Jelenlegi hely

Általános iskolai beiratkozási infók Kecskeméten

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala közleménye a tankötelessé váló gyermekek általános iskolai beíratásáról

Értesítem a Kecskeméti Járás lakosságát, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 45.§ (2) bekezdése értelmében a 2010. szeptember 1. és 2011. augusztus 31. között született iskolaérett gyermekek a 2017/2018. tanév kezdetén tankötelessé válnak.

Az Nkt. 50.§ (7) bekezdése valamint a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 38/A.§ (1) c) bekezdése értelmében a beiratkozás időpontját a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala a járás valamennyi településére egységesen határozta meg:

A beiratkozás a Kecskeméti Járás összes általános iskolájában:

2017. április 20. napján 8-19 óráig (csütörtök) 2017. április 21. napján 8-19 óráig (péntek) közötti időszakban történik.

A szülő, gondviselő köteles beíratni gyermekét abba az általános iskolába, amelynek körzetébe lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye alapján tartozik - a kötelező felvételt biztosító iskolába -, illetve a választott intézménybe.

A beíratáshoz szükség van:

• a szülők (gondviselő) személyazonosító igazolványára,

• a szülők (gondviselő) lakcímét igazoló hatósági igazolványra,

• a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványra (lakcímkártya)

• az iskolaérettségi igazolásra, (óvodai szakvélemény, vagy a Szakértői Bizottság szakértői véleménye az iskolaérettségről, sajátos nevelési igény megállapításáról)

Az iskola a gyermek születési anyakönyvi kivonatát is kérheti.

Célszerű beíratáskor a gyermekre vonatkozó (esetleges betegségeit igazoló, illetve különleges gondozásra, gondoskodásra jogosító igazolás) dokumentumokat is bemutatni.

Az általános iskola a felvételi körzetében lakóhellyel rendelkező tanköteles tanulót köteles felvenni. A felvételről, az iskolák 2017. május 1 l-ig kötelesek dönteni és azt követően a szülőket értesíteni.

A felvételi kérelem elutasítása esetén a szülők felülbírálati kérelemmel élhetnek. A felülbírálati kérelmet a felvételt elutasító - intézmény igazgatójánál kell benyújtani:

az állami fenntartású iskola esetében: az illetékes Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatójának,

a nem állami fenntartású intézmény esetében: az intézmény fenntartójának címezve, az értesítés kézhezvételét követő 15 napos határidőn belül.

Amennyiben az elutasító döntés jogerőre emelkedik, az azt követően öt napon belül a szülő köteles gyermekét a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára beíratni.

A beíratás elmulasztását a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247.§ a) pontja szabálysértésnek minősíti, és a 7.§ (1) b) valamint a 11.§ (1) bekezdése alapján 150.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal rendeli büntetni.

Kecskemét, 2017. március 13.

Labancz Attila
Hivatalvezető

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére