Jelenlegi hely

Fiatalok, akik kiállnak magukért! Csatlakozz Te is hozzájuk

2015 elején néhány középiskolás, főiskolás és ifjúságsegítő úgy gondolta, ahhoz, hogy komolyabban vegyék őket a város fiatalokat érintő kérdéseinek megtárgyalásakor, együtt érdemes kiállni az elképzeléseikért. Ennek érdekében megalakították a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatot.

Céljaik elérése érdekében éves munkatervet készítenek, minden csütörtökön gyűlést tartanak, közreműködnek az V. Ifjúsági Bál (2020. február 28.) és a V. Tanévzáró Fesztivál (2020. június 12.) szervezésében, nem utolsó sorban pedig egy akciósorozaton dolgoznak, amelyben a felelős állampolgárságra való nevelést tűzték ki célul.

Folyamatosan részt vesznek ifjúsági érdekképviseleti képzéseken és közösségi programokon. Diákdiplomáciai kapcsolatokat ápolnak a békéscsabai, egri, székesfehérvári, debreceni és sok más ifjúsági érdekképviseletben aktív csapattal, mind emellet részt vettek a Kecskeméti Ifjúsági Stratégia 2018-2024 megalkotásában.

Most Te is csatlakozhatsz hozzájuk!

A csapat olyan tagokat vár, akik lelkesen, szívesen, de egyben kitartóan és felelősséggel tennének majd a 2019/2020-as tanévben azért, hogy a fentebb említettek továbbra is megvalósuljanak, sőt újabb ötletekkel bővüljenek.

Ha érdekel a fiatalok érdekképviseletének lehetősége, szeretnél egy megújuló és lendületes csapattal együtt dolgozni, itt a helyed!

Minden továbbiról az alábbi elérhetőségeken kérdezhetnek:

 

Szeghő Balázs - elnök (16 éves), Csík Jázmin - alelnök (15 éves)

Egy éves mandátumot kaptak 2019. október 8-án, ami által a fiatalokkal közösen tehetnek azért, hogy jobban érezzük magunkat Kecskeméten.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére