Jelenlegi hely

Az eső sem fogott ki rajtunk!

A Ciróka Bábszínház- és ezzel Kecskemét- első alkalommal kapcsolódott be a Színházak éjszakája programsorozatba, amelynek keretében a Hírös Gasztroszínház különleges produkcióját, a Keserű Aszú című előadást láthatták az érdeklődők.


A bábszínház hangulatos udvarára meghirdetett előadást a kezdésre pontosan megérkező eső sem tudta meghiúsítani. A színészek  és a vendégek néhány perc alatt átköltöztek a színház nagytermébe, ahol egy érzelmekkel teli, izgalmas színházi est részesei lehettek.

A Keserű Aszú kiváló irodalmi művekből összeválogatott, a párkapcsolatok különböző fázisait elénk táró darab, amelyet Bata Éva és Bárnai Péter színművészek előadásában élvezhetett a közönség.

A jelenetek között a Koch Borászat kiváló borait ízlelhették meg a vendégek, miközben Fehér Annától, a borászat szakértőjétől számos érdekességet is megtudhattak. 

A borkóstolóval egybekötött gasztroszínházi előadást a Garabonciás finom sajtjai és a Félegyházi Pékség termékei tették még élvezetesebbé.

Fotók: Petróczi Réka

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére