Jelenlegi hely

Segítség, élősködök támadták meg a gyerekemet! Nem ciki a rüh, a tetű vagy a féreg a családban!

Sokszor pironkodva, rosszabb esetben egyáltalán nem beszélünk arról, ha gyermekünk rüh vagy tetű által fertőzött, esetleg bélférges lett. Pedig ez a probléma gyakoribb, mint gondolnánk, és nem kifejezetten az ápolatlan, esetleg koszos gyermekeknél fordul csak elő ilyesmi.

Dr. Sebő Zsuzsanna homeopata gyermekorvos arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy amennyiben óvodás vagy iskolás csemeténken bármelyiket észleljük, jelezzük azonnal a közösség többi tagjának, ezzel is elősegítve a fertőzés elterjedését a közösségben.

 


A tetű, a rüh és a bélférgek okozta megbetegedéseket a szakértő szerint pontosan ugyanúgy kellene megítélnünk, mint például a bárányhimlőt. Ahogy ez utóbbi esetében nem szégyenkezünk, vagy titkolózunk, ugyanúgy ezek esetében sem lenne ez indokolt. A főleg óvodás, iskolás, kollégiumi közösségekben terjedő fertőzésekkel kapcsolatban fontos leszögezni, hogy sem a tetű, sem a rüh, sem a bélféreg felbukkanása nem jelenti azt, hogy gyermekünk koszos, elhanyagolt lenne!

„A rühatka a világon mindenhol megtalálható, és mindenkit megfertőzhet életkorra, szociokulturális helyzetre való tekintet nélkül. Testi kontaktussal terjed, viszkető, vörös bőrfelületet okoz. A viszketés egy reakció arra, hogy az atka befúrta magát a bőrbe. Az orvos által felírt krém, oldat használatán túl homeopátiás szerek is segíthetnek a tünetek enyhítésében.


„A másik hasonlóan könnyen terjedő kis rovar a tetű: a kisgyermekek csak összeérintik a fejüket játék közben, vagy sapkájukat, fésűjüket elcserélik, és már át is mászott a 2-4 mm-es betolakodó egyik kobakról a másikra. Amennyiben gyermekünk vakargatja a fejét, élhetünk a gyanúval, hogy tetűvel van dolgunk. A rovar kiirtása nem elegendő a gyógyuláshoz, a tetű 4 hétig él, ez idő alatt kb.400 petét, vagyis serkét rak le a hajtőhöz.

A gyöngyház színű serkék kézzel való eltávolítása, lehúzkodása a hajszálról, az egyetlen igazán hatásos megoldás, ez azonban rendkívül hosszú folyamat, erre az időre valamilyen trükkel muszáj lekötni a gyermekünk figyelmét, legyen az akár mesenézés is” – mondta el Dr. Sebő.

„A közösségbe járó, főleg vidéki gyermekek nagy százaléka átesik a bélférgességen is, a cérnagiliszta felbukkanása a leggyakoribb. Ahhoz már elég súlyos fertőzés szükséges, hogy komoly általános tüneteket produkáljon (étvágytalanság,vérszegénység) enyhe esetben a hasfájás, a végbél tájék és az orr vakarása adhat okot a gyanakvásra. Ilyenkor érdemes megfigyelnünk a gyermek székletét, amelyben apró, gilisztaszerű férgek lehetnek. A gyógyszeres kezelés mellett a számos homeopátiás szer is segítheti a gyógyulást, és megakadályozza az újrafertőződést” - tette hozzá a szakértő.

Mindegyik „betegség” esetén, a kezelés alatt fontos még körültekintőbben odafigyelni a tisztaságra: ágynemű, ruha, törölköző, kedvenc plüss játék magas hőmérsékleten való mosása, és napi cseréje is indokolt lehet ilyenkor.

 


Október 26-án ingyenes Doktor Mami interaktív tanfolyam lesz Kecskeméten, dr Nagy Beáta gyermekorvos vezetésében!

Ha érdekel, regisztálj rá, mert a helyek száma korlátozott! Doktor Mami 2.0 workshop jelentkezés


 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére