Jelenlegi hely

Óvodai jelentkezés menete és feltételei a 2021/2022. évre valamennyi önkormányzati fenntartású oviba

ÓVODAI JELENTKEZÉS feltételei a 2021/2022. nevelési évre valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézmény esetében.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8.§ (2) bekezdése szerinta gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

A szülő - tárgyév május 25. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a felmentést engedélyező szerv - Kecskeméti Járási Hivatal (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12.) - felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, haa gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Óvodába a gyermeket 3. életéve betöltése után lehet felvenni.Felvehető, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő valamennyi óvoda fogadja az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket.

A felvételi kérelem elutasítása esetén a döntés közlésétől számított 15 napon belül a szülők Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzőjének címzett, de az érintett intézménynek (óvodának) beküldöttérdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.Az óvodaköteles gyermek beíratásának elmulasztása szabálysértésnek minősül.Amennyiben a szülő nem tesz eleget kötelességének, aKecskeméti Járási Hivatal elrendeli az óvodai nevelés keretében folyó foglalkozáson való részvételt.

Az óvodába jelentkezni csak JELENTKEZÉSI LAP beküldésével lehet.

Az óvodai jelentkezési lap beküldésének határideje: 2021. április 22. napja.

A Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet1. §-ávalMagyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.Tekintettel a veszélyhelyzetre, jelentkezni 2021. április 22. napjáig KIZÁRÓLAG ELEKTRONIKUS ÚTON lehetséges, a www.kecskemet.hu honlapról letölthető jelentkezési lapkitöltésével.

Jelentkezés menete:

  • A www.kecskemet.hu főoldalon kattintson az „óvodai jelentkezés” banner-re.
  • A jelentkezési lap egy Word dokumentum, gépen töltse ki és mentse el.
  • A kitöltött, elmentett jelentkezési lapot e -mailben küldje el a választott intézmény székhelyének e-mail címére:
  1. Corvina Óvoda: beiratkozas.corvina@gmail.com
  2. Ferenczy Ida Óvoda: beiratkozas.ferenczy@gmail.com
  3. Kálmán Lajos Óvoda: beiratkozas.kalman@gmail.com

Az óvoda vezetője a hozzá eljuttatott jelentkezési lapokalapján a gyermekek felvételéről 2021. május 5-ig hoz döntést. Az óvoda vezetője a felvételi döntésről írásban értesíti a szülőt. A jelentkezésre a járványügyi helyzetre tekintettel, KIVÉTELES ESETBEN TELEFONON is van lehetőség 2021. április 21-22. napján 8-1600 óra között a választott óvodában.


 

 
 
 
 
 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére