Hogyan lettél bábszínész?
Nálunk ez egy családi dolog. Gyerekkoromban Nagyváradon laktunk, édesanyám a nagyváradi bábszínház színésze volt. Bátyám ugyancsak ezt a hivatást választotta, jelenleg a Budapest Bábszínház társulatának tagja. Én éppen ezért nem akartam bábos lenni, de végül mégis bekebelezett a bábos világ. Bekerültem a Budapest Bábszínház Stúdiójába, ahol egy árnyjáték órán mondtam azt, hogy mégis bábos akarok lenni.
Hogyan kerültél a Ciróka Bábszínházba?
Az első szerepem az „Okker és Türkiz” című darabban volt, amelyet a Bartal Kiss Rita rendezett. A darabban szükség volt egy fiatal lány színészre. Én akkor végeztem a stúdióban és Rita felhívott, hogy elvállalnám-e a szerepet. Természetesen vállaltam, ezután pedig Kiszely Ágnes igazgatónő státuszt ajánlott, amit ugyancsak elfogadtam. Azóta vagyok itt. Egy ideig kétlaki életet folytattam, félig Budapesten, félig Kecskeméten éltem, aztán végleg ideköltöztem.
Anyaként hogyan tudod összeegyeztetni a bábszínészséget és a családi életet?
Egyedül nevelem a kisfiam, de van egy remek édesanyám, aki sokat besegít. Az előadások próbafolyamata a legnehezebb, amikor reggeltől estig a színházban vagyok. Jelenleg is pont egy ilyen helyzet van. Ilyenkor reggel elköszönök, este pedig mire hazaérek, már csak az altatás marad. De mindezek ellenére úgy érzem kiegyensúlyozott az életünk.
Milyen darabokban fogsz szerepelni mostanában?
A most készülő „A vadhattyú” című darabban Boróka szerepét játszom.
Januárban a „Hogyan fogjunk csillagot” című előadásban, illetve a „Tündér ballonkabátban” című darab felújításában fogok játszani, és emellett
Fülöp Jocival van még egy saját társulatunk is.
Vannak-e olyan kedvenc szerepeid, amelyeket különösen jó érzés alakítani?
Nagyon szerettem A békakirályfi című darabban a királylányt játszani. Részben azért, mert egy nagyon kedves kollégám – Ivanics Tamás - játszotta a királyfit, és jó volt vele együtt dolgozni, másrészt szerettem magát a bábjáték stílusát is. Az volt az első olyan szerep, amiben nagyon biztos voltam. A másik nagyon kedves szerepem a Hófehérke volt. Ennek az az érdekessége, hogy tizenhárom évesen láttam ugyanezt a darabot itt a Cirókában, és rá tíz évre, a felújításban már én játszhattam a főszerepet.
Milyen érzés neked, hogy a darabokon keresztül gyakran igazán mély mondanivalókat közöltök?
Minden színésznek nehéz belehelyezkedni bizonyos szerepekbe. Valahol ugyanúgy átéljük azt, ami a szereplővel történik. Olyan dolgokat is magunkra vehetünk, amiket nem kellene. Ha éppen egy rossz viszonyt kell eljátszani, akkor ténylegesen ránk ülhetnek ennek a rossz viszonynak az érzései. A gyerekeknek pedig még nehezebb játszani. De ebben különböző szintek vannak. Rajtunk is múlik, hogy miből mennyit fogadunk be. Vannak olyan darabok, amelyek keményen kimondják a valóságot, mint például a „Csomótündér” című előadás, amelynek a válás a témája. Azonban egy népmesében is jelen lehetnek komoly életesemények, melyek főleg azokat az embereket érintik meg leginkább, akik maguk is éppen hasonló helyzetben vannak. Mindenkiben máshogy csapódhat le egy történet.
Milyen visszajelzéseket kaptok a gyerekektől?
A gyerekek leginkább nevetéssel jelzik, hogy tetszik nekik az előadás. Ha egy gyerkőc úgy megy ki a nézőtérről, hogy azt mondja: „hát, ez jó volt!”, az megerősít minket abban, hogy élvezték a játékot. A másik pedig a taps. Ha sokszor visszatapsolnak minket, akkor érezzük, hogy ez most nagyon jól sikerült. Shakespeare korában a tapsból egyértelműen következtetni lehetett arra, hogy tetszett - e az előadás. Mert ha nem, akkor nem is tapsoltak.
Elsősorban gyermekdarabokban játszol?
Igen, de felnőtteknek is készítünk előadásokat.
Milyen terveid vannak a szakmában?
Egy ideje érzem magamban azt, hogy szeretnék majd rendezni, színpadra tenni egy darabot. Még meglátjuk, mikor jön el az ideje.
Mennyire van szoros kapcsolat köztetek a társulatban?
Nagyon családias a légkör nálunk. Megosztjuk egymással a mindennapi örömöket és problémákat. Ha pedig hosszabb ideig nem találkozunk, akkor biztos ráírunk egymásra, mert fontos nekünk, ami a másikkal történik.
Mit szeretsz leginkább a bábszínházban?
Nem olyan, mint egy rajzfilm, de nem is olyan, mint egy élő színház, hanem a kettő keveréke. Annyi lehetőség van benne. Egyetértek azzal, hogy „egy bábosnak két szíve van: egy a mellkasában, egy pedig a tenyerében.”
N.H.Helga - Kecskemétimami
