Jelenlegi hely

Emmi: több a tanuló és a tanár is az általános iskolákban

Az általános iskolai nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók száma ezerrel, a pedagógusoké ezernyolcszázzal emelkedett az előző tanévhez képest; az általános iskolákban jelenleg kevesebb mint tíz diák jut egy tanárra - egyebek mellett ez derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Köznevelés-irányítási Főosztályának a kormány honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből.

A dokumentum szerint ebben a tanévben óvodai nevelésben, nappali rendszerű oktatásban és felnőttoktatásban együttesen 1 millió 620 ezer tanuló vesz részt. A legtöbben, több mint 957 ezren (59,1 százalék) a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) által fenntartott intézményekben tanulnak. Az egyéb állami szervek intézményeiben több mint 50 ezer (3,1 százalék), az önkormányzati intézményekben csaknem 295 ezer (18,2 százalék) a tanulók száma. Az egyházi fenntartású intézményekben 199,6 ezren (12,3 százalék), az alapítványi, illetve egyéb magán fenntartású intézményekben 118 ezren (7,3 százalék) részesülnek óvodai nevelésben, iskolai oktatásban. Az óvodások száma 322 ezer, ami 9 ezerrel kevesebb, mint az előző évben, főállású óvodapedagógusként pedig több mint 31 ezren dolgoznak.

Az általános iskolai nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók száma ebben tanévben mintegy 749 ezer, ami ezerrel több az előző tanévi létszámnál. Az Emmi szerint a tanulólétszám növekedésének oka a 6 évesek beiratkozási arányának további növekedése. A tanulók közül a gyógypedagógiai tanterv szerint külön, illetve integráltan oktatott sajátos nevelési igényű tanulók több mint 52 ezren vannak. A felnőttoktatásban 2500-an vesznek részt. Az általános iskolákban a pedagógusok száma 75 700. Az egy pedagógusra jutó tanulók száma az előző évhez képest csökkent, az általános iskolákban kevesebb mint 10 diák jut egy tanárra.

Erre a tanévre 6,3 százalékkal csökkent a középfokú oktatásban nappali rendszerű képzésben résztvevők száma. A szakiskolákban 100 ezren, a gimnáziumokban több mint 182 ezren, a szakközépiskolákban több mint 188 ezren tanulnak. E szerint a legtöbben (40,1 százalék) szakközépiskolában tanulnak, gimnáziumba jár a tanulók 38,7 százaléka, szakiskolákban 21,2 százaléka.

A létszámváltozás nem egyformán érinti a különböző típusú képzéseket. A szakiskolákban csökkent leginkább a tanulólétszám (11,8 százalékkal). A gimnáziumokban 1,7 százalékkal, a szakközépiskolákban 7,3 százalékkal kevesebb a tanulólétszám az előző évhez viszonyítva. A középfokú felnőttoktatásban 76,5 ezren tanulnak, 7,6 százalékkal kevesebben, mint előző évben.

A jelentés szerint 2014-ben a nappali és felnőttoktatásban 77,3 ezren rendes érettségi vizsgát, 55,3 ezren pedig sikeres szakmai vizsgát tettek.

Az Emmi kitért arra is, hogy az alapfokú művészetoktatásban megállt a tanulók létszámcsökkenése. Az előző évhez képest jelenleg több mint 232 ezren (1700-zal többen) vesznek részt alapfokú művészetoktatásban.

Az idei tanév eleji köznevelés-statisztikai adatgyűjtés előzetes adataiból az is kiderül, hogy 50 ezer tanuló van kollégiumokban, és közülük 11,4 százalék a sajátos nevelési igényű.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére