Jelenlegi hely

100 tábor, amit imádni fognak a gyerekek - indul a Hírös Agóra táborszezonja

Talán annyival vagyunk idén jobb helyzetben a tavalyihoz képest, hogy most biztosan tudjuk: nyáron lesznek táborok! Az idei tanév végére megint mindannyian kicsit elfogytunk, akár jókedvvel, vagy akár szabadsággal.

Normál esetben is gondot jelent a szülőknek a nyári szünet megoldása, de egy tavalyi évhez hasonló közel 6 hónapos szabitól mindannyian hanyadt dobjuk magunkat. Persze mindenki nagyon várja a nyarat, de azért hatalmas gondot jelent, hogy hová tegyük a gyereket. 11 hét, azért 11 hét és ennyi szabi senkinek sem jár! Viszont van nekünk Kecskeméten egy Hírös Agóránk, akik egész évben azért dolgoznak, hogy segítsék a szülőknek megoldani ezt az időt.

A hosszú bezárások ellenére is mindent megtettek a kecskeméti népművelők, hogy 5 telephelyen 100 féle nagyszerű táborral várják idén is a kiskorúakat.

„Alkoss, táncolj, játssz, sportolj, fedezz fel és nevess velünk!” érdeklődési körnek megfelelően többféle tartalmú tábor közül lehet választani. Június 21-től heti turnusokban, több korosztályban - 4,5-16 éves korig -  indítanak néptánc, ismeretterjesztő, sport, kézműves, művészeti, tánc, zene, játék és ovis közösségi foglakozásokat.

Már el is indultak a jelentkezések, de legyetek szemfülesek, mert hamar be fognak telni a táboraik! 

Aki el akarja kerülni a sorbaállást, az online, google űrlap kitöltésével is jelentkezhet. Személyesen beiratkozni a táborokra, a jelentkezési lap kitöltésével és a regisztrációs díj befizetésével lehet, a Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1) és a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.)  jegypénztáraiban.

A programjaik színesek és minden igényt kielégítőek, a helyek viszont gyorsan be is telnek, ezért érdemes időben jelentkezni, mert már most vannak olyan táborok, ahová nem tudnak több gyereket fogadni.

Gyermeknapi kedvezmény május 28-ig

Táborajánlataik nagyon kedvezményesek, már 18 ezer Ft-tól találhattok magatoknak, és akik május 28-ig befizetik a tábor teljes összegét, annak előzetesen befizetett regisztrációs díj 50%-át elengedik, ez gyerekenként 3000 Ft-ot jelent. Bővebb infót itt találtok a jelentkezésről!

Itt tudsz válogatni a táborok között: HÍRÖS AGÓRA NYÁRI TÁBORAI

Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére