Míg az egészségügytől, a fodrászunktól, az autószerelőtől, a lakberendezőtől elvárjuk, hogy minőségi szolgáltatást nyújtson nekünk, addig az iskoláktól nem várjuk el ugyanezt. Keressük a versenyistállókat, csak az 5-öst értékeljük jónak, közben pedig elfelejtjük a legfontosabbat, a gyermekek egyediségét.
Pedig a világ körülöttünk teljesen megváltozott az elmúlt 20 évben, és be kell ismernünk, hogy a gyerekek is mások lettek, pedagógiai gondolkodásunk, oktatási anyagaink viszont az 1980-as évek szintjén maradt! És az is köztudott, hogy a jelenlegi oktatási rendszerünk nem, vagy nem elég gyorsan reagál ezekre a változásokra.
Életrevaló program bemutató a MátrixSuliban/ Nyílt nap - 2023. január 17.
Örömmel tudatjuk, hogy a MátrixSuli elindítja az ÉLETREVALÓ oktatási programot. Az ÉLETREVALÓ program már első osztálytól segíti a gyerekeket, hogy önállóvá váljanak, kezdeményezzenek, előre tervezzenek, célokat tűzzenek ki és valósítsanak meg. Felkészíti a diákokat, hogy elvégezzék a házi feladatukat, tudatosan bánjanak az idejükkel és uralkodjanak az érzelmeiken. Amennyiben Ön is fontosnak tartja, hogy gyermeke egyedi képessége és erőssége révén önmaga és mások vezetőjévé váljon, várjuk szeretettel a programon.
Jelentkezés és érdeklődés:
Zugonics-Szamosi Nikolett - jelentkezes@matrixsuli.hu - 70/779-7015 - bővebb infó: ITT
A mai gyermekeknek pedig más kell!
Más út a tananyag elsajátításához, és más módszer a feldolgozásához, hogy valóban használható tudás kerüljön a birtokukba, és mi a Mátrix Sulinál arra törekszünk, hogy megmutassuk nekik, létezik ez az út. Eddig az volt a tendencia, hogy minél többet tanulj, mert minél nagyobb lexikális tudást szerzel meg, annál jobb állásod lesz, de ez a 21. századra tejesen megváltozott. Már nem a lexikális tudás nagysága határozza meg hogy jó állásod lesz-e, hanem azok a készségek, amiket összefoglalóan a tanításban 21. századi készségeknek hívunk, és hogy azokat mennyire tudja elsajátítani a gyerek.
De mik ezek a 21. századi készségek?
- a csapatban való munka képessége,
- önálló munkaszervezés készsége,
- időbeosztás készsége,
- együttműködés készsége,
- fantázia,
- kreatívitás,
- kritikai gondolkodás,
- kezdeményezőkészség,
- hogy nincs korlát, a lehetőségek mindenkinek adottak
Ezek a készségek a lexikális tudást teljesen padlóra küldték, természetesen, amíg a felvételi rendszerünk nem változik, ezeken a készségeken túl, hozni kell a kiszemelt iskolák által elvárt eredményeket is. De fontos megértenünk, hogy a jó bizonyítvány, nem helyettesíti őket! Ezeknek az elsajátítása azért is nagyon fontos, mert általuk sikeresebb karrierút várható, javíthatják a diákok esélyeit a továbbtanulásra, és arra, hogy a munkavállalás szempontjából meghatározó tagjai legyenek a környezetüknek.
Nekünk a Mátrix Suliban a legfontosabb módszerünk, a 21. század készségeinek átadása
A hagyományos iskola csak is kizárólag a tankönyvekben lévő tananyagokra támaszkodik, és azt is követeli meg, még akkor is, ha tudjuk, kizárólag csak elméleti tudást fog átadni. Olyan ismeretek bemagolását követeli meg a gyerekektől, amelynek nagy részét soha nem fogják hasznosítani az életben, mindezt úgy, hogy közben folyamatosan mér, ítél, megítél, sőt akár el is ítél.
A kecskeméti Mátrix Suli a vállalkozó, és vállalkozó szellemű szülők gyerekeinek alapítványi általános iskolája. Ahol szintén a NAT kerettanterv tananyagból tanítunk, - így biztosítjuk az átjárhatóságot iskolák között -, de az út, ahogy végig megyünk a tanagyagon az egy teljesen másfajta szemlélet.
A különbség, hogy iskolánkban 21. századi készségszinten oktatjuk a NAT szerint elvárt tanagyagot.
Tanulási módszerünk nagy hangsúlyt fektet a csapatban való munka képességére, az önálló munkaszervezés készségére, és az időbeosztás készségére. Mindemellett nagyon fontos a kreativitás, az együttműködés, a kritikus önálló gondolati kifejezés megtanulása is.
Ezáltal olyan útravalókat adunk át a gyerekeknek, amely segíti őket ebben a gyorsan változó, új, ismeretlen világban. Mert talán most még fontosabb, hogy a lehető legnagyobb hangsúlyt fektessünk az iskolai évek alatt megszerezhető készségekre. Mindez szeretetteljes légkörben, kiscsoportos létszámban, maximum osztályonként 15 fővel.
Az állami iskolák teljes mértékben vizsga orientáltak. Gyakorlatilag nem az a kérdés az általános iskolában, hogy a gyermeknek milyen használható életre való tudást ad át, hanem hogy az adott napon, arra a bizonyos vizsgára hogyan adott választ. Hogy másnap reggel mit tud ezzel a tudással kezdeni, az már teljesen más dolog.
Természetesen az állami tantervet mi is követjük, a gyermekeink meg is tanulják, csak más módszerrel, könnyedebben és úgy, hogy azt másnapra nem felejtik el. Hisz a célunk az, hogy abba az iskolába feltételezhessenek majd a végén, ami nekik a kitűzött álom intézmény.
A Mátrixban az állami tanterv mellé a gyakorlati tudást játékosan hozzuk be a gyerekeknek, például a pénzügyi ismeretek nagyon jól megfér a matematikával. A kis létszám mellett belefér a tanórákba, hogy órán „nyissanak” egy kisboltot, játszák el mit mond az eladó, miért azt mondja, de ha mást mondana, akkor mi lehetne más, vagy, hogyan lehetne másképp? Szánunk időt arra, hogy minden gyermek megértse a mennyiségi fogalmakat a gyakorlatban, hiszen itt valós helyzetekben próbálhatják ki magukat, valós monopoli pénzzel.
Mi olyan vállalkozó szülők, vagy vállalkozó szellemiséggel rendelkező szülők gyermekeit várjuk általános iskolánkba, akiknek fontos, hogy gyermekük használható tudást szerezzen, és hogy ezeket a készségeket készségszinten el is sajátítsák. Illetve akiknek fontos, hogy az iskolai tantervet kisebb létszámban, családias környezetben, streszmentesen tanulhassák meg.
Várjuk nagy szeretettel a jelenleg nagycsoportos óvodásokat a 2023/24-es tanévre, illetve ha tetszik ideológiánk, és úgy érzitek nem a megfelelő helyen vagytok, várjuk nagy szeretettel év közben is az átjelentkező gyerekeket, jelenleg 1-5. osztályig! Jelentkezéshez, érdeklődéshez kérjük, töltsétek ki az iskola oldalán lévő jelentkezési űrlapot. Az űrlap kitöltése a kapcsolatfelvételére szolgál, nem jár kötelezettséggel.
Életrevaló program bemutató a MátrixSuliban/ Nyílt nap - 2023. január 17.
Örömmel tudatjuk, hogy a MátrixSuli elindítja az ÉLETREVALÓ oktatási programot. Az ÉLETREVALÓ program már első osztálytól segíti a gyerekeket, hogy önállóvá váljanak, kezdeményezzenek, előre tervezzenek, célokat tűzzenek ki és valósítsanak meg. Felkészíti a diákokat, hogy elvégezzék a házi feladatukat, tudatosan bánjanak az idejükkel és uralkodjanak az érzelmeiken. Amennyiben Ön is fontosnak tartja, hogy gyermeke egyedi képessége és erőssége révén önmaga és mások vezetőjévé váljon, várjuk szeretettel a programon.
Jelentkezés és érdeklődés:
Zugonics-Szamosi Nikolett - jelentkezes@matrixsuli.hu - 70/779-7015 - bővebb infó: ITT