Jelenlegi hely

Anyaként a bábszínházban? I Élménybeszámoló A vadhattyú előadásáról

Milyen érzés felnőttként bábszínházban lenni? Nyugodt szívvel mondhatom, hogy csodálatos, egy leírhatatlan érzés. Boldog érzés, mert újra gyermeki lelkemet élhettem meg, boldog érzés, mert láttam a jobbomon ülő kislányom szemében a csillogást és a varázst.

Valahogy nálunk ezek a közös bábszínházas dolgok elmaradtak, vagyis már nagyon régi emlékként tűnnek elő, hisz oly rég voltunk igazi színházban együtt. Amióta ovisok lettek, már nem velem, hanem az ovival mentek bábszínházba, és persze a suliban is szülő nélkül a saját iskolájukkal mennek.

De itt van nekünk egy Ciróka, helyben, új évaddal, új előadásokkal, ahová együtt is elmehetünk. Ez egy egészen más minőségű program, mint például amikor moziba megyünk, persze az is nagyon jó, de a színház, az még is színház! A bábszínház, egyfajta belépő a gyermekek későbbi színházhoz való viszonyulásához.  Az izgalom, a fények elhalványulásával kezdődik, az élő játék varázsán keresztül vezet, a különös zenei aláfestés még dob rá egy lapátot, és a vastapssal sem ér véget, nos, ez az, ami bármikor legyőzi még a 3D mozis vetítéseket is.

Szombaton teszteltünk is már egyet a Cirókában, méghozzá A vadhattyú előadását. Ez egy élőszereplős mesejáték, ami egy testvérpárról, Borókáról és Boldizsárról szól, akik a végsőkig kitartanak egymás mellett. A gonosz mostoha megátkozza a fiút, akit vadhattyúvá változtat, és hogy megtörjön az átok, testvérének csalánból kell inget szőnie, persze mindezt úgy, hogy míg el nem készül az ing, addig nem beszélhet.

Én csak ott ültem és azon gondolkodtam, hogy nekem is van egy lányom és egy fiam, jól csinálom? Később nekik is ilyen erős kötődésük lesz egymáshoz? Mondjuk, az ő életkorukban ez még nem igazán mutatkozik nálunk, de olyan jól esett, amikor a 7 éves kislányom hozzám fordult és annyit kérdezett: nekem is ilyen bátyám lesz anya?

Andersen meséjét Nagy Orsolya színpadi átiratában Szenteczki Zita állította színpadra. A darab az odaadásról, az önfeláldozásról és az ok nélküli kirekesztésről szól és 7 éves kortól ajánlott. 

Október 7-től Ti is megnézhetitek Kecskeméten a Ciróka Bábszínházban A vadhattyú előadását! Jó szórakozást hozzá!

Makai Mariann - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére