Jelenlegi hely

Anyák napi virágültetés a Kecskemétimamival és „Gyereket a magasba” 2021

Már két éve a Covid miatt nem tudtuk megtartani az anyák napi virágültetést, de idén, ha törik, ha szakad, bepótoljuk! Igaz, nem május első vasárnapján, hanem egy másik nagyon szép program, a „Gyereket a magasba” kecskeméti rendezvénye előtt, ami az ültetés után 11 órakor kezdődik. 2015-ben ültettük az első virágokat, és azóta is az anyukák és gyerekek nagy kedvence.

Aki még nem vett volna részt rajta:

Az édesanyák és gyermekeik közösen elültetik, a névre szóló szívecskével ellátott palántákat Kecskemét Főterén (palántákat mi adjuk), mely virág később a közös séták során, emlékeztet szívünk gyümölcsére. A szivecskék hurkapálcikán lesznek, (mi adjuk) arra írjátok rá a gyerekeitek nevét, majd az általatok elültetett virág mellé szúrjátok, a későbbi séták során, így tudni fogjátok melyik a ti virágotok. Higgyétek el csodaszép és megható a több száz gyermek nevét olvasni!

Az ültetés 2021. szeptember 25-én, 9:30-kor kezdődik és az előző évekhez hasonlóan a városközpontban a Szabadság téren lesz.

Amire szükség lehet, kesztyűre, ha nem akarod, hogy földes legyen a kezetek, és ültetőkanálra vagy gyermeked homokozó lapátjára az ültetéshez.

Rendezvényünk teljesen ingyenes, de a virágok száma korlátozott, ezért előzetes regisztrációhoz kötött!

Hogy mindenkinek jusson palánta, kérlek, az alábbi űrlap kitöltésével jelezd, hogy hány virágpalántát igényelsz, - mindenki annyi virágot ültethet, ahány gyermeke van, a gyermek korától függetlenül. A saját édesanyátokat is meglephetitek egy virággal, ha elhoznátok őt is.

A virágültetés a „Gyereket a magasba” és a Születésünnep Kecskemét programsorozat kapcsolódó része, pontos programunkat itt találjátok:

Kecskemét, Szabadság tér

  • 9.00 Kismotoros felvonulás a Szabadság téri sétányon, melyhez a Szervezők 80 db kismotort ajándékoznak előzetes regisztráció alapján
  • 9.30 Ingyenes kézműves foglalkozás gyerekeknek, virágok átvétele
  • 10.00 Virágültetés
  • 10.30 Grapevine Tánciskola közreműködésével villámcsődület tánccal, zenével
  • 11.00  Gyermekek emelése - emeljük a magasba a gyerekeket, (országosan) egyszerre, egy időben megmutatva, hogy a gyerek a legnagyobb érték, amit az élet adhat!
  • 9.30-11.00 Adomány gyűjtése az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványnak

Aki a délelőttön részt vesz, egy pecsétet kap a Születésünnepes útlevelébe! 

A kismotoros felvonulásra a Születésünnep keretében 80 db AJÁNDÉK kismotort adunk azoknak, akik előre regisztrálnak és a délelőtt folyamán részt vesznek fentebbi programokon! A kismotorokat az első 80 regisztrálónak tudjuk ingyenesen biztosítani.

Regisztrálni ITT Tudtok a kismotoros felvonulásra!

Folytassuk ezt is! Aki teheti édesanyaként, támogasson egy másik édesanyát, hozzon magával egy tartós élelmiszert.

Az elmúlt években összekötöttük a rendezvényt jótékonysággal, amit hagyományként szeretnénk tovább vinni.

- A virágültetésre hozz magaddal lehetőségedhez mérten egy tartós élelmiszert, vagy tisztálkodási szert, mellyel olyan édesanyák háztartását támogathatod, akiknek napi szinten nehézséget okozhat meleg ételt, vagy egyáltalán ételt tenni az asztalra. 

A felajánlásokat a Kecskeméti EKECSAPNAK (Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványnak) adjuk át, mely kecskeméti családokat segít. Mit hozhatsz: tartós élelmiszer, édesség, tisztálkodási szer.

A virágültetés, az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő „Gyereket a magasba” program, több civil szervezet összefogásával és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának a támogatásával jön létre.

Szervezők:

  • Születésünnep Kecskeméten szervező közössége
  • Kecskemét Imami
  • Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány
  • Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület
  • Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Előző évi sikeres jótékonysági akciónk számokban: KECSKEMÉTI CSALÁDOKAT SEGÍTETTÜNK

Ha már vettetek részt előzőleg rajta, itt kereshetitek a gyerekeket :)

2018 ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA
2017 ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA
2016 ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA 

Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére