Jelenlegi hely

Új szoptatási infografika segíti a kecskeméti kórházban az édesanyákat

A szülés után, ha minden rendben a babával és a mamával, akkor várhatóan 3 nap után haza is mehetünk már az újdonsült kis családtaggal.

A kecskeméti kórház egy új infografikai táblával szeretné segíteni az anyukákat, hogy a bent töltött pár napon milyen gyakran kell szopiznia a babának, vagy épp mekkora a baba gyomrának az adott napon a mérete és mennyi pelus az elegendő. Ez a tábla hamarosan kikerül a Gyerekágyas osztályra minden szobába és minden bizonnyal megnyugtató segítséget ad az édesanyáknak.

(Ami büszkeséggel tölt el, hogy az infografikát én készítettem, ezért első körben tudtok róla tájékozódni – M. Mariann).

Szabóné Kis Éva Védőnő és laktációs szaktanácsadó egy kis segítséget is ad ennek a kiadványnak az értelmezéséhez:

Ősidők óta tudjuk, mégis szükséges tanulnunk, akár édesanyaként, akár egészségügyi dolgozóként, hogyan működik saját testünk és kisbabánk jelzéseiben bízhatunk-e? A sikeres szoptatás miért sikerül az egyik anyának és miért nem sikerül a másik anyának. A szoptatástámogatás egyik kulcsa, hogy egységes nézeteket valljunk és szakmailag megalapozott tudást szerezzünk, mely segíti a családokat az anyatejes táplálás megvalósításában.

A kizárólagos szoptatás a csecsemőtáplálás biológiai normája az első 6 hónapban a legideálisabb testi-lelki táplálék a kisbaba számára.

A szoptatásra már várandósság alatt készülni kell, hiszen olyan sok információ kering a témáról.

A kórházi tartózkodás alatt találkozni fogsz, ezzel a táblácskával és ehhez próbálok egy kis segítséget adni.

Milyen gyakran szopik az újszülött?

Minden babának más a szopási stílusa, (vannak lassú evők és vannak gyors evők) de általánosságban elmondható, hogy 24 óra alatt minimun 8 alkalom szükséges ahhoz, hogy hamar bekövetkezzen a tejbelövellés, ami megemeli a prolaktinszintet és hatására egyre több anyatej fog termelődni.

A termelődő tejmennyiség a baba igényeihez fog igazodni, ezért az igény szerinti szoptatás kulcsfontosságú a tejtermelődésben.

A hatékony szopás jele, ha babád hallhatóan és ritmusosan nyel, mozog füle és állkapcsa, testtartása ellazult, szoptatás után lazábbnak érzed a melleidet

Mik a korai éhségjelek?

Cuppogás, tátogás, nyelv nyújtogatása, ajkak nyalogatása, fej forgatása, a kéz szájhoz vitele, az ujjak és az öklöcske szopogatása.

Ezekből a jelekből gyakran csak párat fogsz látni, de minél jobban megismered gyermekedet, annál több jelzését fogod észrevenni.

A baba gyomrának mérete

Az újszülött baba gyomra megszületéskor cseresznye nagyságú (5-7ml) , így amennyiben orvosi indikáció nem áll a háttérben nem indokolt a korai tápszer adása. A első pár csepp kolosztrum, amit megkap az első órában, életfontosságú immunanyagokat tartalmaz, az első védőoltásnak is nevezik.

Ahogy a tej mennyisége egyre nő, úgy fog a gyomra tágulni. 3-4 napos korban dió nagyságú lesz. 

Hat hetes korra stabilizálódik a tejtermelés ,1 hónapos és 6 hónapos kor között nem változik a baba táplálékigénye, kivéve a növekedésugrások esetén.  A tej zsírtartalma meghatározó a jóllakottság érzésében, minél gyakoribb a szoptatás, annál zsírosabb lesz a tej.

Pisis pelusok

Első 1-2 napban legalább 1-2 nedves pelus, 3 nap után 3-4 nedves pelus elegendő.

Kakis pelusok

Első napokban 1-2 db fekete vagy sötétzöld ragacsos mecóniumos széklet, majd a 3. naptól minimum 3 db barnás, zöldes, esetleg már sárgás széklet. A következő napoktól 6 hetes korig 3-5 vagy ennél több kakis pelenka, megnyugtató információt ad az elegendő tejről. 6 hetes kor után anyatejes babánál előfordul, hogy több napig, ritka esetben 7-10 napig sincs széklet, mely nem jelenti azt, hogy valami baj van.

A gyakori szoptatás segíti a sárgaság gyors lezajlását, hiszen a kolosztrum (előtej) hatása miatt a széklettel gyorsabban eltávozik a bilirubin, ami a sárgaság kialakulásának egyik meghatározója.

A babád súlya

A szopások mérése teljesen felesleges,hiszen az icipici millilitereket nem fogja kimutatni a mérleg. Célszerű naponta 1x ugyanabban az időben mérlegelni és viszonyításként feljegyezni a napi súlyokat.

Az újszülött súlyesése élettani folyamat az első 3 nap alatt a születési súlyuk 7%-át elveszítik a babák. A súlygyarapodás állása és bizonyítottan elégtelen tápanyagbevitel, mely a szoptatási technika és hatékonyság megtekintését igényli, és ezek konzultációját orvossal, aki eldönti,hogy indokolt-e a pótlás adása. Elsősorban lefejt anyatejjel, másodsorban donor női tejjel (kórházban ez nem lehetséges), harmadsorban tápszerrel.

 A kezdeti időszakban a cumisüvegből való etetés nagymértékben megzavarja a baba szopástechnikáját és hátráltatja a tejmennyiség beindulását, használatával a szoptatási problémák kockázata jelentősen megnő.

A baba megszületése után, legalább egy órán át biztosítani kell a háborítatlan bőrkontaktust és kivárni, amíg a baba felkúszik a mellhez és ösztönösen megtalálja.

A kecskeméti kórházban a 24 órás baba-mama folyamatos együttléte biztosított, melynek az anyatejtermelődésre és a szoptatás sikerére óriási jelentősége van.

Bízz magadban, hogy a tested pontosan tudja, mire van szüksége a babának és bízz a babádban, hiszen ő olyan jelzéseket fog küldeni Hozzád, ami ösztönösen beindítja az anyai viselkedéseket.

Amennyiben problémák merülnek fel a szoptatásban, mindenképpen szakemberhez érdemes fordulni, aki korszerű ismeretekkel rendelkezik a szoptatás és anyatejes táplálás területén

” Az anyatej a természet csodája „

Szabóné Kis Éva laktációs szaktanácsadó, védőnő

A plakát itt letölthető

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére