Mi hozott titeket Kecskemétre? Hogyan ismerkedtetek meg?
Johanna: Kecskemétre egyértelműen a színház hozott minket. Amikor megkapta a nemzeti színház státuszt, akkor a társulatot kibővítette énekkarral, így nyertünk felvételt az intézménybe. Én a szoprán 1 szólamot erősítem.
Márton: Én bariton vagyok. Pécsen végeztünk mindketten az egyetemen. Ott ismerkedtünk meg, ott is éltünk egy darabig. Eleinte irodai munkát végeztem, a feleségemnek sikerült a zene közelében maradnia. Ő ekkor énektanárként tevékenykedett, így nagyon örültünk, amikor megláttuk a Kecskeméti Nemzeti Színház álláshirdetését.
Johanna: Mindig is szerettünk volna színházban dolgozni.
Márton: Hatalmas áldás, hogy sikerült itt elhelyezkednünk.
Fotó: ifj.Háry Péter
Mennyire szakmáztok otthon?
M.: Többet, mint kellene… De azért néha tudunk függetleníteni, ha egy prózai vagy zenés darabot tekintünk meg.
J.: Ez így van. Azon kapjuk magunkat, hogy főzés közben, házimunka közben is elemezgetünk áriákat vagy szerepeket. Persze azért van olyan, amikor ki tudunk kapcsolni, például filmnézés közben.
Szerettek-e együtt készülni egy-egy produkcióra? Miből áll nálatok a felkészülés?
M.: A tanulófázisban külön készülünk. Ha megvagyunk az „alapokkal”, vagyis tudjuk a hangokat, a ritmust és a szöveget, azután már tudunk együtt is gyakorolni. Szükség van az egyéni felkészülésre éppúgy, mint a közös tanulásra.
J.: A telefon című operában teljesen egymásra épülnek a karaktereink. Nagyon fontosak a másik gondolatai is munka közben.
Ha regényadaptációról van szó, vagy olyan musicalről, amelyhez található forrás, akkor én azt általában elolvasom. Ilyen volt Sisi memoárja is, amely sokat segített nekem az Elisabeth kapcsán. A telefon után is kutattunk: mikor írta Menotti, hogyan vált ikonikus darabjává, hányszor játszották, kinek ajánlotta a művet stb. Jó megismerni a művek keletkezésének hátterét. Az ilyenfajta kutatómunkák mindig segítenek jobban megismerni a zeneszerzőt.
Volt-e olyan, hogy egymás előtt vagy egymás miatt nagyon izgultatok a színpadon? (amikor mindketten szereplők voltatok)
M.: Ha együtt szerepelünk, akkor ez nem jellemző. Ismerjük annyira egymást, hogy tudjuk, nem lesz probléma a másik teljesítményével. Én akkor szoktam inkább izgulni, ha közönségként vagyok jelen, de akkor is azért, hogy úgy sikerüljön, ahogy Johanna szeretné.
J.: Szerintem mindig van bennünk egyfajta izgatottság, mert szorítunk egymásnak, hogy minden a helyén legyen és a tudásunk legjavát tudjuk adni.
Fotó: ifj.Háry Péter
Könnyebbség, ha minden darabban együtt szerepeltek és teljesen ugyanaz a napirendetek?
J.: Természetesen. Így együtt tudjuk beosztani az időnket, beleértve a szabadidőnket is.
M.: Illetve, ha valakinek szüksége van egyéni időre, azt is be tudjuk tervezni.
Van kedvenc műfajotok?
J.: A zenés műfajokat (opera, operett, musical) szakmánkból adódóan kifejezetten szeretjük. Ebből legkésőbb a musicalt fedeztük fel magunknak, de egyre többet látogatunk ilyen előadásokat és inspirálóan hatnak a művészetünkre. A balett is más aspektusból lehet a mi segítségünkre. Csodálatos látni a táncművészeket munka közben! A dráma és a vígjáték is kihagyhatatlanok, hiszen a prózai művek is ugyanúgy hozzánk tesznek, a személyiségünkhöz, a gondolkodásunkhoz.
Volt már olyan, hogy egy párt alakítottatok a színpadon?
J.: Igen, már az egyetemen is volt rá példa. Duettek alkalmával, illetve a diplomamunkánk része volt a Figaro házassága című opera, ahol Marci Figarot alakította, én pedig Susanne-t. A diplomamunkánk másik felében az Orfeusz és az alvilág operettben én Euridikét alakítottam, Marci pedig három szereplőt is. Amikor Plútóként lépett a színpadra, akkor voltunk egy pár.
Menotti operájában, a március 18-án debütáló A telefonban Lucy-t fogom alakítani, Marci pedig Ben-t hívja életre. Nagyon sokat tudunk abból meríteni, hogy a való életben házasok vagyunk.
M.: Színházban ez az első alkalom, hogy egy párt alakítunk, így mindenképpen mérföldkő ez az életünkben.
Van-e szerepálom, akár közös, akár külön-külön?
M.: Nekem nincsen kifejezetten. Mindig az adott feladatot szeretem kibontani, megfejteni. A személyiségünkre szabni, általa jobban megismerni a karaktert és önmagunkat is. Így minden szerep tud adni valamit.
J.: A telefonban együtt szerepelni régi vágyunk volt, nagyon hálásak vagyunk, hogy most van rá lehetőségünk. Nekem szopránként van legalább öt szerep, amit hirtelen tudnék mondani, hogy egyszer szívesen elénekelném. Ez attól is függ, mikor milyen feladatok találnak meg minket.
Nyilván nagyon örülnék neki, ha ezeket a szerepálmokat megvalósíthatnám, de ha nem találnak meg, akkor sem dől össze a világ. Akkor valami mást szán nekem a Jóisten. Minden karakter megformálása által tudunk fejlődni, színészileg és hangilag egyaránt.
Fotó: ifj.Háry Péter
Volt már olyan jelenet, amit egyszerűen nem tudtatok megnézni, mert a társatoknak valaki más volt a párja a színpadon?
M.: A Figaro házasságában történt, amikor a gróf udvarolt Susanne-nak. Meg tudtam ugyan nézni, de nagyon kényelmetlenül érintett. Függetlenítenem kellett, hiszen tudtam, hogy nem Johannaként van fent a színpadon. A partner is a szerepében van ekkor.
J.: Igen, magunkban kell tisztázni ilyenkor, hogy ez egy „játék”, nem pedig a valóság. Amit teszünk, azt szerepből tesszük, az adott helyzet ezt kívánja meg, de az életben nem cselekednénk így. Nekem is volt ilyen jelenet, Marcit egy másik hölggyel látni nehéz volt, de tudatosítottam, hogy ez csak a színpadon történik meg.
Elmentek egymást megnézni, ha külön darabban játszotok? Ha igen, tudtok-e elfogultság nélkül kritikát megfogalmazni?
J.: Igen. Szerintem nagyon fontos, hogy megnézzük egymást. Sokszor annak, aki kívülről lát egy próbafolyamatot vagy előadást, jobbak a meglátásai. Érzékletesebben tudunk így segíteni. Amit szereplőként a színpadon az adott helyzetben nem érzünk, azt odalentről, más nézőpontból, teljesen máshogy lehet megfogalmazni.
Tudtok-e egymástól független véleményt mondani?
M.: Szerintem igen, mivel más emberek vagyunk, másként nézünk meg valamit, más érzeteink vannak. Az éneklésről hasonlóan gondolkozunk, általában egy véleményen vagyunk.
J.: Másképpen hatnak ránk a világ dolgai, emiatt van, hogy nem értünk egyet. Marci racionális, realista, de emellett érzékeny is tud lenni.
A zenében nagy érzelmeket képes mozgósítani. Én hiperérzékeny vagyok. Rám szerintem ezerszeresen hatnak bizonyos impulzusok. Más dolgokat veszünk észre és így másképp is tudjuk megfogalmazni a véleményünket.
Van-e hobbitok, jut-e rá időtok, ha van, közös vagy különböző módon kapcsoltok ki?
J.: A beosztásunk miatt nehéz időt találnunk rá, de nagyon szeretünk a természetben lenni. Amikor Pécsen laktunk, sokszor mentünk a Mecsekbe túrázni. Utazni és más kultúrákat felfedezni szintén közösen szoktunk. Én szeretek ékszereket készíteni, főzni.
M.: Van olyan, hogy különböző tevékenységet végzünk – én például olvasok, Johanna pedig ékszert készít, de akkor is egy légtérben tartózkodunk. Közös időtöltésünk még a filmnézés, színházba járás is.
Köszönjük szépen a beszélgetést, további sok sikert kívánunk!
Németh-Nagy Johannát és Németh Mártont ebben az évadban, a március 18.-án bemutatásra kerülő A telefon című operában láthatjuk, a Kelemen László Kamaraszínházban!
Tiszavölgyi Cecília - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
