Jelenlegi hely

19. alkalommal Cipősdoboz akció - dobozolj Te is!

A Baptista Szeretetszolgálat 19. éve koordinálja a karácsonyi adománydobozok gyűjtését.

Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?
És mennyi öröm?
Eláruljuk: ren-ge-teg!

Az idén 19. alkalommal indul útjára november 25-én a Cipősdoboz akció, melynek lényege: egy cipősdobozba korosztályok szerint meglepetés ajándékokat helyezhetünk el, becsomagoljuk, a kijelölt leadópontokon egyikén leadjuk, majd a Baptista Szeretetszolgálat koordinálásában rászoruló gyermekekhez kerül az ajándék.
A dobozok elsődleges „kikötői” gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek.

A kezdeményezés Angliából indult, ahol az egyszerűbb postázás miatt kezdték el cipősdobozokba csomagolni az ajándékokat és elküldeni szegény gyerekeknek. A kezdeményezők nem sejthették, hogy egyszerű, de nemes tettüket százak, ezrek, milliók követik majd, és hogy a "cipősdobozba zárt szeretet" áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá alakul szerte a világon. A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják, Operation Christmas Child) elérte hazánkat is, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját, amihez a közel 2 évtized alatt sok-sok támogató, cég, üzlet, szervezet csatlakozott és ma már többszáz leadó pont működik országszerte. 

Kezdetben az akció egyetlen gyűjtőponttal működött, a dobozokat postán vagy személyesen a Szeretetszolgálat szociális irodájának címére lehetett küldeni. 2006-ban már minden megyében volt egy helyszín, és a csomagok száma meghaladta a tízezret. 2011-ben 24500, 2012-ben 33.000 db csomag gyűlt össze és okozott örömet gyerekeknek, családoknak.

Nézzük az előző év számait!
2021-ben összesen 50.930 db dobozt gyűjtöttek, többszáz gyűjtőponttal.

A 2021-es kampányt erősítő film, az El a kezekkel a Papámtól című családi film nyerte a legjobb mozifilm díját a San Diegó-i Nemzetközi Gyermekfilm Fesztiválon.
A kezdeményezés mellé több neves színművész, közéleti személyiség és munkahelyi csapat állt, akik nem csak nevüket, hanem kétkezi munkájukkal is segítették az önkéntesek munkáját. Segítettek a csomagolásban, szelektálásban és a csomagok kiszállításáben, átadásában - ahol többen műsorukkal ajándékozták meg a gyerekeket. 
A "dobozolás" a COVID járvány alatt sem ment ki a divatból, a járvány alatt is sikerült megszervezni az akciót.

2022-ben teljesen megújult arculattal, új logoval készül a szeretetszolgálat az adománygyűjtésre:


FNTOS KÉRDÉSEK:
Hogyan készíthetek ajándékot?

Első lépésként Keress egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt! Ezután döntsd el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánod ajándékod, s a cipősdobozt töltsd meg ajándékokkal. A cipősdoboz ajándékokat 0-tól 18 éves korig gyűjtjük.

Mit tegyek a cipősdobozba?

Cipősdoboz ajándékodba bármit tehetsz, aminek egy gyerkőc örülhet. Ez életkortól és nemtől függően sok minden lehet, ajándékodnak szinte csak a fantáziád szabhat határt, na és persze a doboz mérete : ) Kérünk, csak sérülésmentes tárgyat tegyél a dobozba, hisz karácsonyi ajándék lesz. HA gondolod, írj pár személyes sort a megajándékozott gyermeknek, családnak!

Van amit ne tegyek bele a dobozba?

Arra kérünk mindenkit, ne tegyetek: agresszivitásra késztető képeket, játékokat; pl.: játékpisztolyt, kést, pc-játékot); konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt; törékeny tárgyat (tükröt, porcelánbabát, stb.); gyógyszereket

Sampon, testápoló, egyéb folyékony tárgy esetén tanácsos gondosan becsomagolni azt egy zárható tasakba, hogy sérülés, szivárgás esetén se tegye tönkre az egész ajándékcsomagotokat

Hogyan csomagoljam be a dobozom?

Elkészített ajándékod csomagold be színes csomagolópapírral, külön a tetejét és külön az alját, majd ragaszd le átlátszó cellux ragasztó szalaggal, vagy kösd át zsineggel! Így nem nyílik ki szállítás során, viszont könnyen kinyitható és visszazárható az elengedhetetlen biztonsági átnézések elvégzésekor! A dobozra jól láthatóan írd fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánod ajándékod, pl. így: “fiú 12″ vagy “lány 8″.

És ne feledjétek, minden évben díjazzák a legkreatívabb cipősdoboz ajándékokat, így bátran engedjétek szabadon fantáziátokat !


Hol és mikor adhatom le a cipősdobozomat?

Az elkészült ajándékcsomagot legkésőbb december 18-ig juttasd el a cipősdoboz begyűjtő helyek valamelyikébe! Ezek pontos címéről, a cipősdoboz leadóhelyek nyitva tartásáról, illetve a helyi partnereink elérhetőségéről ITT olvashattok. A 2022-es teljes lista november 20-tól érhető el!

Amennyiben valaki mégis postai úton kívánja ajándékát eljuttatni, úgy ezt az alábbi címre kérik elküldeni: Baptista Szeretetszolgálat 1102 Budapest, Bánya u. 1.

Hova kerülnek az ajándékok?

Az összegyűjtött cipősdoboz ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül juttatja el a gyermekekhez, még az ünnepek előtt. A dobozok elsődleges „kikötői” gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek.

Hogy idén hány gyermek örülhet karácsonyi ajándéknak december 24-én, az Rajtatok múlik.
Csatlakozzatok Ti is, dobozoljatok és próbáljátok ki Ti is:
mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban?

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Ingyenesen látogatható Eta néni elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaháza

Eta néni 2022-ben ismét sok szeretettel vár mindenkit! Nyitva a ház az adventi időszakban.Dabason van egy ház, ami varázslatos ünnepi fényárban úszik. De nem egyszerűen tujákra aggatott fényfüzéreket kell elképzelni, hanem egy olyan színes csillogást, mintha becsöppentél volna egy karácsonyi Hollywoodi rajzfilm közepébe. Eta néni több mint tíz éve díszíti fel házát és udvarát az ünnepek közeledtével.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Országos Adventi vásár és programajánló

Országos Adventi vásár és programajánló

Nagyon sok városban a megszokottól eltérően alakulnak az adventi időszakra tervezett vásárok, programok, beleszól a rezsigrincs. Tartsatok velünk országos adventi vásári körképünkön!
A Föld szineitől a glamourig: Karácsonyi trendek 2023

A Föld színeitől a glamourig: Karácsonyi trendek 2023

A legnagyobb karácsony témájú vásár minden év februárjában mutatja be a legújabb trendeket. Talán elrugaszkodottnak tűnnek ezek a stílusok az átlagembernek, de a vásár látványvilága akkor is lenyűgöző és kihagyhatatlan.
Ugrás az oldal tetejére