Jelenlegi hely

Nincsen csoda módszer a nyelvtanulásra, de van Kecskeméten egy jó tréning, ami által könnyebbé válhat a tanulás

Az a tény, hogy a nyelvtanulás nagyon fontos a boldogulásunkhoz, már teljesen elfogadottnak számít a mai világban. Ám annak ellenére, hogy sokan tanulják a nyelvet, mégis kevesen beszélik is azt. Miért van ez így? Erre kapunk választ a felnőttoktatással foglalkozó Jövőkép Stúdió egyik alapító tagjától, Ábrahám Attiláné angol-fejlesztő trénertől.

Gyerek angol nyelvi coaching – az örömteli, gátlásoktól mentes nyelvtanulás

Először is azt kell letisztáznunk, hogy bizony csoda módszerek a nyelvtanulásra nincsenek. Sőt az is tény, hogy erőfeszítés nélkül sem tudjuk megtanulni a nyelvet. Ám léteznek olyan kiváló technikák, melyek segítségével sokkal könnyebben el tudjuk sajátítani azt.

Magyarországon a nyelvtanilag helyes beszéd megtanulását erőltetik az oktatási intézményekben, ami erős nyelvi gátlásokat, blokkokat idéz elő a tanulókban.

A tanuló nem mer megszólalni, mert attól fél, hogy nem helyesen mondja. A tanár megszólja a helytelen beszédért, a többiek esetleg még ki is nevetik érte. Kész rémálom, nem?

Holott mi lenne a fontos? Nyelvtanilag tökéletesen, pontosan beszélni, vagy pedig fesztelenül beszélni és átadni az üzenetet? A nyelvtanulás lényege, hogy olyan mondatokat alkossunk, amivel a kommunikációs cél megvalósul, nem pedig az, hogy 10 perc gondolkodás után kimondjunk egy hibátlan mondatot.

A nyelvtanulásra nem lenne szabad tantárgyként tekinteni, hanem mint kommunikációs eszközre. A nyelvtanulókat abban kell megerősíteni, hogy ne féljenek a hibáiktól. Igenis merjenek megszólalni. A gyerek angol nyelvi coaching olyan technikákat, módszereket használ, melyek elősegítik a gyermekek angol nyelvtanulását. Útmutatást ad a szülőnek a nyelvhez való hozzáállás megváltoztatásához, és azt is megmutatjuk, hogy ő maga miként tud besegíteni gyermekének a tanulási folyamatba, még akkor is, ha nem beszéli a nyelvet.

Mit is kell tennünk tehát, ha nincsenek csodaeszközök?

Nos, az előbb említett tanulási praktikáknak köszönhetően meg tudjuk változtatni a gyermek alulmotivációját, növelhetjük önbizalmát, sőt a szülő-gyermek közötti kommunikáció is javulhat!

Nálunk a Jövőkép Stúdióban a 3 napos tréningen résztvevők megismerkedhetnek különböző  tanulási trükkökkel,  és a nyelvtanulás, mint pozítív fejlődési folyamat kerül előtérbe.  Lesz egy tréningünk már most decemberben, legközelebb pedig 2018. január 12-én indul. A tréningek indulásának időpontjai a honlapunkon megtalálhatóak.

Kiknek ajánlható ez a tréning?

Szülőknek, pedagógusoknak, gyakorló coachoknak, akik új elemeket szeretnének alkalmazni munkájuk folyamán, de jó szívvel tudjuk ajánlani az örökös újrakezdőknek is, akik sokadjára indultak már neki az angol nyelv megtanulásának, de valami oknál fogva mindig megtorpantak.

Ábrahám Attiláné angol-fejlesztő tréner                  

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére