Jelenlegi hely

Alvászavar – Mitől van és mit lehet tenni ellene?

Elalvási zavar? Gyakori felébredés? Korai ébredés? Kialvatlanság. Ébredéskor fáradtság. Napközben szellemi, fizikai fáradtság. Az alvás zavarai szinte mindig együtt járnak az ébrenlét zavaraival.

A felnőtt lakosság csaknem 32%-a számol be időnként átmeneti alvászavarról, tartósan fennálló zavaroktól pedig a lakosság közel 10%-a szenved. A nyugodt, megszakítások nélküli zavartalan alvás nagyon fontos az ember számára, hiszen a pihenésen kívül számos funkciója van. A szervezet az alvás alatt végzi a regenerációját, az emléknyomok rögzítését és feldolgozását, de ezen felül segít a stresszel való megküzdésben és a hangulat szabályozásában is.

 

 

Mikor beszélhetünk alvászavarról?

Ha az alvás nem teljesíti alapvető funkcióját, vagyis nem képes a szellemi és fizikai készenlétet, a megfelelő teljesítőképességhez szükséges állapotot helyreállítani vagy az alvási ciklusok valamilyen okból nem teljesülnek, akkor alvászavarról beszélhetünk. Ez legtöbbször elalvási vagy átalvási zavarként, illetve korai ébredésként, vagy ezek kombinációjaként jelentkezik. Ezen kívül léteznek más alvászavarok is, például a hirtelen álomba merülés napszaktól függetlenül (narkolepszia) vagy az alvajárás, holdkórosság.
 

Mi is az az insomnia?

Az alvászavarokat két nagy csoportra oszthatjuk. Az ún. dissomniák csoportjába tartozik az insomnia, a hypersomnia, a narkolepszia illetve a légzéssel kapcsolatos alvási zavarok is. A másik csoport a parasomniák csoportja, ebbe tartozik a lidérces álom, az alvási rémület, az alvajárás és a fogcsikorgatás is. Talán az egyik legismertebb és a leggyakoribb a fenti alvászavarok közül az insomnia vagy álmatlanság.

Általában öt csoportra bonthatjuk azokat a tényezőket, amik insomniát okoznak:

Az első a fizikai okok, ide tartoznak az olyan orvosi problémák, mint az asztma, az allergia és az idegrendszeri betegségek. A leggyakoribb álmatlansághoz vezető okok élettaniak, ilyen például az öregedés folyamata, de ide tartoznak az alvás-ébrenlét ciklus zavarai is vagy a nem megfelelő alváshigiénia: rossz szokások, kényelmetlen fekhely, túl magas hőmérséklet. Pszichés ok lehet a túlzott szorongás vagy az aggodalom, a pszichiátriai okok közül pedig a leggyakoribb a depresszió. Igen sok gyógyszer és élvezeti szer is befolyásolja az alvásszabályozást (nyugtatók, egyes szívgyógyszerek, koffein, alkohol).

Mikor forduljunk orvoshoz?

Orvoshoz akkor forduljunk mindenképp, ha már hetek óta vannak alvási nehézségeink, teljesítőképességünk drasztikusan lecsökken, napközben a szokásosnál is fáradtabbak, álmosabbak vagyunk, ha koncentrációs zavarok vagy hangulatzavarok jelentkeznek. Az alvászavarokat gyógyszeres terápia mellett életmódváltással tudjuk leküzdeni, például az alváshigiéniai szokásaink megváltoztatásával.

A pihentető alvás érdekében fontos tisztázni a zavar okait és a pontos tüneteket. Hazánkban számos helyen erre szakosodott, úgynevezett alváscentrumok állnak rendelkezésre.

Merlin Communications(BSD)

Forrá: Bébi kicsik és nagyok

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére