Jelenlegi hely

Farkasordító hideg – vigyázzunk egymásra Kecskeméten!

A hirtelen beköszöntő hideg, a 0 Celsius fok alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja Kecskeméten is a családokat, az utcán élőket és a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő idős embereket. Rengeteg család él Kecskeméten és környékén, akiknek kevés tüzelő jut a télre.


 

Gyerekeiknek sokszor kabát nélkül, vékonytalpú átmeneti cipőkben kell az iskolába, óvodába járniuk. Mindannyiunk felelőssége, hogy jobban odafigyeljünk embertársainkra, működjünk együtt a rendőrséggel, az önkormányzatokkal. Vegyük fel a kapcsolatot, az óvó nénikkel, tanítókkal, ha azt tapasztaljuk, hogy egy gyerek alul van öltözve a téli hidegben, hisz fázni rettenetes, főként egy kisgyermeknek, aki nem tehet semmiről, arról, hogy honnan származik vagy milyen sorsú családba született!

Ha ilyet látunk, fogjunk össze mi szülők és szedjünk össze néhány megfelelő ruházatot, cipőt, sálat, téli sapkát és öltöztessük fel ezeket a gyerekeket!

Kecskeméten több adománybolt és szervezet is működik, akiknek felajánlhatjuk a kinőtt, már divatja múlt, de meleg téli ruházatunkat, cipőnket, meleg takarót, paplanokat, tartós élelmiszereket és esetleg finom házi süteményeket (amiről ők csak álmodnak…).

Segítünk, hogy hová fordulhattok Kecskeméten:

Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány

Céljuk: olyan kisgyermekes családoknak nyújtanak segítő kezet, amely családok önmagukért is igyekeznek mindent megtenni, ám bizonyos okoknál fogva mégis rászorulnak mások jóindulatára, adományára.

Medina Adománybolt a mélyszegényekért

Céljuk: mélyszegénységben élők segítése, tevékenységüket a megye első adományboltjával finanszírozzák. Rászorulók jelentkezhetnek közvetlen, de jelezhet miattuk más is: pedagógusok, védőnők, családgondozók, szomszédok stb.

Mofa Adománybolt – Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány

Céljuk: nemcsak a mozgássérült fiatalokat segítik, hanem azokat a szegényebb sorsú családokat, nagymamákat, nagypapákat, akik kevés pénzből tudnak gazdálkodni.

Nem csak a gyerekeknek és az időseknek van szükségük segítségre, de bizony a hajléktalanoknak is!

A hajléktalanokat úgy általában nem kedvelik az emberek, kikerüljük őket messziről, tudomást sem veszünk róluk, ők azok, akiket a társadalom nem szívesen vesz észre. Pedig ebben a hidegben ők még védtelenebbek, még inkább ki vannak téve a veszélynek. Gondoljunk bele, amikor mi kabátban, csizmában, sállal, sapkával felvértezve majd megfagyunk, akkor ők a szakadt pulcsijukban kénytelenek az utcán, a hideg kövön, padon feküdni. Ilyenkor pedig előbb utóbb a kihűlés veszélye léphet fel.
 


 

Ha ilyet tapasztalunk, a kihűlés megelőzése érdekében a szolgálatot teljesítő rendőrök haladéktalanul gondoskodnak a sérült, illetve a krízishelyzetben lévő hajléktalan mentővel történő elszállíttatásáról, továbbá felvilágosítást adnak a karitatív szervezetek szolgáltatásairól a hajléktalan számára.

Az állampolgároknak is nagy szerepük lehet abban, hogy a tragédiák megelőzhetőek legyenek. Így mindenki aktívan segítséget nyújthat a hideg idő beköszöntével azzal, ha az eddigieknél jobban figyel a környezetében élőkre. A legveszélyeztetettebbek a magányosan élő idős emberek és az utcára szorult fedél nélküliek.

1. Vegyük észre! A földön fekvő, a csupasz betonon ülő vagy az átázott ruhájú emberek fagypont körüli hőmérséklet esetén hamar kihűlhetnek. Árulkodó jel lehet, ha valaki hosszú időn át mozdulatlanul ül vagy fekszik.

2. Szólítsuk meg! Kérdezzük meg, nincs-e szüksége segítségre. Bátran menjünk oda, kérdezzük meg, tehetünk-e valamit érte.

3. Ne habozzunk cselekedni! Ha az illető nem tud válaszolni, vagy rosszullétre, fájdalomra panaszkodik, hívjunk segítséget.

A hajléktalanok mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a lakásukban, házukban – bármilyen okból – fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekre is. Vegyük észre, ha az általában füstölni szokott kémények hosszabb időre kialszanak, menjük oda és nézzük meg, hogy minden rendben van-e, szükség van-e segítségre!

Amennyiben utcán találkoztok láthatóan segítségre szoruló, a kihűlés által fenyegetett fedél nélküli személlyel, vagy lakásukban, házukban – bármilyen okból – fűteni nem tudó családokkal, főleg egyedül élő, idős emberekről van tudomásotok, kérjük haladéktalanul jelentsétek be az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es segélyhívó telefonszámokon, illetve jelezzétek a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak, vagy a fent említett kecskeméti szervezeteknek!

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY KECSKEMÉT
6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.: 302 Tel: 76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax:76/513-300/30-98 BM 33/30-98, Mobil: +3620/560-5146
e-mail: elbirbacs@bacs.police.hu

Makai M.

Ha hasznosnak tartod a cikket, oszd meg, hogy mások is elolvashassák!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére