Jelenlegi hely

Jótékony segítség a babavárás alatt

A babavárás izgalmas időszak az ember életében. Sokak számára csodálatos, várakozással teli, emlékezetes élmény. Vannak azonban olyanok is, akik inkább embert próbáló életszakaszként élik meg. Szerencsére a tudomány fejlődésével egyre több eszköz, lehetőség áll rendelkezésünkre, ami segít abban, hogy ez a korszak egyre könnyebb és rövidebb legyen.

Nézzük meg első körben, mit tehetünk annak érdekében, hogy a babavárás hónapjaira később majd jó élményekkel gondoljunk vissza:

3 fontos lépés a babavárás alatt

  1. Testi- lelki felkészülés
    A testi-lelki felkészülés sokkal fontosabb teendő, mint gondolnánk. Mivel az emberi testben minden mindennel összefügg, a holisztikus szemléletet érdemes szem előtt tartani. Fontos a párok rendszeres kommunikációja és a harmonikus életvitele.
  2. Rendszeres mozgás
    A sport az egészségmegőrzés miatt kiemelten fontos terület. Ezen kívül azt se felejtsük el, hogy remek stresszoldó és boldogság-érzés fenntartó eszköz is egyben. Mindkettőre nagy szükség van ebben az időszakban.
  3. Kiegyensúlyozott táplálkozás
    Az egészséges, rost és vitamindús táplálkozás most nélkülözhetetlen. Ha eddig még nem figyeltünk rá, akkor itt az idő az életmódváltásra.

A szervezet felkészítése a terhességre

Vannak, akiknél az első három dolog tökéletesen elegendő a kis jövevény megfoganásához és megszületéséhez. Vannak azonban olyan esetek, amikor valami oknál fogva elhúzódik a babavárás időszaka. Ilyenkor érdemes a leendő apa és anya szervezetét is felkészíteni. Erre ad kiváló megoldást a természetes gyógymód bevonása, mint például a gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítmények használata.

Férfiaknak javasolt termékek babavárás előtt

Ferulant kizárólag természetes összetevőkből álló gyógyhatású készítmény, a hormonrendszer harmonizálására ajánlott. A készítmény elősegíti az egészséges, mozgékony spermiumok számának növekedését. Ennek eredményességét Czeizel Endre orvosgenetikus irányításával végzett kutatások igazolták.

Folandrol mio-inozit, folsav, szelén és antioxidáns tartalmú por alakú étrend-kiegészítő, az Inofolic gyártóitól. Szelén tartalma segíti a normál spermaképződést antioxidáns tartalma hozzájárul a sejtek, így a hímivarsejtek oxidációs stressz elleni védelméhez.

Babaváró termékek nőknek

Az Inofolic étrend-kiegészítőt olyan gyermekvállalás előtt álló nőnek ajánljuk, akinek a fiziológiásnál alacsonyabb a mio-inozit és folsav szintje, vagy akinél fokozott bevitelre van szükség ezen összetevőkből.

Ovant kapszula a terhesség előtti időszak esetén javasolt készítmény. A vitaminok, folsav és növényi összetevők jótékonyan hatnak a reproduktív szervek működésére, ezáltal elősegíthetik a fogamzást.

A Femibion olyan terhesvitamin, amely magas folsav tartalommal rendelkezik a kismama és kisbaba egészségéért. Érdemes már a terhességre való felkészülés időszakában elkezdeni a vitamin szedését.

Végül egy jótanács

A terhesség előtti időszakról mindenki számára megfontolandó, hogy nem érdemes görcsösen, feszülten kezelni ezeket a hónapokat, inkább boldogan és laza várakozással próbáljunk felkészülni az előttünk álló jó dolgokra.

Jó babavárást kíván az Internetpatika!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére