Júliával egy kedves kis kávézóban találkoztunk. Mielőtt odaértünk volna sétáltunk babakocsival, hogy a gyermekeink elaludjanak. Természetesen az interjú alatt mindketten felébredtek. Mi próbáltunk kávézni és beszélgetni, a fiúk próbáltak lelécelni mellőlünk, ki futva, ki négykézláb.
Rögtön egyet is értettünk, anyaként pontosan így zajlanak a dolgaink: szeretnénk megcsinálni, hát megtaláljuk a módját. Teljesen természetes, hogy egy színművészt, akit beszélgetni hívok, kétszer is ott hagyok és futok a gyerekem után…
Mesélj kérlek arról, hogy hogyan viselted a várandósság alatti munkát érzelmileg és fizikailag?
Az első trimeszterben veszélyeztett terhes voltam, majd a negyedik hónapban covidos lettem, így az eleje nem volt felhőtlen. Mikor már elkezdtem érezni a mozgását, talán akkor nyugodtam meg. Nagyon jól éreztem magam az egész várandóságom alatt. Aktív maradtam: eljártam kocogni, jógázni, és végig dolgoztam – az utolsó darab, amiben még 9 hónapos terhesen is játszottam, az Egy csók és más semmi című operett volt, amelyben énekeltem, táncoltam, egyáltalán nem zavart a pocakom.
A terhesgondozást mennyire tudtad összeegyeztetni a munkával?
Általában a próbák 10 órakor kezdődnek, így főként reggelre kértem időpontot. Mindig sikerült úgy alakítani, hogy sem próbáról, sem vizsgálatról nem maradtam le.
Készültél a szülésre lelkiekben?
Sokan szültek körülöttem az elmúlt években, így rengeteg szüléstörténetet megismertem. Mindegyik tudott hozzátenni.
De sajnos nem jártam körül például azt, hogy a kórház választásánál érdemes arra figyelni, hogy hol milyen támogatást kaphatok, milyen protokollt követnek, nem olvastam utána annak, hogy mi van, ha császármetszéssel szülök.
Tündérmese - Orwell Állatfarmja alapján - Rendező: Kocsis Pál - Fotó: Mészáros Zsolt
Vannak olyan történetek, amelyben a nehézségekről mesélnek. Voltak ilyen aggodalmaid, hogy baj is lehet?
Játszom a Manna Produkció egyik előadásában, amely a perinatális gyászról szól. Mielőtt elkezdtünk próbálni, a rendező, Csábi Anna rengeteg interjút készített olyan nőkkel, akik elvesztették a magzatukat – így amikor terhes lettem, akkor már sokat tudtam az ilyen esetekről. Tudtam, hogy benne van a pakliban. Nehéz volt, de igyekeztem pozitívan gondolkozni, főleg akkor, mikor már várandósan játszottam a darabot.
A Minden negyedik című előadásban egy borzalmasan nehéz témával foglalkoztok. Nem túl megterhelő lelkileg?
Ennél a darabnál a próbafolyamat viselt meg mindenkit, kivétel nélkül. Játszani már jóval könnyebb, ki tudsz belőle lépni, el tudsz vonatkoztatni. Ez a téma még mindig hatalmas tabu: nem beszélünk róla, így sajnos a nők nem is tudják, hogy nincsenek egyedül.
Hogyan és mikor indult be a szülés?
A 39. héten magától indult be. Hajnalban fájásokra ébredtem. Nem keltettem fel a férjem. Hangolódtam. Simogattam a hasamat. Csak így magamban voltam. Valahogy nem aggódtam. Nyugodt voltam. Még hajat is mostam, zenét hallgattam, átnéztem a listát, hogy minden megvan-e. Mikor már éreztem, hogy sűrűbben jönnek a fájások, felkeltettem a férjemet, hogy valószínűleg itt az idő. Ő rögtön elkezdte mérni: 3 percesek.
Elindultunk a kórházba. Az egy órás autóút nagyon jól telt: szólt a zene, beszélgettünk, nevetgéltünk, a fájások egyre sűrűbben jelentkeztek és erősebbek lettek.
Segített-e Neked a szüléskor, hogy érzelmekkel dolgozol? Tudtál emiatt jobban befelé fordulni?
A koncentráció – ami a mi szakmánkban nagyon fontos – sokat segített abban, hogy a vajúdáskor is jelen tudjak lenni. Tíz órát vajúdtam végül. Az utolsó két órában már nagyon sűrűn jöttek a fájások, szünet nélkül. Amikor megmondták, hogy császármetszés lesz, kezdtem érezni, hogy már nem olyan erős ez a befelé figyelés. Kezdtem elveszteni a kontrollt.
Hogyan élted meg a szülést, hogyan érezted magad a kórházban?
Az orvosom nem vállal szüléslevezetést már, így csak terhesgondozásra jártam hozzá. Ő ajánlotta azt a vidéki kis kórházat, ahol végül szültem. Nem jártam ott előtte, nem láttam a szülőszobát, és a kórtermeket, így a szülés alatt szembesültem a körülményekkel. A szülőszoba rideg volt, nem volt egy kép a falon, egy kellemes fényű lámpa, még egy függöny sem, amit be lehetett volna húzni, amikor erősen sütött be a nap – nem igazán tudtam ellazulni. Az sem segített, hogy a férjem covid tesztje indokolatlanul elhúzódott, így sokáig egyedül voltam.
A szomszéd szobában egy másik nő vajúdott, ő már előrehaladottabb állapotban volt, így vele foglalkoztak inkább, de a szülésznő, a nővér és az orvos is bejártak hozzám ellenőrzésre. Az egyik ilyen alkalmával nyitva hagyták az ajtót, így hallottam, mikor az orvos azt mondta a kismamának, hogy „Miért tetszik ordítani? Ne tessék már ordítani.” Én dühös lettem: már miért ne ordíthatna, ha neki úgy jó?!
Nem ment le a vérnyomásom. Lefektettek, mert csak olyan műszer volt, amivel így tudták nézni Brúnó szívhangját. Szerettem volna felállni, sétálgatni. Úgy gondolom, hogy ez, és hogy a férjem sokáig nem jöhetett be hozzám, akasztották meg a folyamatot.
A legrosszabb dolog számomra az volt, hogy nem volt aranyóra. Vagyis volt – csak nem úgy, ahogy lennie kellett volna. A műtét után egyből a szobába vittek, és hozták is a fiamat. Csakhogy már fel volt öltöztetve.
A császárra a legtöbb nő nem készül fel. Én is ebbe a táborba tartozom. Nem is gondoltam erre a lehetőségre. Ebben a kórházban a császárosok nem kapják meg maguk mellé a gyermeküket. Behozzák három óránként etetésre, aztán húsz perc múlva elviszik. Amikor először jeleztem, hogy szeretném, ha még maradhatna velem a fiam, akkor megkérdezte a nővér, hogy „Miért?”...
Volt szobatársad?
Igen. Ketten voltunk a szobában. Mindketten császárral szültünk.
A színészet terápia is a színészek szerint. Elképzelhetőnek tartod, hogy a saját szülésed élményeit is ilyen módon dolgozd fel?
Szerencsém van, mert Csábi Anna rendezővel egy olyan előadáson kezdtünk el dolgozni, amelynek a témája a szülés és az első egy év lesz. Így bele tudom építeni a saját szülésélményemet. Az előadás zeneszerzője is leszek, és szeretnénk írni egy dalt a férjemmel (ő írja majd a dalok szövegeit), hiszen közös élményünk az első gyermekünk megszületése. Az ilyen előadások fontosak: lehet, hogy segít elindulni azon az úton, hogy mondjuk valaki fel tudja dolgozni, hogy császármetszéssel hozta világra a gyermekét.
Izgultál-e olyanok miatt, hogy hogyan fogod ellátni, gondozni a babádat?
Mindig voltak körülöttem gyerekek, mert nagyon nagy a családom, babysitterként is dolgoztam, így a gyermekgondozással kapcsolatban nem voltak félelmeim – de amikor először beteg lett a fiam, akkor azt éreztem, hogy nem bírom ezt az aggodalmat elviselni.
Megéltél-e valamilyen nehézséget a kisgyermekes időszakban?
Úgy gondolom, mindenkinek van valami mumusa. Nekem az altatás. Este elalszik könnyen és jól is alszik, persze felébred enni, de nincsen gond éjjel. A nappali altatás nehezebb, van, hogy órákig ringatom. Aztán az apukája kezében pár perc múlva elalszik.
Éreztél olyat az első pár hétben, hónapban, hogy beszűkült a világ?
Az elején az volt az érzésem, hogy csak ülök a kanapén, még enni sem állok fel, a férjem hozza be az ételt – és szoptatok egész álló nap. Három hetes volt Brúnó, mikor visszamentem dolgozni heti egy alkalommal pár órára: a férjem bárhonnan tud dolgozni, így bementünk mindhárman a színházba, beültünk az öltözőbe, és mikor hívott az ügyelő, akkor bementem a színpadra. Szerencsés vagyok. Olyan társam van, aki támogat abban is, hogy ne kelljen feladnom a munkámat.
A többi napokon mindig ügyeltem rá, hogy menjünk valahova. Sétálni, vagy gyerekbarát programokra. Így kerültem tavaly a Születésünnepre – Brúnó még 6 hetes sem volt ekkor. Jó volt elmenni a babamasszázsra, a ringatóra, hordozós eseményekre, megnézni, hogy milyen lehetőségek vannak. Azt éreztem, hogy végre történik valami – ezek jó dolgok, és jó lenne, ha több ilyen esemény is lehetne. Budapesten van a Fókusz Közösségi Tér. Ez a hely egy nagyon fontos központja az anyáknak, akik oda járnak. Úgy is mondhatnám, hogy olyan, mintha minden héten egy mini Születésünnep lenne. Vannak előadások anyákat és babákat érintő témákban, játszószoba, gyermekfelügyelet – de a legfontosabb az, hogy van társaságod, beszélgetsz, és látod, hogy a másik édesanyának is vannak problémái, és rájössz, hogy nem vagy egyedül. Brúnón pedig azt látom, hogy jótékonyan befolyásolja a fejlődését, hogy vele egykorú gyerekek társaságában van.
Honnan hallottál a Születésünnepről?
Amikor kismama lettem szerettem volna eljárni kismama jógára. Így beléptem Csilla Facebook csoportjába, ott láttam a Születésünnep plakátját. Egyébként ott mindig találok érdekes olvasnivalót.
Idén voltál a Születésünnepen?
Igen, megint nagyon jó programok voltak! Engem nem zavart, hogy délelőtt próbáltam, este pedig játszottam, a kettő között szívesen mentem Brúnóval. Nagyon fontosnak tartom az ilyen eseményeket – legyen minél több!
Hogyan oldottad meg a Rómeó és Júlia próbáit, majd az előadásokat? (19:00-22:00, hétvégén dupla előadás 15:00-18:00 és 19:00-22:00)
Amikor Brúnó még a pocakomban volt, már akkor is tudtuk, hogy szeretnénk egyenrangú szülők lenni – azaz mindkettőnkkel teljes mértékben elvan a kisfiunk. Mivel a férjem munkája viszonylag rugalmas, ezért meg tudtuk oldani, hogy reggel dolgozott, amíg délelőtt próbán voltam, akkor ő volt vele, majd mikor hazaértem, akkor újra dolgozott. A főpróbahéten a férjem édesanyja jött le segíteni. Mikor előadás van, akkor a szünetben bejönnek, szoptatok, majd ők hazamennek, és lefekteti. Ha délutáni előadás volt, akkor sokszor ott is maradtak. Brúnó sokat van a színházban, és ismerős neki a közeg. Volt olyan is, hogy Attilának el kellett utazni, és akkor a húgom, az öcsém, és a barátaink is besegítettek, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Van-e beugród?
Nekem jelenleg sehova sincs beugróm. Én viszont ugrottam már be többször is, amióta anya vagyok.
A Rigócsőr Királyban beugrottál Ibolyka szerepébe. Milyen érzés gyerekek előtt játszani, más amióta anya vagy?
Régen is nagyon szerettem gyerekeknek játszani, ők egy nagyon fontos közönség. De még nem érzem másnak, talán majd ha az én fiam is annyi idős lesz, mint akik már eljönnek a színházba...
A jegesmedve szerelMese című klímamesén keresztül több korcsoportot is megszólítotok: a gyerekeket, kamaszokat és a felnőtteket egyaránt. A környezettudatosságra hívjátok fel a figyelmet ezzel az előadással, amely nemcsak szereplőként, hanem koreográfusként is jegyzi a neved.
Ennek a mesének az a célja, hogy a gyerekeknek megmutassuk, hogy lehet másképp is csinálni. Tóth Kata (a Kecskeméti Nemzeti Színház dramaturgja – a szerk.) egy olyan történetet írt, ahol két lány (Szegvári Júlia és Szabó Dorottya – a szerk.) testesíti meg a mai átlagos fiatalokat, akik csak veszik a ruhákat, a műanyag palackokat, bele sem gondolva abba, mit okoz ez, majd jön két környezetvédő fiú (Koller Krisztián és Varga-Huszti Máté – a szerk.), akiknek az a célja, hogy meggyőzzék a csajokat, hogy a környezettudatos életmódot válasszák – tehát megmutatjuk az utat, hogy lehet ezt egyszerűen másképp csinálni.
Számomra is fontos a környezetvédelem. Az emberek azt hiszik, nagyon bonyolult lenne az életük, ha figyelnének erre – pedig nem.
A fenntarthatóság fontos szempont a gyereknevelés körül is?
Igen. Nem igazán volt kérdés számomra, hogy eldobható vagy mosható pelenkát adunk majd a gyerekünkre. Ma már szuper mosógépek vannak, amik eltűntetik a foltokat, nem kézzel kell mosni. Szerintem nem nagyobb munka berakni a gépbe a mosható pelenkákat, mint levinni a szemetesbe az eldobhatót. Az sem utolsó szempont, hogy sokkal olcsóbb! A készletet netes fórumokon szereztem be használtan, és kaptam néhányat ajándékba. Eldobható nedves törlőkendő helyett is textilt használunk. Sokkal jobb a bőrének, hogy nem érintkezik a műanyag pelenkával. Ja, és szuper mintájuk van!
Mennyire nehéz, illetve lassú folyamat, ha áttérsz hagyományosról környezetbarát módszerekre, termékekre?
Kis lépésekben kell elkezdeni: vászontáskát használni a bevásárláshoz, műanyag palackos víz helyett egy kulacsot mindig újratölteni, ha valamire szüksége van az embernek, először nézze meg, hogy használtan be tudja-e szerezni... Ilyenek. Vásároljunk piacon. Keressünk a környékünkön csomagolásmentes boltot (már szinte minden nagyobb városban van – Kecskeméten a Vágó utcában van a Zöld Misszió), ahol mindent be tudunk szerezni. Bármikor el lehet kezdeni. Ha legközelebb kifogy a mosószered a flakonból, akkor ne dobd ki, menj el egy ilyen boltba, és töltsd kiürültbe az ott kapható mosószert!
Az időbeosztásodról szeretnék egy kicsit beszélni. Mennyire ragaszkodsz egy előre eltervezett napirendhez?
A mi életünkkel nem igazán tudunk szigorú napirendet tartani, mivel általában nincsen két egyforma napunk. De amióta megszületett a gyermekünk, azóta sokat változtunk, mert tudjuk, hogy neki szüksége van a biztos pontokra. Ilyen a reggeli rutin és az étkezés, azaz mindig próbálunk együtt reggelizni. Az ő ritmusa is emiatt egy kicsit változékony, mert van, hogy Budapesten játszom, van, hogy Kecskeméten, az előadások kezdő időpontjai is mások. De velem a babás jóga és apával a babaúszás például ilyen kiszámítható programok.
Zeneszerzőként és koreográfusként is tevékenykedsz. Ezt az alkotó munkát mikor tudod beilleszteni a napodba?
Mivel Brúnó napközben nem alszik egyben hosszú időket, ezért részletekben tudok dolgozni. Például: ha babakocsiban altatom és sétálunk, akkor közben hangjegyzetben feldúdolok magamnak motívumokat, de a további teendőket ezzel, azaz a feljátszást, feléneklést, hangszerelést éjszaka tudom megcsinálni vagy ha babaúszáson vannak a férjemmel. Az alkotás a legnehezebb, mert azt nem lehet keretek közé szorítani, hogy van két órám, és megcsinálom, mert lehet, hogy négy óra kellene rá. Így ilyen munkát nem is vállalok annyit, mint régebben. De szöveget tanulni szoktam vele, neki mondogatom, mint egy mondókát, és bemegy a fejembe.
Mikor tudtok időt szakítani a férjeddel egymásra?
Az esti altatás után –ha nincs próbám vagy előadásom- van az az idő, amikor csak ketten vagyunk. Reméljük, hogy a nagyszülők segítségével már nemsokára elmehetünk kettesben vacsorázni vagy moziba.
Ebben az évadban a Színház Vezetősége neked ítélte a Latabár-díjat, amelyhez ezúton is gratulálunk! Milyen érzés volt a gálán hallani a nevedet?
Nagyon boldog voltam! Köszönöm a Vezetőségnek, hogy engem választottak. A kollégáimnak az egész éves közös munkát, akik őszintén örültek. Velem. Nekem. Köszönöm a férjemnek, aki támogat abban, hogy dolgozzak! Köszönöm a fiamnak, hogy ilyen türelmes! Köszönöm a nézőknek is, hiszen nélkülük nincs is színház!
Köszönöm szépen a beszélgetést és további sok sikert kívánunk!
Tiszavölgyi Cecília - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
