A közönség egyből a szívébe zárta: a 2022/23-as évadban a Legjobb színésznőnek választották. A 2023/24-es évadban pedig a teátrum vezetősége jutalmazta Latabár-díjjal. Rékát a hivatásáról kérdeztem, őszintén mesélt nekem az életéről és pályájának alakulásáról.
Fotó: Góg Zsolt
Mikor körvonalazódott benned, hogy ezt a pályát fogod választani?
Nem tudnék egy konkrét időpontot mondani. A Győri Nemzeti Színházban minden évben van opera a repertoárban, az épület alkalmas is az adottságai miatt ezt a műfajt játszani. Amikor Puccini: Turandot című operáját vették elő, akkor szükség volt gyermekkórusra. Győrben két zenetagozatos általános iskola is van, ahol a kórus kötelező volt, én az egyik ilyenbe jártam. A mi iskolánk gyermekkórusát kérték fel erre a feladatra. Hetedikes lehettem, amikor bekerültem ebbe az előadásba. Az első színházi élményem, amire teljesen emlékszem – nézőként – a Valahol Európában című előadás volt.
Emlékszem, azt kérdeztem rögtön a szüleimtől, hogy mikor jövünk legközelebb. A Turandotban való szereplés volt az első színpadi élményem. A gyerekek csak felügyelettel járkálhattak hátul, hiszen a színház elég veszélyes. Azonban én belógtam a takarásba. Hallgattam az áriákat – akkor meg is szerettem az operát – és megpillantottam egy kellékasztalt.
Szabálykövető ember vagyok, így nem nyúltam semmihez, de nagyon tetszett nekem. Beleégett ez az emlék az agyamba, ahogy ott álltam és néztem az embereket, akik jöttek-mentek, levettek valamit a kellékasztalról.
Fotó: Ifj. Háry Péter
Arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne, ha ezt csinálhatnám én is. Persze az is megmaradt bennem, hogy Lázin Beatrix énekli a nagyáriát. Mégis fura módon nem arra vágytam akkor, hogy Turandot lehessek egyszer, hanem arra, hogy az asztalról vehessem el a kellékeket. Így felelevenítve már vicces ez az emlék, de talán ezt tudnám kezdetként említeni.
Annyira aktívan ezek után nem foglalkoztam a kérdéssel. Később a gimnáziumban minden évfolyamnak volt színjátszó csoportja. A mi évfolyamunkon mások voltak ezek a foglalkozások, mint ahogy én elképzeltem. Inkább az irodalom felé vettem az irányt, létrejött egy verses, verselemzős szakkör.
Az ünnepségeken sokszor mondtam verset, de még ekkor sem volt konkrét törekvésem a pálya felé. Amikor érettségiztem, akkor tudtam, hogy szeretnék a színművészetire vagy valamilyen tanodába felvételizni. Így alakult ki hosszabb érlelődés után ez bennem. Szerencsére nekem vannak a legjobb, legtámogatóbb szüleim a világon: azt mondták, hogy vágjak bele. Mellettem álltak, nem tudok nekik elég hálás lenni ezért.
Mi az első emléked a kecskeméti színházzal?
Egy castingon jártam itt először a kamaraszínházban. Roxie szerepére jelentkeztem a Chicagóból. A szerepet nem kaptam meg, de erről a castingről emlékeztek rám később, amikor az Egy csók és más semmi című előadásba hívtak el Annie szerepére.
Miből áll nálad egy előadásra való felkészülés?
A próbafolyamat előtt közvetlenül, vagy alatta nem szeretem megnézni a filmadaptációt – ha van. Nem szeretném, ha befolyásolna egy másik irányba, mint amit a rendező kér majd. Ha regényből dolgozunk, akkor azt elolvasom. Például A kőszívű ember fiait újra elővettem, mert tisztábbak a viszonyok, több minden kiderül a szereplőkről. Ha csak színpadi mű van, akkor nem feltétlenül olvasom el, szeretek ilyenkor a rendező víziójával az olvasópróbán szembesülni. Elmondja az elképzeléseit, melyik figuráról mit gondol.
Például a Három nővért ismertem már, de nem frissítettem fel a tudásomat, mert nem akartam prekoncepcióval érkezni. A rendező látja egyben az egészet, nekem bíznom kell benne. Semmilyen befolyásoltság alatt nem szeretnék lenni, egy tiszta lapnak kell lennem.
Fotó: Kaszner Nikolett
Van hobbid, jut rá időd?
Változó, amikor időm engedi, akkor van. Egy időben a számfestést csináltam, nagyon imádtam. Nagyon ki tudtam kapcsolni festés közben. A legújabb szabadidős tevékenységem a kertészkedés, nagyon jól esik csinosítgatni a saját kertünket. Jó érzés, hogy mi csinálhatjuk a két kezünkkel; amit elültetünk, abból lesz valami. Magam sem hittem volna egyszer, hogy ilyen nagy udvarunk lesz és én szeretni is fogom művelni. Habár kertes házban nőttem fel, utána hosszú évekig csak lakásban éltem.
Mely szerepek voltak meghatározóak a pályád során?
Ez egy érdekes kérdés, mert mindegyik szerep valamiért fontos, mindegyikhez kötök valamit. Móricz Zsigmond Pillangó című kisregényéből dolgoztunk Veszprémben Börcsök Enikővel. Zsuzsikát játszottam, előtte nem voltam naiva szerepkörben soha. Féltem tőle, mert azt gondoltam, hogy én semmilyen szinten nem vagyok naiva. Sem lelkileg, sem alkatilag, de aztán nagyon jó és hasznos közös munka lett belőle. Az Egy csók és más semmi volt itt Kecskeméten az első darabom, amely után társulati tag lettem. A próbafolyamat alatt ismerkedtem meg mindenkivel.
Fotó: Benkő Emese
Ekkor megtapasztaltam, hogy ez a társulat és ez a színház milyen, hogy itt jó érzés lenni. A Cirkuszhercegnő egy mérföldkő volt számomra, az volt az első nagyoperettem, primadonna szerepem. Számomra tényleg szívügy, hogy az operett, mint műfaj fennmaradjon és jól csináljuk; célom, hogy mások is úgy rajongjanak érte, mint én. A Luxemburg grófja azért volt nagyon jó, mert azzal pontosan ráléptünk arra az útra, hogy hogyan lehet ma operettet csinálni, hogy az befogadható legyen. Hogy hogyan lehet hozzányúlni ehhez a műfajhoz.
Mert nagyon is hozzá kell szerintem, csak nem mindegy, hogy melyik aspektusához és hogyan. Nagyon nehéz ez. Szente Vajk rendezte és aktualizálta Galambos Attilával a szövegkönyvet, a zenén pedig Drucker Péter és Iván Sára dolgozott. Véleményem szerint sikeres volt az a kísérlet, hogy igazán maivá tegyük. Az operettek a maguk idejében nagyon aktuálisak voltak, rengeteg vicces utalással, amik akkor voltak érthetőek. Ezért a szövegkönyv újraírását egy jó ötletnek tartom.
Az egyetem óta nem csináltam Csehov-darabot, ezért a Három nővér is kitüntetett helyet foglal el a szívemben. A tanulmányaim alatt a Meggyeskert című (Cseresznyéskert címmel jelent meg a mű első magyar fordítása, de az egyetemen egy új fordítással csináltuk) drámával foglalkoztunk, de azt viszont másodévtől ötödévig.
Vizsgaelőadás is volt, játszottuk is, és próbáltuk is rengetegszer, így folyamatosan alakult. Csehov annyira rétegzett, komplex és sokszínű karaktereket írt! Olga szerepe a Három nővérből számomra nagyon nagy dolog és igazi kihívás. Az Elisabeth is nagyon fontos nekem, főleg, hogy két rendezésben is benne lehettem, Győrben és Kecskeméten is.
Mesélj kérlek ezekről a címszerepekről!
Hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, hogy én lehettem Elisabeth. Meglepő volt, amikor elővették ezt az előadást a győri színházban. Ott végig egy személy játssza, azaz nem volt gyermek és felnőtt Sisi két különböző színésznővel. Rettenetesen izgalmas volt egy új rendezést is megismerni ezt követően Kecskeméten. Sőt, volt egy kis átfedés is, amikor mindkét városban játszottam. Amikor még csak az Egy csók és más semmi című előadás próbafolyamata zajlott, akkor hívott fel Cseke Péter igazgató úr, hogy felkérnének mindkét szerepre. A dalokat már tudtam, így azokat nem kellett már megtanulnom, amikor itt játszani kezdtem, ez nekem hatalmas segítség volt.
Hogyan éled meg a társulati létformát?
Nagyon féltem tőle, bevallom őszintén, valószínűleg azért, mert nem ismertem. Jól működött nekem az a rendszer, hogy szabadúszóként mindig mentem, ahová kellett. Ebben a társulatban nagyon jól érzem magam, a lehető legjobb helyen vagyok. Jó a társulati légkör, sokan vagyunk fiatalok, nemcsak a színészek, az ügyelők, súgók, asszisztensek között és a műszakban is, így könnyen megtaláljuk a közös hangot.
Szeretik egymást az emberek. Elképesztőek a feladatok, amiket kapok, figyelembe veszik, hogy mi az, ami nekem örömet okoz, kihívás elé állít, én pedig boldogan teljesítem őket. Úgy érzem, hogy kivételezett helyzetben vagyok, hogy minden műfajban kipróbálhatom magam.
Hálás vagyok, hogy nincsenek skatulyák, és ennyiféle karaktert magamra ölthetek. Lehetek Elisabeth vagy Angele, de lehetek Szent Erzsébet, és lehetek Olga is.
Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?
Évad elején általában csak próbálunk, akkor 10 órától 14 óráig, majd pedig 18 órától 22 óráig vannak a próbák. Ez egyébként a bemutató után lefedi az előadás idejét is. Ha játszom, szeretek beérni időben, nyugodtan elkészülni. Régebben másfél órával hamarabb is bejöttem, most már egy óra is elég szokott lenni.
Elő szokott fordulni olyan is, hogy 10 órától 16 óráig van egy hosszú próba, egy ebédszünettel. Nagyon nehéz lehet összerakni egy színházi munkarendet, ennyire sok embernek. Ha nem próbálok, akkor a délelőttöm, kora délutánom szabad, csak este jövök be játszani. Bár sokszor van ilyenkor is korrepetíció vagy jelmezpróba.
Hogyan élted meg az egyetemi éveket? Az éneklés az életed része gyermekkorod óta, egyértelmű volt, hogy zenés osztályba jelentkezel?
Elsőre nem vettek fel a színműre, ezért érettségi után elkezdtem a Pesti Broadway Stúdiót. Ez a képzés pedig az Operettszínházra volt hangolva. Szerettem volna több lábon állni, ezért vettem részt más oktatásban is. Megcsináltam egy szakács képzést. Többször próbáltam meg a színművészetit, a harmadik alkalommal már harmadrostáztam is.
Ekkor elkezdtem még egy képzést: élelmiszermérnöki szakra jelentkeztem. A szüleim, ahogy már említettem, nagyon támogattak engem, viszont tudni kell, hogy ők két lábbal a földön járó emberek, javasolták, hogy legyen egy diplomám. Bekerültem a Corvinusra. Játszottam időközben az Operettben, csináltam az egyetemet. Felfrissített, jó érzés volt a másik részét használni az agyamnak, élveztem a tanulást. Örülök, hogy ezt az oktatási rendszert is megtapasztalhattam.
Az változtatta meg ezt az utat, hogy Novák Eszter zenés osztályt indított a következő évben, pedig azóta nem volt ilyen, hogy én leérettségiztem. De azt gondoltam, ha ezúttal nem sikerül, akkor elengedem ezt az egészet. Ekkor felvettek és egy nagyon jó osztályba kerültem.
Ugyanis többen is voltunk, akik ugyanígy sokadjára kerültünk be, nem pedig az első próbálkozás alkalmával. Ez pedig meglátszott a munkamorálon, és azon, hogy valóban értékeltük azt, hogy ott lehetünk. Nagyon szerettem a színművészetit. Selmeczi György és Novák Eszter voltak az osztályfőnökeim, jól ismertek minket.
Arra ösztönöztek bennünket, hogy abszolút színházban gondolkodjunk, mindent mi csináltunk a jelenetekhez, ők meg segítettek: dramaturgiai meglátásokkal, vagy a figura fejtegetésével – néhány gondolattal vagy a díszletről beszélgetve. Ezzel többrétű munkára tanítottak.
Az éneklésben pedig az egyetemen történt egy fontos dolog: Bátori Éva lett az énekmesterem. Nagyon sokat segített nekem, ez egy nagy találkozás volt az én életemben. Nélküle nem tudtam volna meg, hogy nekem vannak kvalitásaim a klasszikus hangképzésben. Ő tanított nekem mindent. Elképesztően hálás vagyok ezért Selmeczi tanár úrnak is, ugyanis az ő kifejezett kérésére kerültem hozzá.
Mennyire szakmázol otthon, meg tudsz-e nézni egy filmet nem színész szemmel? Hazaviszed-e a munkát?
Feltűnnek szakmai dolgok, nem tudok nem belelátni, de meg tudom nézni. Viszont nem vagyok nagyon kritikus, van véleményem, de csak ha kérdezik, akkor mondom el. A filmekkel kapcsolatban nincsenek elvárásaim, egy könnyedebb film is jó lehet, ha tudjuk, mi a célja és annak megfelel, akkor rendben van.
Nem keresek nagy megfejtéseket egy romantikus vígjátékban. A sorozatokat is kedvelem, mivel több részt is meg lehet nézni egymás után, így még kevésbé merülök bele a szakmai dolgokba, csak kellemesen kikapcsol vagy beszippant.
Változó, hogy hazaviszem-e. Ha bánt valami, akkor jó érzés otthon megbeszélni, de ez bármely más hivatásban így van szerintem. Nyilván nekünk nagyon jó, hogy mi produktívan tudunk beszélni egy előadásról vagy egy szerepről. Mindketten elmondjuk a meglátásainkat, ebből nagyon sokat tudunk kivenni. De nemcsak erről beszélgetünk.
Szerinted mi az a három tulajdonság, ami a legjobban jellemez téged, mint embert, és mint színművészt?
Türelmetlen vagyok, sokszor segíteni akarok, akkor is, ha nem kérik. Már fejlődtem benne, egyébként a kertészkedés nagyon jó erre. Határozott vagyok, ez jól szokott jönni sok esetben. Szokták mondani, hogy nagyon magabiztosnak tűnök, én ezt nem tartom magamról.
Szerintem jól kommunikálok, a rendezőkkel is, ez megkönnyíti a munkát. Néha túlagyalok dolgokat egy-egy szerepnél. Ha nem ösztönből csinálom, falakba ütközöm, és az jól jelzi nekem, hogy most szív kell bele, és így többre jutok. Illetve szeretek mindig, minden próba alkalmával teljes erőbedobással dolgozni.
Nem az a típusú ember vagyok, aki magában, belül készül a karakterrel. Nem szoktam próbát dobni, azaz nem teljes egészében átélni, hiszen az mindannyiszor egy elszalasztott lehetőség. Nekem szükségem van rá, hogy belemenjek a próbákon is, azért, hogy jöjjenek azok gondolatok és érzelmek, amik tovább visznek. Így a rendezőnek is megvan a lehetősége, hogy reagáljon arra, amit éppen csinálok.
Mit mondanál egy pályakezdő színésznek a pályáról? Mire lesz szüksége?
Szerintem az tudja csinálni, aki igazán akarja, aki nemcsak elhivatott, hanem elszánt is. Annyi lemondással jár. Nekem például azt a legnehezebb elfogadnom, hogy mindig hozzám kell alkalmazkodnia a családomnak. Nem szabad elkeseredni, ha nem sikerül valami, például bekerülni egy produkcióba. Szerencse is kell, én sokszor voltam jókor jó helyen.
Hiszek abban, hogy minden munka megtérül. Lehet, hogy nem ma, nem 2 hónap múlva, de meg fog térülni bármilyen befektetett energia. Mindennek van értelme, ezen a pályán még rontani, bukni is lehet úgy, hogy később profitáljunk belőle. Türelemre mindenképpen szükség van színészként. Tudni kell kompromisszumot kötni és döntéseket hozni, minden tényezőt figyelembe venni.
Helyén kezelni az odaadást, elhivatottságot, ami a pálya elején elengedhetetlen. Észrevenni, ha a visszájára fordítja az ember életét, azaz elfogy a lelkesedés. Ezt időről időre felül kell szerintem vizsgálni. Hiszen amíg szerelemből űzzük ezt a hivatást, addig a nézőket is megtiszteljük azzal, hogy a tudásunk legjavát adjuk és minden este odatesszük magunkat, akkor is, ha fáradtak vagyunk. Nagyon érdekes, hogy nem tudom megmondani, miért szeretek a színpadon lenni, miért szeretem ezt csinálni.
De amíg azt érzem, hogy örömet okoz, tudom, hogy a legjobb helyen vagyok.
Hol látod magad tíz év múlva?
Nem szoktam ilyesmin gondolkozni. Az élet állandóan változik. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek terveim, mert vannak. De nem szeretnék semmihez ragaszkodni, mert feleslegesnek tartom. Ha nem úgy alakul, akkor az elpazarolt idő volt. Csinálom a dolgom, mindig kicsi etapokban nézek előre. Keresem azt, ami elégedetté és boldoggá tesz.
Köszönjük szépen a beszélgetést Rékának! Gratulálunk a díjakhoz és további sok sikert kívánunk!
Kecskemétimami - Tiszavölgyi Cecília
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
