Jelenlegi hely

Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis - Iskolás nyílt hét a REPÜLŐBÁZISON (2017)

Idén is lehetőségük van az iskolásoknak ellátogatni a repülőbázisra!! 2017. május 16-19. között nyílt hetet tart kizárólag általános- és középiskolás, valamint felsőoktatási intézmények nappali tagozatos diákjai számára az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis.

Az alábbiakban néhány fontos információ a rendezvénnyel kapcsolatban:

A belépés ingyenes a diákcsoportok és az őket kísérő pedagógusoknak, de csak a megadott időszakban látogatható!

Programok:

- Statikus bemutató – JAS-39 Gripen; AN-26; valamint a muzeális repülőgépek
- Haditechnikai bemutató – gépjárműtechnika, tűzoltók; pisztoly és gépkarabély
- Pilótaruházat
- Fotózás pilótával, katonával
- A művelettámogató zászlóalj, vegyvédelmi század, tűzoltó gépjárművének bemutatása
- Őrkutya bemutató
- Az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Különleges Díszelgő Csoportjának bemutatója
- Katonai Zenekar műsora
- MH KIKNYP 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda Bács-Kiskun megyei kirendeltségének toborzó illetve tájékoztató előadása.
- Katonai sátor: a diákok pihenésképpen, tábori körülmények között, katonai sátrakban tízóraizhatnak.

- A programokon keddtől péntekig, 9:00-től 13:30-ig csoportosan vehetnek részt a diákok és az őket kísérő pedagógusok, előzetes jelentkezés illetőleg regisztráció után. (A csoportok az érkezésük várható időpontját a táblázatban kérjük tüntessék fel.)
- A táblázatban megjelölt kapcsolattartó adatainál kérjük vezetékes telefonszám helyett, mobil telefonszámot megadni a könnyebb és gyorsabb kapcsolatfelvétel érdekében.
- Felhívjuk figyelmüket, hogy a regisztráció abban az esetben tekinthető elfogadottnak, ha az alábbi linken letölthető táblázatot elektronikusan hiánytalanul kitöltötték, majd az mh59vizit@gmail.com email címre történő megküldés után, megkapták a visszaigazoló emailt a repülőbázis részéről.

regisztrációs lap

- Tájékoztatjuk, hogy a repülőbázis befogadó képessége limitált, így naponta maximum 500 főt tudunk fogadni. Az ezen felül érkező kérelmek elutasításra kerülnek.
- A bérelt busszal érkezőknek lehetőségük van a bázis területére behajtani a rendszám és a gépjárművezető adatainak előzetes megadásával.
- Amennyiben a leadott táblázathoz képest adat vagy létszám változás történik, a látogatás napján kérjük jelezni a csoportot kísérő katonának.
- Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a programok időjárás függőek. A bázis területén  lehetőség van a csoportok által hozott ital és étel elfogyasztására, erre kijelölt hely áll rendelkezésre.
- A helyi járattal érkezőknek felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a repülőbázis - a tavalyi évhez hasonlóan - kérte a helyi volántársaság közreműködését a járatok sűrítése érdekében. Az ezzel kapcsolatos döntésről emailben tájékoztatjuk a helyi járattal érkező csoportok kapcsolattartóját.
- Regisztrációra 2017. április 28-ig van lehetőség.

További információ:

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére