Jelenlegi hely

A Nőnek lenni jó! konferencia, ahol valóban jó volt Nőnek lenni!

Sokszor és sokféle konferencián voltam már. A legtöbb esetben ezek a találkozók, amolyan hakni jelleggel működnek. Tehát odajön az előadó, aki persze nagyon menedzser, nagyon csinos, nagyon tud és el is mondja azt, amihez olyan nagyon ért. Viszont utána, ha nincs kérdés (ugye nincs), akkor mosoly, szia-szevasz és már tovább is röppen...


A Nőnek lenni jó! konferencia MasiMami szemével:

Március 18-án a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett Nőnek lenni jó! konferencián nem így történt. Felüdülés ezt írni, mert egy valóban közvetlen hangvételű és töltekező esemény volt ez, melyen a Kecskeméti mami szerkesztősége, 70 nőtársával együtt vett részt.


A szervezők valamikor azzal a céllal fogtak össze, hogy kecskeméti vezető beosztásban dolgozó nőket segítsék, kizökkentsék a hétköznapokból. Most ez a konferencia már nyitott a vállalkozó nők felé is, akik elindulnak egy úton az álmaik felé.

Mi, nők úgy vagyunk bekötve, hogy az élet minden területén tökéleteset akarunk alkotni. Száz százalékon pörgünk a munkában, felhőkarcolót építünk a karrierálmainkból, tökéletes anyák szeretnénk lenni, és persze a jól működő párkapcsolat se maradhat le a listánkról. Pontosan ezzel a gondolattal cseng össze az idei mottó, ami köré az előadások sorát gyűjtötték: "Légy te magad az a változás, amit látni szeretnél a világban." Nem véletlenül választották ezt a szervezők, hisz a mai világban egyetlen biztos dolog van az, hogy minden változik.

Remek előadásokat, példaértékű nőket láttunk, akik sokszor megnevettettek, néha bizony megsirattattak bennünket, de egy biztos valami különlegeset adtak, olyat, amit akkor még nem éreztünk mikor bementünk. Szárnyaink nőttek. Mintha azok a Nők lettünk volna, akik igenis képesek tenni azért, hogy az életükben merjék felvállalni a megújulást. Azok a Nők, akik képesek felmászni a jéghegy csúcsára, hiszen nem kell félni tőle, mi magunk is tudjuk irányítani ezeket a változásokat.

Tedd Tünde, Dr. Zolnay Judit, László Mónika, Orosz Györgyi, Tedd Tünde, Borsosné Horváth Krisztina és Herczeg Ágnes mondanivalója összecsengett abban, hogy legyünk ön azonosak, legyen önbizalmunk és kis dolgokkal kezdve, de lássunk neki az álmaink megvalósításának.

Ezt én is napról napra tapasztalom. Hány olyan nőt látok, aki folyton föltupírozva, mint valami puccos pulyka nyomul a nagyvilágban és állandóan ki van akadva, hogy őt nem érti meg senki és nem jut egyről a kettőre.

Jó volt egy ilyen emberarcú programon részt venni, ahol valóban úgy éreztük bárkihez odaléphetünk beszélgetni és mindenki, még az előadók is, közvetlen mellettünk ültek a sorokban.

Köszönjük a szervezőknek Puskásné dr. Csorba Évának és Csatosné Harmati Erikának a csodálatos délutánt és estét!

Írta: MasiMami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére