A díszlet Amerikát, konkrétan Monica Geller New York-i lakását idézi, az öltözködésük alapján is a ’90-es években járunk. Valóban van párhuzam: ahogyan a Jóbarátok című sorozatban, a Három nővérben is úgy élnek együtt, hogy minden különösebb ok nélkül egymás lakásában tartózkodnak, mindig együtt lógnak.
A Három nővérben is láthatjuk, olvashatjuk, hogy a katonák és a doktor is, mintha a berendezést alkotnák, úgy ülnek itt. A dráma színpadra alkalmazásában nagyon tetszik, hogy megmutatták az egész művet, teljes terjedelmében. Méghozzá eredeti szöveggel, kihúzás nélkül. Ha olvassuk a könyvet, bizony, az egész történet során érezzük, hogy áthatja valamilyen mély szenvedés, amely egyenként is megjelenik, de van egy nagy, közös fájdalom is, az élet. Teljesen más érzés olvasni, ahogyan egy-egy szereplő beszél erről, mint meglátni kiváló színművészeink szemében.
Szabó Dorottya, Bori Réka, Kovács Lehel, és Orth Péter olyan elképesztő játékot mutatnak be, hogy együttérzésünk nem csak az előadás idejére szól majd. Koltai-Nagy Balázs Tuzenbach-jára eleinte nem figyelnek a nővérek, majd olyan mélységet mutat meg, amelyre ők sem számítanak. Csodálatosan mutatják be, hogyan lehet a kezdeti reménységből ennyire szomorúnak, csalódottnak lenni. Szente Vajk rengeteg ötlettel frissítette a művet, a videóban nyilatkozástól kezdve, a zenei aláfestésig, a könnyedebb, oldásként szolgáló apró poénokig.
Szente Vajk rendezésére mindig jellemző, hogy nagyon aprólékosan megtervezi a részleteket is. Irina „MOSZKVA” feliratú pólója, ügyetlenkedése az elemmel, Versinyin és Mása hasonló ruhája, vagy Ferapont feliratos kabátja. Érdekes, ahogyan az információkat sejteti velünk, Natalja árulkodó viselkedése az érkezésekor, Olga egy elejtett mondata az édesanyjáról vagy Kuligin megjegyzése sógornőjéről. Szeretem az olyan előadásokat, ahol gondolkoznom kell, mi bírhat jelentéssel az engem ért hatások közül. A néhol humoros megoldások ellenére, az egész darab komoly lelki történéseket mesél el. A szereplőink közül szinte senki sincs kibékülve a sorsával, az őt körül vevő világgal, ám nem képes a változást hozó cselekvésre.
Irina (Szabó Dorottya) névnapját ünnepeljük éppen, az otthonban, ahol mindannyian élnek. Mása (Zsigmond Emőke), Olga (Bori Réka) és Andrej (Kovács Lehel) mind Irina testvérei. Itt van még Szoljonij (Fazakas Géza), egy idősebb és Tuzenbach (Koltai-Nagy Balázs), egy fiatalabb katona. A ház bérlője, egy öreg orvos, Csebutikin (Sipos Imre) is itt olvasgat. Mása férje, Kuligin (Orth Péter) csak később érkezik a köszöntésre. Andrej szerelme, Natalja (Kovács Gyopár) szintén ajándékot hoz Irinának, és egy házassági ajánlattal lesz gazdagabb az est végére.
Az elöljáróságon szolgál Ferapont (Körtvélyessy Zsolt). Anfisza (Csombor Teréz) pedig a házban dada. Irina elmélkedik és mesél, hogy aznap kivételesen milyen boldogan ébredt. De mondja ezt olyan hangon, már-már szarkasztikusan, hogy rögtön megérthetjük, milyen állapotban van ez a 20 éves hölgy. Az eleinte közönyös, később depresszív, majd reményvesztett Irina arcait és változásait csodálatosan formálja meg Szabó Dorottya. Bemutatkozni kíván egy frissen a városba helyezett katona is, Versinyin (Nagy Sándor), aki rögtön felbolydítja az egykedvű társaságot.
Először mindannyian izgalomba jönnek, hogy valaki éppen onnan érkezik, ahol ők is laktak. Kicsit elhozta nekik Moszkvát.
Magát a cselekményt nem is szeretném elmesélni, hiszen a klasszikust követi az előadás is. A pontos, részletgazdag rendezésnek köszönhetően újra lehetőségünk van gondolkozni Csehovon. Beleélni magunkat a szereplők helyzetébe.
Olga megformálóját, Bori Réka színművészt kérdeztük a szerepről:
Milyen a kapcsolatod az eredeti művel? Mikor találkoztál vele először, dolgoztál-e már vele?
A Három nővérrel még csak olvasás szintjén találkoztam, illetve előadást láttam belőle. Az egyetemen persze foglalkoztunk Csehovval, ezért ezt a művet is elemeztük, beszéltünk róla, de az én osztályomnak Csehov Meggyeskertje volt egy meghatározó vizsgaelőadása. Zsótér Sándor rendezte és körülbelül 4 évig folyamatosan foglalkoztunk az anyaggal.
Szóval, ha a Három nővérrel nem is, de Csehov-darabbal volt már szerencsém behatóan megismerkedni. A Meggyeskert egy nagyon fontos munka volt számomra. Azt érzem, rengeteget tanultam belőle Zsótér Sándortól, az osztálytársaimtól, Csehovtól. Most, a Három nővérnél is azt érzem, hogy egy fontos mérföldkő a szakmai életemben, bár természetesen teljesen más, hiszen itt 6 hét alatt egy kőszínházi előadást hoztunk létre, nem pedig egy évekig tartó műhelymunkáról van szó. Bár talán ettől csak még nehezebb.
Olga számomra az egyetlen, aki mindig erős, van tartása és még Kuligin is megjegyzi: „te olyan jó vagy”. Mi volt a legfontosabb, amit mindenképpen meg akartál mutatni Olgából?
Pont nem azt, hogy ő milyen jó. Az a látszat, azt elmondják róla. De hogy milyen frusztrációk, sértettségek, fájdalmak lakoznak benne amiatt, mert azt érzi, tönkrement az élete azzal, hogy el kellett jönnie Moszkvából (leegyszerűsítve persze a probléma összetettségét), az számomra sokkal izgalmasabb.
Ő nem lázad, látszólag beletörődik a sorsába, de én inkább azt mondanám, hogy csak sodródik, és nem képes változtatni. Nagyjából semmin. Tűr, de nem azért, mert őt nem bántják, sértik, marcangolják dolgok, hanem azért, mert úgy érzi, nincs lehetősége változtatni. De vajon tényleg nincs?
Olga, mint legidősebb lány, mindenkinek a támasza, mindenkit meghallgat és vigasztal, saját magát háttérbe szorítva. Ha megengedne magának egy kis önzést, akkor ő is boldog lehetne? Úgy érzi, hogy neki kell az anyai szerepet átvennie?
Szerintem Olga, mint legidősebb, azt érezhette, hogy muszáj átvennie az anya szerepet, főleg Irina esetében, és azért is teszi meg, mert ösztönszerűen benne van. Szerintem ő egy remek anya lenne, és pont ez az egyik legnagyobb tragédiája, hogy sose lesz az. Elmegy mellette az élet. Mint ahogy mind a három lány mellett, csak másképp. Nem tudom, hogy boldog lehetne-e. Azt érzem, hogy ő már saját magát helyezi ebbe a szenvedő, mártír szerepbe. Ő feláldozza magát, de valójában csak hagyja magát. Igazából semmiért nem áll ki. Nem is történik vele, ha nagyon sarkítottan nézzük, semmi a darabban, azon kívül, hogy igazgató lesz. Amit ő nem akar. Még egy állást sem tud visszautasítani.
Mi volt a legnehezebb Olga megformálásában?
Az egész. Még most is azt érzem, csak a felszínét kapargatom. Csehov rettenetesen összetett figurákat ír, ami nagy fejtöréseket tud okozni, de pont ettől olyan nagyon nehéz és csodálatos is egyben ilyen szereppel foglalkozni.
Olga is vágyna a szerelemre, két ponton is megmutatja ezt. Miért kerüli el őt véleményed szerint?
Persze, hogy vágyna. Ez az egyik legalapvetőbb emberi ösztönünk. Vágyunk a szeretetre. Azt gondolom, az ő nagy drámája valójában 11 évvel a darab kezdete előtt történt. Amikor 17 évesen el kellett jönnie Moszkvából, és azon a sértettségen, dühön, amit emiatt érzett, szerintem valójában sosem sikerült túllépnie, és ez már meghatározza a személyiségét. Ő maga sem hiszi el, hogy őt lehet szeretni. Így aztán olyan személyiséggé alakul, akit tényleg nehéz lehet szeretni, és ezt az élet csak állandóan igazolja neki, amivel még jobban elhiszi, hogy nem lehet szeretni. Kuligin nem az elsőszülött lányt választja, hanem a középsőt. Innentől még nehezebb a helyzete. De a darab második felében szerintem már a szerelemről nem is álmodik, csak kapcsolódhasson valakihez, tartozzon valahova, valakihez. Ez sem sikerül.
Nem feltétlen a konkrét történéseket és annak érzelmi hozadékait használod a színpadon, át lehet-e vinni ezeket egymásba, át lehet-e konvertálni az érzelmeket?
Szerintem minden színész különbözően dolgozik. De még én is van, hogy így érem el az állapotot (vagy legalábbis próbálom), és van, hogy más módon. Ez lehet egy saját emlék, érzés átkonvertálása, felnagyítása, de van, amikor csak tényleg az adott szituációt próbálom meg elképzelni, és azt létrehozni, és van, amikor a kettő keveredik is. De az biztos, hogy minden esetben valamilyen szinten ott vagyunk mögötte, hiszen végső soron csak abból tudunk építkezni, amit már láttunk, átéltünk, tapasztaltunk.
Mit gondolsz, hogyan befolyásolták Olga életét azok az apró titkok, amiket a darab során megtudunk az édesanyjáról?
Ő ismerte legjobban az édesanyjukat. Azt próbáltuk meg érzékeltetni, aláhúzni, hogy benne van a kérdés: vajon mi történhetett a múltban? De szerintem úgy gondolja: addig nem létezik a probléma, amíg nincs kimondva. Az elég meghatározó egy ember életében, és a személyiségfejlődésében, ha nincs igazán anyja, és még rossz is a viszony, így Olgáéban is az volt.
Köszönjük szépen Bori Rékának a beszélgetést!
Tiszavölgyi Cecília
Fotók: Benkő Emese
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
