetünkben játszott szerepéről. Előadásában aláhúzta, hogy az immunrendszer támogatására nem az oltások adása a megfelelő eszköz. Rámutatott arra, hogy a járványok megelőzésében, megszüntetésében a legnagyobb szerepe az életkörülményeknek, a higiénés viszonyoknak van. A megfelelő mennyiségű, jó minőségű étel, a vitaminok, a tiszta ivóvíz, az egészséges lakáskörülmények, a csatornázás, stb. járulnak hozzá legnagyobb mértékben ahhoz, hogy szervezetünk ellenálló legyen, illetve szükség esetén sikeresen megküzdjön a betegségekkel.

Dr. Ébert Jenő előadásában kiemelte, hogy összehasonlító statisztikák szerint a nem oltott gyermekpopuláció egészségesebb, mint az oltottak csoportja. A bemutatott ábrákon egyebek között szerepelt az asztma, az ekcéma, a középfül- a torok-, hörgő-, tüdő- és bélgyulladás, az allergia, a figyelemzavar, a hiperaktivitás, stb. előfordulásának aránya a két csoportban.

Dr. Kulin Sándor arról beszélt, hogy a szervezet, mint biológiai egység reagál a külső hatásokra, így az oltásokra is. Véleménye szerint az oltási szövődmények megítélésekor a tapasztalati tények megfigyelése fontosabb, mint az, hogy jelenlegi tudásunk alapján magyarázható-e a jelenség. Meglepőek ugyanis az irodalomban a szinergista toxicitást vizsgáló tanulmányok. Felhívta a figyelmet az immunbiológia saját rendjére, mely soha nem mutat egyszerre aktivitást több nagy fertőző betegséggel szemben, így a kombinált oltások a szervezetben biológia-idegen helyzetet teremtenek.

Szívszorító volt az a blokk, amelyben édesanyák beszéltek oltáskárosodott gyermekeikről. Nemcsak gyermekük oltást-oltásokat követő betegsége viselte meg őket, hanem az a mód is, ahogyan az egészségügyi szervek, hatóságok velük bántak, és a történtek ellenére újabb oltásokra „ítélték” a kicsiket.

Végül Dr. Sebő Zsuzsanna házi gyermekorvos beszélt az oltó orvos dilemmáiról. Arról is többek között, hogy az őket tájékoztató anyagok nem mindig objektívek, és hogy szinte semmilyen döntési szabadságuk sincsen például az oltások idejének megválasztásában, netán adott gyereket tekintve az oltás szükségességének elbírálásában. Elmondta, hogy ő nem tud támogatni semmilyen szélsőséget; tehát sem a minden ellen oltani, sem az egyetlen betegség ellen sem oltani nézetet. Kiemelte, hogy oltani valóban csak teljesen egészséges gyermeket szabad, de ez az elv a gyakorlatban sajnos sokszor nem érvényesül. Ennek betartásához sokkal több oltási ellenjavallatra lenne szükség, mint az jelenleg az Epinfo felsorolásában szerepel.

A fórumot a Mézga család sorozat egyik - oltásokkal kapcsolatos – részletével zártuk.

 

Dr. Kürti Katalin gyermekgyógyász
A „Kötelező helyett VÁLASZTHATÓ” mozgalom egyik ügyvivője

Budapest, 2014. szeptember 22.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére