Jelenlegi hely

4 hónap, bizony csak ennyi kellett, hogy egymásra találjunk, megint, amit már annyiszor bizonyítottunk!

Csodák sorozatai valósultak meg a hétvégén Kecskeméten, na és az egész országban is!

Egyik napról a másikra berobbant egy ötlet: Ültessünk fát! legyen egy közösség Kecskeméten is. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, jöttek a felajánlások, szerveződtek az ültetések helyszínei, nyújtották kezüket a tapasztalt civilszervezetek, az intézmények vezetői, a magánszemélyek és a vállalkozó nők is.

Kecskemét Főtér - közösségi ültetés

A hétvégén Kecskeméten 50 intézményben, 9 közterületen és rengetegen magánkertben volt közösségi faültetés. De gyümölcsös kert lehet a főtéren, hisz nyolc gyümölcsfát – kajszit, almát, körtét ültettek el a közösségi faültetésen.  Boldogasszony téren, a Nőnek lenni jó Konferencia vállalkozó női Csatos Eri összefogásával ültették a fákat. Annyira lelkesen sokan voltak a vállalkozó nők, hogy mire odaértem épp elültették már majd az összeset, itt 80 db növény került elültetésre. Köztük Díszkörte, Kocsánytalan tölgy, Madárbirs vagy épp Hóbogyó. Lehet új neve is lesz a térnek? Nőnek lenni jó Konferencia Boldogasszonyok tere :) Összesen Kecskeméten több mint 1000 növény került földbe, legnagyobb része kecskeméti bölcsődékben, óvodákban, iskolákban. Kezdetnek, figyelemfelhívásnak több mint jó!
 

Nőnek lenni jó Konferencia ültetése

4 hónap, bizony csak ennyi kellett, hogy egymásra találjunk, megint, amit már annyiszor bizonyítottunk! Mindannyian komolyan gondoljuk és hiszünk a közösség elsöprő erejében. Bízunk benne, hogy a közeljövőben, több millió fát fogunk elültetni, együtt veletek! És nem utolsó sorban, külön köszönet jár Bojár Ivánnak, aki 4 hónapja elindította az országos 10millió Fa közösséget, és Farkas Barta Katának, aki ezt az egészet elindította nekünk Kecskemét és környékén. Egy családanya, aki összefogja, kontrollálja és időt, energiát nem sajnálva, egy tisztább, élhetőbb környezetet teremt meg gyermekeink számára! Ez csak a kezdet volt, a folytatás most jön, csatlakozz Te is hozzájuk!

„Aki fát ültet, életet ad, és az, aki életet ad, jövőt teremt.”

 

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére