Jelenlegi hely

Így fejlesztheted gyermekeid készségét már kiskorukban!

A zenélés kortalan. Pontosan ezért nincs az az életkor, amikor ne toppanhatna be a mindennapokba. Elég csak belegondolni abba, hogy a kisbabák többnyire mitől nyugodnak meg? Az énekléstől, vagy a lejátszott harmóniáktól. Zene a sírás, a nevetés, ütem a tapsolás és a gügyögés. Minden pillanat telve van hangjegyekkel. Ezért aztán sohasem korai elkezdeni a zenei készségek fejlesztését, amik ráadásul pozitívan befolyásolhatják az agy további területeinek barázdálódását.

Mivel érdemes kezdeni?

Azzal, ami a gyerkőc számára vonzó és ellenállhatatlan. Ha például szeret tapsolni, ha folyton ritmusra jár a keze-lába, akkor bizony a dob nagyszerű választás. Az elektromos variáció abszolút szomszédbarát. Az állítható hangerőn túl a méret sem okozhat fennakadást, lévén kifejezetten helytakarékos alternatíváról van szó. A tartóssága megkérdőjelezhetetlen, mindennek tetejében kezdő szett is vásárolható belőle. Azaz nyugodtan, teljesen hozzá nem értőként is oda lehet ülni mögé, megtapasztalva, hogy mit is jelent, vagy jelenthet majd egyszer a dobolás. Eleinte ez kitűnő játék, aztán később tanári segítséggel hobbivá, sőt akár még többé is válhat.

Semmiképpen sem érdemes olyan modellben gondolkodni, ami nem ideális az aktuális helyzethez viszonyítva. Ha a gyermek még életében soha nem fogott dobütőt a kezébe, akkor egy kezdő készlet a tökéletes döntés. Minden megvan benne, ami elvárható. Az izgalom pedig alapjáraton adott és megkérdőjelezhetetlen. Ha pedig eljön az idő a későbbiekben, akkor természetesen következhet a fejlődés, egy szinttel feljebb lépés. A lényeg a fokozatosság! A csalódás, a sikertelenség csak elkedvtelenedéshez vezet.

Akkor gitárból sem célszerű egyből haladót választani?

De még mennyire, hogy nem! Amúgy ez kezdő felnőtteknél sincsen másként. Még jó, hogy mindig ott ildomos kezdeni, ahol éppen tartunk. A gyerek gitár erre lett kitalálva. A fokozatosság elve mentén haladva ez a legjobb hangszer az alapok elsajátításához. Aztán természetesen, ha eljön a kellő idő, akkor jöhet a következő, már komolyabb hangszer beszerzése.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére