Jelenlegi hely

A Mindennapok angyalait díjazták az Otthonban

A Mindennapok angyalainak, vagyis a kiemelkedő munkát végző ápolóknak és egészségügyi szakembernek a tevékenységét ismerték el a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. A gálát idén negyedik alkalommal rendezte meg a Hovány Alapítvány.


Fotó:Hiros.hu - Pál Fanni

 

A Mindennapok angyalait, ápolónőket és ápolókat köszöntöttek és jutalmaztak meg ma a Hovány Alapítvány jóvoltából az Otthon Mozi dísztermében. Hovány Márton 2014-ben hozta létre az alapítványt és a díjat, ám ettől függetlenül nem új keletű a számára a jótékonyság, hiszen még évekkel ezelőtt a főtéren a rászorulókat látta vendégül több alkalommal is. 2014-től viszont már az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája előtt is tiszteleg a díjátadó ünnepséggel.

Sokszor ezt a nagyon kemény munkát nagyon szerény anyagi elismerés mellett végzik ezek az emberek hivatásszerűen, hiszen sok ember számára megfizethetetlen lenne ez a fajta munka. Úgy gondoltam, mögéjük kell állnom, hiszen ők az igazi angyalok és legszívesebben azokat segítem én is, akik maguk is sokat tesznek - nyilatkozta Hovány Márton, a Hovány Csoport alapítója.

Az alapítvány jóvoltából összesen 36 ápoló részesült – fejenként 40 e Ft – pénzjutalomban. A díjazottak  tiszteletére minden évben egy mini koncertet adnak. Az előző években Bebe, a Back to Blackből, illetve Tóth Vera, a tavalyi évben pedig Radics Gigi lépett fel, aki idén is emlékezetessé tette a délutánt. Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármester asszony jóvoltából az Önkormányzat az alapítvány adományát kiegészítve a Kecskeméti Fürdőbe, az Agórába és Ifjúsági Otthonba szóló belépőkkel ajándékozta meg az egészségügyi dolgozókat.

Az elismeréseket Dr. Mester László, a Hovány Alapítvány kuratóriumi elnöke, Engert Jakabné önkormányzati képviselő asszony, Dr. Svébis Mihály főigazgató és Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató adta át az „angyaloknak”. A díjátadó műsort követően állófogadást tartottak az áldozatos munkát végző ápolók tiszteletére.

Az ünnepség moderátora idén is Harsányi Levente volt, aki minden évben örömmel eleget tesz Hovány Márton felkérésének.

Forrás: Hiros.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére