Jelenlegi hely

Hatékonyabb és új óvodai ellátást tervez a város vezetése

Az elmúlt évek beruházásai és a demográfiai adatok változásai lehetővé és szükségszerűvé teszik Kecskeméten az óvodai ellátás átalakítását és magasabb színvonalra emelését.

Az elmúlt alig hat év alatt 12 csoporttal, összesen 335 férőhellyel bővült Kecskeméten az önkormányzati óvodai ellátás. Fejlesztésbe kezdtek az egyházak is, 8 csoportban 200 új férőhelyet hozva létre, mellette pedig az önkormányzattól is átvettek 4 csoportot, összesen 80 férőhellyel. Túl ezen egyes munkáltatók – például a Mercedes üzem – saját óvodát hoznak létre a dogozók gyermekei számára.

Ezzel párhuzamosan a demográfiai adatokból kitűnik, hogy csökken az óvodás korú gyermekek száma, és ez a tendencia még néhány évig meghatározó lesz. 2014-ben például a Jász utcai óvodában és az Izsáki úti óvodában is egy-egy csoporttal kevesebb indult.

Mindezek következtében az önkormányzatnak lehetősége nyílik az anyagi és emberi erőforrás átcsoportosításával tovább javítani az óvodai ellátás színvonalát.

A tervek szerint ősztől a Jász utcai és az Izsáki úti feladat-ellátási helyeken nem indul új csoport. Ezek az egységek nem önkormányzati tulajdonú épületben működnek, ugyanakkor önkormányzati tulajdonban lévő, megfelelő infrastrukturális színvonalú óvodákban biztosított a kellő számú férőhely. Megtörténik a már meglévő csoportok átköltöztetése, amely során a fenntartó elsődleges szempontnak tartja, hogy a gyermekek a megszokott óvónővel együtt kerüljenek át az új helyre. Létszámleépítés nem lesz, mindössze a nyugdíjba vonuló közalkalmazottak státusza szűnik meg.

A felszabaduló anyagi forrásokból egyrészt a nevelőmunka hatékonyságát lehet növelni, hiszen több fejlesztőpedagógus és pedagógiai asszisztens foglalkoztatható az óvodákban. Másrészt az önkormányzat újabb infrastrukturális beruházásokra készül a Lánchíd utcai óvodában és a Széchenyi sétányi óvodában.

Az önkormányzat feladatának érzi azt is, hogy az óvodai férőhelyek és a színvonalas ellátás maximális biztosítása mellett enyhítse a bölcsődékben tapasztalható zsúfoltságot. Különösen fontos ez a GYED EXTRA bevezetése óta, hiszen ennek köszönhetően az édesanyák hamarabb tudnak munkát vállalni. Ezért a város vezetése egy új gondoskodási formát tervez, amelynek lényege, hogy átmenetet képez a bölcsődei és az óvodai ellátás között. Ennek keretében azokat a gyermekeket helyeznék el, akik az adott naptári év szeptembere és decembere között töltik be a 3. életévüket. Jelenleg annak vizsgálata zajlik, hogy az új ellátási forma a Juhar utcai vagy az Akadémia körúti óvoda épületében volna-e megfelelőbb helyen.

Szemereyné Pataki Klaudia

Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere

Forrás: kecskemet.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére