Jelenlegi hely

„Akkor jöttem rá igazán, hogy Ő az a személy, aki örökre mellettem fog állni, akármi is történjen.” – fiatalok mesélnek, hogy szerintük milyen a jó nevelőszülő!

Magyarországon jelenleg mintegy 23 ezer olyan gyermek él, aki valamilyen okból elvesztette a saját családját. 23 ezer gyermek vár arra, hogy visszafogadja a családja, hogy „megjavuljon” anyu vagy épp apu, hogy rendeződjön az otthoni helyzet, hogy újra biztonságban érezhesse magát. Nehéz ez a helyzet, egy kisgyermek pedig mit sem tehet arról ahová született, viszont tragédiák sorozatát kénytelen elszenvedni. Egyetlen kiút, ha átmeneti helyzetre is, ha egy szerető nevelőcsalád befogadja és biztosítja számukra a szeretetteljes családi légkört. Viszont ehhez szükséges minél több szeretetteljes család, aki megmenti ezeket a gyerekeket! - Makai Mariann írása.

Fészek Gyermekvédő Egyesület 29 éve működik ezáltal elég sok fiatal lépett ki a nagybetűs életbe, közülük többen nem maradtak egyedül, mert az elég jó nevelőszőlői család megtartó és megtámasztó ereje vérségi kötelék nélkül is hat.

F.Hegedűs Terézia az egyesület nevelőszülői tanácsadója segítségével arról kérdeztünk fiatalokat, akik a gyermekvédelmi rendszerben nőttek fel, hogy szerintük milyen a jó nevelőszülő?

R.B. 23 éves - Kettő és félévesen kerültem a nevelőszülői családba, mert otthon bántalmaztak. Anyámnak új párja nem fogadott el minket, mert más apától voltunk. … A jó nevelőszülő szívből csinálja, nem tesz különbséget a saját és a nevelt gyermekek között.

K.A. 25 éves – Nem élnek már a vér szerinti szüleim, de jó volt míg éltek. … A jó nevelőszülő figyelmes, érzékeny, szeretettel nevel, … úgy nevel, ahogy saját magának is jól esne, ha fordított helyzetben lennénk.

B.M. 22 éves – Kettő évesen kerültem a nevelőszülői családba, a szüleim alkohol problémái és szegénység miatt. … Rengeteg dolgot megéltem a nevelőszülővel, nem voltam minta gyerek, lázadtam, minden rosszba belementem, csavarogtam, illegális dolog is volt akár. Nevelőanyám csak sírt, hogy most mit tegyen velem, de tűrt, és tűrt. Akkor jöttem rá igazán, hogy Ő az a személy, aki örökre mellettem fog állni, akármi is történjen. Nem a vér teszi a családot. Külön élünk, minden nap találkozunk, a 3 éves kisfiam Mamának szólítja, én pedig a mai napig Anyának!

Nevelőszülőnek jelentkezőket várunk a FÉSZEK Gyermekvédő Egyesület csapatába.
Olyan elhivatott, büntetlen előéletű 24. életévüket betöltött felnőtteket, akik segíteni szeretnének olyan újszülötteken, kicsi gyermekeken, kamaszokon, akiknek a vér szerinti családja valami oknál fogva erre nem képes. Nem ígérhetünk könnyű munkát, de ha van Benned elég szeretet, együttérzés, tettrekészség, segíteni akarás és még a humorérzéked sem veszett ki, akkor jelentkezz! – mondja Rádiné F.Hegedűs Terézia az egyesület nevelőszülői tanácsadója.

M.B. – 26 éves – 15 éve kerültem a nevelőszülői családba, szüleim alkoholizmusa és kaotikus életvitele miatt. Édesapám meghalt, édesanyámmal 5 éve nem tartom a kapcsolatot. … A jó nevelőszülő úgy neveli a befogadott gyerekeket, mintha a sajátjai lennének. Lehetőséget ad arra, hogy jobb életet teremthessenek maguknak, példával szolgál számukra, hogy milyen a felelősségteljes szülő, hiteles szülőképet alakít ki.

M.Zs. – 27 éves – Kilenc évesen kerültem nevelőszülői családba, a szüleim nem figyeltek rám és nagyon rossz volt a magatartásom. … A jó nevelőszülő nem tesz különbséget a nevelt gyerekek között, sosem szólja le, támogatja, bátorítja, vállon veregeti, megsimogatja az arcát, a  hátát … fontos az érintés.

Ha Te is úgy érzed, hogy szebbé tennéd, egy gyermek életét, segíts rajta, de lagalább is olvass róla, hogyan tudnál nevelőszülővé válni!

Olyan elhivatott, büntetlen előéletű 24. életévüket betöltött felnőtteket keresünk nevelőszülőknek, akik segíteni szeretnének olyan újszülötteken, kicsi gyermekeken, kamaszokon, akiknek a vér szerinti családja valami oknál fogva erre nem képes. Nem ígérhetünk könnyű munkát, de ha van Benned elég szeretet, együttérzés, tettrekészség, segíteni akarás és még a humorérzéked sem veszett ki, akkor jelentkezz! – mondja Rádiné F.Hegedűs Terézia az egyesület nevelőszülői tanácsadója.

Bővebb információért keressétek fel a www.feszekegyesulet honlapot vagy hívjátok közvetlenül a megadott telefonszámokat: +36 30 822 2034 vagy a 06 23 375-843!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A népmese napja és apró történetek a meséről

A népmese napja és apró történetek a meséről

Idén 17 éve, hogy szeptember 30., Benedek Elek születésnapja a népmese napja. Hoztunk Nektek sok apró érdekességet a népmesékről.
3 tipp, hogy szinten tartsuk a szeretettankunk!

3 tipp, hogy szinten tartsuk a szeretettankunk!

Vajon mennyire figyelünk oda, hogy tele legyen a saját és társunk szeretettankja? Mennyire befolyásolják a külső események, hírek a saját szerelmi életünket? Mit tehetünk azért, hogy boldogan éljünk, szeretetben? Van még ilyen? – Ihász Anita párkapcsolati tréner írása.
Amikor gördeszkától zajos a tér - legújabb kamaszoknak szóló könyvéről beszélgettünk Egressy Zoltán íróval

Amikor gördeszkától zajos a tér - legújabb kamaszoknak szóló könyvéről beszélgettünk Egressy Zoltán íróval

Nem sok közöm volt valaha a gördeszkás sporthoz, persze hogy deszkás fiatalokról szóló könyvet sem olvastam. Ahogy felnőttként kamaszoknak szólót se. Így igazi üdítő könyves kaland volt Egressy Zoltán új, (nem csak) kamaszoknak szóló könyve, A virágot jelentő deszkák.
Hogyan meséljünk a kamaszoknak? Létezik közös pont a szuperhősök és a mitológia között?

Hogyan meséljünk a kamaszoknak? Létezik közös pont a szuperhősök és a mitológia között?

Kamaszoknak mesélni? Kell nekik egyáltalán a mese? És a felnőtteknek? Zalka Csenge Virággal beszélgettünk a mesélés titkairól. Csenge maga is egy tüneményes mesélő. Főállásban mesevilág uralkodónője, mellékállásban pedig A MESEVILÁG nagykövete.
Ugrás az oldal tetejére