Jelenlegi hely

Egy különleges, egyedülálló Tanoda felsősöknek Kecskeméten! - ahol tényleg öröm a tanulás

A kecskeméti Központi Tanodában előre kialakított módszertan alkalmazásával megtaníthatók a gyerekek az önálló tanulásra, melynek sokfél előnye lehet: a tanulásuk könnyebb lesz, időt takarítanak meg, kevesebb feszültségük adódik, illetve javulhatnak az iskolai eredményeik, vagy akár jobban élvezhetik a tanulást. Tanodára azért van szükség, mert az alsós környezetből kikerülve, immár felsősként, olyan önálló munkát várnak el Tőlük, amire sokuk nincs felkészülve / felkészítve.

5. osztálytól a gyerekek vagy már nem járnak napközibe, vagy összevont csoportokban vannak, ahol több osztályból 30-as létszámmal birkózik a napközis tanár. Ekkora létszámnál már nem sok esély van arra, hogy a nem összeszokott gyerekek egyéni támogatást kaphassanak. Ráadásul a felsős anyag nehezebben elsajátítható, mint amihez korábban hozzászoktak. A diákok a Tanodában nem „magolni” tanulnak meg, hanem önállóan tanulni, amely képességüket az élet minden területén hasznosítani tudják a későbbiekben is.

Milyen korú gyermekeket vártok?

Általános iskolás felsősöket várunk, 10-14 éveseket, bármelyik kecskeméti vagy környéki iskolából. Jelenleg 2 szabad helyünk van, ezt lehet feltöltenünk!

Mi a célja a Központi Tanodának?

A foglalkozások célja, hogy a diákok nagyjából 1 év leforgása alatt olyan önálló tanulási képességek birtokába kerüljenek, amit magabiztosan hasznosítanak, és nem lesz szükségük folyamatos támogatásra. Ezután, ha egyéni szaktanári felkészítésre lesz később szükségük, hogy sikeresen felvételizzenek, azt alkalomszerűen kell majd megoldani.

A lényeg, hogy a gyerekek abban, és olyan támogatást kapjanak, ami a képességeiknek megfelelő helyre irányítja Őket, legyen ez egy jó középiskola, vagy szakiskola, akár később főiskola, vagy egyetem. A fő szempont az, hogy a gyerekek felnőtt korukra a „helyükön legyenek”, mert biztosak vagyunk abban, sok kutatás igazolja ezt, hogy azok elégedettek igazán az életükkel, akik azzal foglalkoznak, amit szeretnek, és amiben kiteljesednek. Ez utóbbihoz pedig az kell, hogy abban, és úgy támogassuk a gyerekek tanulását, amire tényleg szükségük van.

Mit tud nyújtani a Tanoda és mikor lehet járni?

A Tanoda keretein belül a rendszeres önálló tanulásra szoktatjuk rá a felsős diákokat, akik max. 12 fős csoportban tanulnak egy pedagógus segítségével. Ekkora csoportban kaphatják meg a szükséges egyéni figyelmet, és fejlesztési támogatásokat. A foglalkozások minden hétköznap 13.00-17.00 óra között vehetők igénybe, a siker érdekében – pedagógiai tanácsok alapján – minden nap minimum 2 órás időkeretben.

Hogyan zajlik a tanulás?

Minden diákunknál felmérjük az egyéni tanulási stílust, ami alapján az egyéni tanulási stratégia is meghatározásra kerül. A diákok a megérkezésük után a Tanodai pedagógus segítségével közösen áttekintik az aznapi feladataikat, tantárgyi tanulási sorrendet állítanak fel, majd elkészítik a házi feladatokat. Elakadás esetén segítséget kapnak. A szóbeli tananyagok elsajátításában kiemelt egyéni figyelmet kapnak a dákok, akár játékos feladatok alkalmazásával, amivel az önálló tanulási képességük is fejlődik. Ehhez sokszor olyan digitális eszközöket, alkalmazásokat is segítségük hívunk, melyek segítenek a diákoknak ezeket okosan, és ésszerűen felhasználni.

A diákok megfelelő időközönként szünetet, szabad foglalkozást kapnak, ilyenkor lehet egyet sétálni, uzsonnázni, relaxálni, vagy akár fejlesztő játékokkal (pl. geoguessr, online sudoku, scrabble) foglalkozni. Minden foglalkozás kikérdezéssel, majd a másnapi tankönyvek bepakolásával zárul. Pénteken is, tehát nem marad házi feladat a hétvégére, nem fog „kiderülni” vasárnap este 8-kor, hogy milyen feladatot is kell a családnak megoldani…

Milyen tanulási problémákkal találkoznak a 10-14 éves korú gyermekek?

Sokan tapasztaljuk, hogy felsőssé vált gyermekünk nehézségekkel küzd az önálló tanulásban. Ilyenkor sokszor romlanak a jegyek, feszültség keletkezik, ami napi szintű problémákat generálhat a családokban. Egyedül nem minden gyermek képes tanulni, és bizony nem minden szülő képes saját gyermekét veszekedés-mentesen a délutáni tanulásra fogni.

Mindez sokszor nem a szülő hibája, nem is a diáké, és nem is az iskoláé, ahol a magas tanulószobai létszámok miatt borzasztó nehéz, vagy egyszerűen nem lehet az egyéni tanulási igényekre reagálni. Az a probléma, hogy a gyerekek döntő része 10-12 éves korára nem tanul még meg önállóan tanulni, és napi szintű támogatásra van szüksége a tanulásban, és a házi feladatok elkészítésében. Ezt a szülők a mindennapos terhelésük mellett nagyon nehezen tudják megadni feszültségek, és „harcok” nélkül. A gyerekek pedig ebben a korban sokszor még nem látják át, hogy a felsős tanulmányaik szolgálnak majd alapul a továbbtanulásukban. Hiszen hogyan fognak stabil alapok nélkül középiskolába vagy jó szakiskolába menni, bent maradni, és később akár felsőfokú intézménybe járni? És hogyan fognak beválni a munka világában?

Kik vezetik a Központi Tanodát?

Ezek a problémák foglalkoztatták a Tanoda alapítóit, akik maguk is gyakorló szülők, érintett korosztályú gyermekeik vannak, és a Dr.Code Programozó Iskola alapítói és működtetői. Válaszokat kerestek a kérdéseikre, és úgy döntöttek, hogy a programozó iskolai tapasztalataikra építve másokkal is megosztják a megoldási elképzeléseiket, melyek sikeressé teszik a gyermeket az iskolai szereplésében! Nagy segítség ebben az egyik alapító tanácsadó szakpszichológusi végzettsége, és iskola pszichológusi tapasztalatai is.

Kecskeméten hol van helyileg?

A Központi Tanoda székhelye Kecskemét, Batthyány 11. I. emeletén található.

Elérhetőség:

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére