Jelenlegi hely

Átváltozás - az otthonszülés csodás története - Szülésélmény-történetmesélő

Hatodik várandósságom a 2020-2021-es covid-járvány idejére esett. A babavárásnak 40 évesen tapasztalt tengerészként, nagy lelkesedéssel indultam neki, melyet a 2. hullám alatt megnyert, az egész családot végigfertőző koronavírus betegség okozta sokk és aggodalom, valamint a genetikai tanácsadáson a korom és az azzal összefüggésbe hozható születési rendellenességekre tett szorongáskeltő megjegyzések sem tudtak letörni.

Mivel 5 kórházi szülés tapasztalata után meguntam a hazai szülészet minden alkalom után hiányérzetet hagyó mókuskerekét, úgy mint „ jujj-jujj terminustúllépés” ergo gyógyszeres szülésindítás,” dehamárittvanhaladjunk ergo jöhetaburokrepesztés” döntöttem úgy, hogy azért sem lesz fogadott orvosom, megoldok én mindent szépen egyedül, és amúgy sem tudnak nekem semmi újat mondani vagy mutatni, pláne nem rámkényszeríteni! Egyetlen feltételem volt csak, az, hogy apa is ott lehessen velünk a világrajövetelnél. Tudtam, hogy a társam az összes ránk leselkedő sárkánnyal megküzd, ha ő ott van mellettem, az olyan biztonságérzetet ad, hogy bármire képes vagyok, csak adjanak nekem egy csendes sarkot, csak a babámra kell ráhangolódnom és minden megy majd, mint a karikacsapás. Na, hát ezt a tervemet 2021. tavaszán keresztülhúzta a 3. hullám, ill. a döntés, hogy az általam elérni kívánt kórházba nem mehetek a „B” terv szerinti intézményben viszont megtiltották a kísérő jelenlétét.

Így léphetett életbe a harmadik trimeszter felénél a „C” terv (jajj egész életemben igazából erre vágytam!!!), hogy otthon szülhessek!

Fű alatt feltérképeztem az intézményen kívüli szülés hazai lehetőségeit, az általam elérhető opciókat, a szükséges feltételeket és félve, ám rendíthetetlen önbizalommal közöltem a tisztelt családdal, hogy én akkor most otthonszülök nem érdekel sem az aggódó rokonok, sem a károgó asszonytársak, neheztelő orvosok ellenkezése. Éppen ezért csak a szűk kis családommal közöltem a döntést, nem akartam a negatív hangokat hallani, hiszen éppen 5x fordultam már vissza a vágyaim kapujából, hol a környezetem, hol az emiatti saját bizonytalanságom miatt.

Éppen ezért Szűz Mária anyai gondoskodását kérve, hittel telt szívvel kívántam átélni ismét a szülés-születés csodáját. Ősi, asszonyi bensőmmel éreztem, hogy ez az én utam és, hogy az eddigi 5 szülésem tapasztalat és felkészülés volt arra, ami majd rám vár (és itt megjegyzem, csak a korábbi tapasztalataim tükrében tudtam érzékelni a kontrasztot és értékelni a különbséget). Döntésemet meghallván a férjemnek leesett az álla, hitetlenkedett, hogy már megint mit találtam ki, ő hallani sem akar erről, mi van ha „ezmegazmegamaz” lesz, hogyan érünk be a kórházba stb., de amikor közöltem, hogy mivel messze lakunk a fogadó kórháztól, a sógornőm lakásában kívánok szülni, még jobban kikerekedett a szeme és felháborodva kérdezte, hogy mit fognak majd szólni ott a szomszédok? A 18 éves lányom repesett, hogy végre akkor ugye ő is ott lehet a szülésnél, higgyem el ő már végignézte a Grace Klinika összes évadját teljesen vágja mire kell számítania, több szülést is látott már, ő akár le is vezeti…

Ezután elkezdődött a szülésre való felkészülés, online a „vészhelyzet” miatt. Apa persze bizonygatta, hogy neki erre egyáltalán nincs szüksége, hiszen már ötször szült, a lányom meg lelkesen kapcsolódott be a készülődésbe, babavárásba mondván, hogy ez az ő gyereke is lesz! A fészekrakó ösztönöm a tetőfokára hágott, minden percem lekötötte a lázas babasapka horgolás, az összes édes babaholmit igyekeztem beszerezni, amit 5 gyereknél eddig nem sikerült… Készülődésem a lányomra is átragadt ő egy babatakaró horgolását igyekezett befejezni, mire eljön a nagy nap. Másik felem mindezt rezignált fejcsóválással nyugtázta, hiszen már nem egyszer, hanem ötször átélte, és megszenvedte ezt.

Annyira összevágott minden, problémamentes várandósság, fogadókész bábapraxis, tündéri bábák…már csak a korábban megszokott terminustúllépés miatt aggódtam, rettegtem, hogy nem indul meg magától a szülésem és be kell majd menjek a kórházba, ráadásul EGYEDÜL, úgyhogy folyamatosan sápítoztam, amivel az agyára mentem a családnak!

Egy áprilisi napon egy-két nappal egy tankönyv szerinti ctg után, miközben a hozzánk átlátogató szomszéd családdal (akikkel, „ha már átugrottunk mi is süssünk valamit” címszó alatt) szalonnát sütöttünk és a férfiak az éppen az aktuális falusi hírekről beszélgettek éreztem, hogy elfolyik a magzatvizem.

Én a lázas beszélgetést megakasztván, félhangosan megjegyeztem, hogy „szerintem nekem elfolyt a magzatvizem”, mire a férjem jót nevetve megjegyezte, hogy „jajjdeviccesvolt”, majd látva, hogy komolyan gondolom felugrott kikapta a kezemből a már szép pirosra sült szalonnával megtűzdelt nyársat, hogy akkor pakoljak azonnal, mert indulunk szülni! A szomszédokat hazaterelte, az összes gyereket bezavarta és kiadta a parancsot ill. a feladatokat. Én közben tétova jelzéseket tettem, hogy most mi ez a nagy sietség, még a szalonnámat sem tudtam megenni, talán ehetnénk valamit, és amúgy sem biztos, hogy most ez olyan gyorsan fog zajlani, talán várhatnánk egy-két órát, mire a férjem úgy nézett rám, mint, aki meghibbant és azt mondta nem vagyok beszámítható. Eddig mindig megszültem néhány óra alatt csak nem gondolom, hogy megkockáztatja, hogy késve indulunk és útközben szülök meg? Ő nem tudja a szülést levezetni, mire a lányom közölte, hogy ő igen, már ezerszer látott ilyet a Grace Klinikában. Erre ő is megkapta a magáét és az utasítást, hogy inkább menjen és pakoljon össze nekem, mert én (állítólag) nem vagyok olyan állapotban.

Végre elindultunk, útközben felhívtam a bábákat, hogy akkor érkezünk, ők is igyekeztek megnyugtatni a férjemet!, hogy ez még eltarthat egy ideig. Berendezkedtünk a babaváró lakásban, finom fényekkel, és illatokkal várva a kisded érkezését. Én egyre inkább éreztem, hogy a folyamat nem úgy zajlik, ahogy a korábbi vajúdásaim során, a gyertyák is csonkig égtek, tudtam, hogy a fájásaim nem elég hatékonyak és rendszeresek, ezt a közben megérkező bábák is megerősítették. Majd mondván, hogy csak hangolódjak a folyamatra ők visszavonulnak, és mondták, hogy szóljak, ha bármi érdemleges változás lesz, de nyugodjak meg ők úgy is hallják majd, ha szükség van rájuk.

Lassan teltek a percek, órák, persze a férjem ugrásra készen többször megkérdezte, hogy „na, mi újság, hogy állunk”, majd eltelt az éjszaka, kimerítő, de előrelépést nem igazán hozó fájásokkal. Reggel átbeszéltük a dolgokat a bábákkal, a férjem értetlenül állt a dolog előtt és nem értette, hogy mi tart ennyi ideig, miért nem szültem még meg, hiszen eddig mindig olyan gyorsan zajlott. Én egyre feszültebb lettem, frusztrált, hogy feltartok mindenkit, hogy egy helyben toporgunk, nem értettem, hogy a testem miért nem teszi a dolgát, hiszen korábban mindig minden simán ment.

A segítőim előzékenyen felajánlották, hogy elmennek néhány órára, pihenjek kicsit, lazítsak, próbáljak aludni (aluuudniii? hisz akkor leáll minden!!!), enni, inni, egy nagyot sétálni és nyugodjak meg, beszéljek a babácskámmal, biztattak, hogy minden rendben lesz, lépjek túl a gátlásaimon, nem siettet senki és semmi, nincsenek elvárások, nem kell teljesítenem! Higgyem el, hogy a testem tudja és teszi majd a dolgát, csak fejben rendezzem le magammal a dolgot! Miután elláttak tanácsokkal és egy adag „szülésindító” illóolajjal, megbeszéltük, hogy telefonon tartjuk a kapcsolatot, a közelben lesznek, azonnal jönnek, hogy ha szükségem lesz rájuk. További néhány hosszabb-rövidebb eredményt nem produkáló séta után Apának felajánlottuk, hogy nyugodtan menjen haza a többiekhez, szeretgesse meg a kicsiket és a nagyokat, etesse meg a kutyát, macskát, lovakat, halakat és pihenjen egy kicsit, azonnal szólunk, ha bármi érdemleges változás lesz. Ő tétovázott, hogy mi van, ha lemarad, nem ér ide a nagy pillanatra, de meggyőztük, hogy ismerem a jeleket időben és azonnal szólok, ha jönnie kell!

Végre egyedül maradtunk, és aludtam(!!!) is, elmentünk vásárolni, jó nagyot sétáltunk, ami hazafelé már nagyon nem esett jól, kibírtam röhögés nélkül… Gondoltam, végre ez az! Éreztem, hogy elkaptam a fonalat és ebbe kapaszkodva igyekeztem felfeküdni a fájások hullámaira, és egészben hazaérni, miközben gyanús pillantásokkal méregettem útközben a kapualjakat, ahová rendkívüli esemény esetén bebújhatunk.

Sikeresen hazaértünk, az elkapott fonalat magam előtt gombolyítva vártam és vágytam a fájásokat, szünetet nem tartva a koncentrálásban, hogy jöjjenek, hullámozzanak, lüktessenek! Estére éreztem, hogy elindult a tágulás és, hogy most már visszafordíthatatlanul úton van a kisbabám. A lányom (szerintem valami ősi, női ösztönből eredő) finom, halk, magabiztos jelenléte nagyon megnyugtató volt, a fájások között elmondtam neki a jeleket, amikre figyeljen, hogy mikor kell majd hívja a bábákat és apát, én annyira belemerültem a folyamatba és a koncentrálásba, hogy nem akartam ezzel kizökkenteni magamat. Amikor itt volt az ideje felhívta apát és a bábákat, hogy jöhetnek, szerintem úton van a baba. Közben megjött a férjem (egy szatyor kajával, „ha megéheznénk” jeligével) majd feltette a szokásos kérdést, hogy „miújsághogyállunk”,  mire én, „asszemmegvagyunk”, majd megjelentek a bábák is, végre ott volt mindenki, aki fontos.

Én egy illóolajos pocak- és derékmasszázs után a motivációs kártyák szövegével a fejemben „megtudomcsinálniképesvagyokrá” magára hagytam a félhomályban, halkan csevegő társaságot és a sötétbe vonulva folytattam a vajúdásom. Itt volt egy élményem, ami nagyon meghatározó volt: ahogy a két bába a beleegyezésemet kérve (mert egyszer sem érintettek meg kérdés, kérés, beleegyezés, szóbeli jelzés nélkül!!!) a ”világrahozó olajjal” egymással együttműködve simogatták a derekamat, pocakomat az olyan női összhangot, tudást hordozott, olyan odafordulást és figyelmet sugárzott, amit én eddig nem tapasztaltam. Megéreztem és megértettem végre, hogy kórházi szüléseimmel ellentétben nem miattam, hanem értem van itt mindenki, ez rólam, a kisbabámról és arról az isteni csodáról szól, hogy egy új élet születik nemsokára. Becézgették, hívogatták a kisbabámat, aki (hihetetlen volt, ilyet korábban egyik gyermekem születésénél sem tapasztaltam) az egész vajúdás, még a tolófájások alatt is mozgott, forgott, rugdalózott, helyezkedett, kapcsolatban volt velem.

Jöttem-mentem, de egyre kevésbé érzékeltem a környezetem, szinte kiléptem térből és időből, csak én voltam a baba és a fájások egyre összefüggőbben, kitartóbban és gyötrőbben. És kb. 2 óra múlva éreztem, hogy eljött a tolófájások ideje, szóltam a lányomnak - aki ekkor már mellettem feküdt az ágyon a kezemet fogva és simogatott -, hogy szóljon, jön a baba!

A férjem is ott volt mellettem ő is tudta, hogy ez az utolsó felvonás kezdete

Nagyon gyorsan előkészült mindenki, nekem úgy tűnt lassan halad a kitolás (a korábbi szülésekhez képest minden sokkal lassabban haladt) többször helyzetet változtattam. A lányom segített a gátvédelemnél (mintha mindig ezt csinálta volna) és ő fogadta a babát, majd nemsokkal 22 óra után családi körben, csendes félhomályban, egy-két hangosabb levegővétellel gyengéden világra jött a kisfiam. Rögtön a hasamra került, néhány másodperc után nyitogatta a szemét és kíváncsian nézett ránk, mindenkit alaposan szemügyre véve, ismerkedett a világgal. Kb. 30-40 perc múlva ügyesen próbálkozni kezdett a szopizással, közel egy órát lüktetett még rajta a köldökzsinór, amit az apukája vágott el, a méhlepényt hazavittük és egy „életfát” ültettünk rá.  Amíg engem csak a legszükségesebb ellátásban részesítettek, apa mellkasára került a baba, hogy ők is ismerkedhessenek, szagolgathassák egymást és férfiasan, szertartásosan megbeszélhessék, hogy ezentúl, hogyan tovább! Szóval megvolt(ak) a(z) ARANYÓRÁ(K), szopizás után az ÚJszülöttem mély álomba merült, hogy kipihenhesse az utazást, mi pedig megkezdtük az életet immár 6 gyermekes családként.

Számot vetve az összes vajúdásaim, szüléseim közül ez volt a legnehezebb, a legnagyobb - főként pszichés munkát kívánó - de a legcsodálatosabb utazásom is (tulajdonképpen 24 órát vajúdtam). Hihetetlen sikerélményt és kompetenciát adott, hogy a kezdeti nehézségek ellenére sikerült az elmém, az akaratom és a testem működését összehangolni, most sejtettem meg igazán a teremtés isteni csodáját. Nagykorúságát évei számában éppen csak elérő lányom szerintem ettől érett fiatal nővé, azóta kapcsolatunk új szintre emelkedett, gyermekből (kis)felnőtté vált, női ösztönei, intuíciós képességei kibontakoztak.  Azóta is különleges kötelék fűzi a kisöccséhez, egymásra vannak hangolódva, ha én nem vagyok a közelben ő pótol. A férjem is mellettem volt (mint mindig) puszta jelenléte biztonságot és erőt adott, ennél nagyobb segítség tőle nem is kellett. A munka oroszlánrésze mindig a szülő nőé és babáé, ők a főszereplők, de ahhoz, hogy a film forogjon és a mű létrejöjjön, elengedhetetlen a díszlet és a többi szereplő összjátéka is!

Hogy miért tartott egy hatodik szülés ennyi ideig? Nem tudom. Talán, hogy eddig mindig kórházban, „steril” körülmények között szültem, alkalmazkodva az intézményi elvárásokhoz, vajmi kevés beleszólással és hatással a testem működésére, a folyamatot mindig valamilyen gyógyszerrel és beavatkozással gyorsítva vagy egyszerűsítve?! Eddig mindig minden megtörtént velem, effektív személyes ráhatás nélkül, igyekeztem mindig jó beteg lenni, alkalmazkodni az elvárásokhoz, hogy minél kevesebb terhet, problémát okozzak a rendszernek. Eddig pont a valódi íze, illata, hangulata hiányzott az egésznek, hogy azt érezzem, azoknak, akik körülvesznek is ugyanolyan csoda, ami történik, mint nekünk. A szülés-születés és az új élet iránti tisztelet hiányzott talán, hogy úgy vegyék a kezükbe ezt a kis embert, mint egy törékeny szárnyú pillangót!  Most mindezt megkaptam.

Ha ismerethiány és előítéletek miatt bárki annak  a szóbeszédnek hinne, „hogy a bábák csak olyan javasasszonyok és csak varázsolnak” meg kell cáfoljam az előítéleteket: felkészült egészségügyi, szakmai tudással (és ezt használják is), ugyanolyan szülésznői diplomával kísérik és segítik a szülést, mint amilyennel kórházban teszi a személyzet. De ennél többet is tesznek: lelket, rangot adnak a szülésnek!

Még valami! Az egész folyamat alatt egy percre sem merült fel bennem kétely vagy félelem, hogy rosszul döntöttem, végig tudtam, hogy bármi történjék is VALAKI vigyáz ránk, és talán nem is szabad másként, mert a kétely, kétség, felesleges terhet és akadályt rak az anyára a jelen lévő bábákra is.

Ez az én szülésem története.

- Heinrichné Czilling Orsolya -


Neked is van egy szép történeted, amit szívesen megosztanál velünk?

Írd meg nekünk! Mondjátok el, milyen élmény volt számotokra: örömeiteket, fájdalmaitokat, félelmeiteket vagy akár a kalandjaitokat!

Feltételek:

  1. Bárki megírhatja szülésélményét függetlenül attól, hogy hol és mikor szült.
  2. Apukák is írhatnak, ők hogy látták, mit éltek át.
  3. Fontos, hogy a történetben ne használjatok neveket, fogalmazzatok általánosan úgy, mint: a kórházban, az orvos, a szülésznő, és ne tartalmazzon másokat sértő, kritizáló hangnemet (a neveket jogunkban áll kivenni). 
  4. Az írásban szerepeljen a szülés éve.
  5. Az írásodnak adj címet, és mellékelj egy fényképet, ha szeretnéd, hogy megjelenjen.
  6. Ha több gyermeked van, több történetet is küldhetsz.

A történetet e-mailben várjuk:

Érdemes tollat ragadni - mert mindenki kap ajándékot!

Minden születésélményt beküldő 2 főre belépőjegyet kap a jakabszállási Magyarkertbe, melyet 1 éven keresztül használhat fel! (pályázat beérkezésétől számítva, pár napon belül küldjük is a jegyeket).

Továbbá minden születésélményt beküldő között ajándékot sorsolunk ki. 

Nyeremények:

  1. Fotózás: Kismama, portré, gyerekek, vagy családi fotózás: Makai Marianna + nappali smink készítés Szelei Klára jóvoltából
  2. Love Your Belly tanfolyam – Nagy Kriszti jóvoltából
  3. Könyvnyeremény a Malom Libri Mesebolt jóvoltából

A sorsolás menete: minden beküldő neve bekerül a kalapba, a szerencse fog dönteni.

A sorsolás napja: a Születésünnep nyereménysorsolásának napja, október 1. 17.00 óra, Katona József Könyvtár.

Nyereményt sorsolják: Makai Marianna, a Kecskemétimami főszerkesztője és Kovács-Dandi Csilla, a Születésünnep Kecskeméten főszervezője.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

Ha felerősödik a vágy, hogy segíts másokon, akkor itt egy remek lehetőség, amivel bizony nagy mosolyt csalhatsz egy gyermek arcára! Nincs más dolgod, csak egyszerűen december 6-ára készíts egy mikulás csomagot, és rakd le egy padra, egy párkányra, bárhová, ahol egy kisgyermek megtalálhatja.
Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Élő adventi naptárrá változnak azok a települések, ahol a házak ablakait ünnepi fénybe és díszbe öltöztetik, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig. A várakozás izgalma igazi közösségi élménnyé válik. Testi-lelki egészséget szolgáló program lehet ilyenkor az esti séta lakóhelyünk utcáin.
Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Avagy last minute adventi kalendáriumok. Míg határidők léteznek, a last minute kifejezés örök szóhasználatban marad. Percek alatt kell megoldanunk 24 egyformát és a belevalókat. Hidd el, nem olyan nagy ördöngősség, már ha van inspiráció.
Ugrás az oldal tetejére