Jelenlegi hely

Makik és makákó, muflon és nílusi ludak születtek a Kecskeméti Vadaskertben

A gyűrűsfarkú makik (Lemur catta) természetes közegükben matriarchális elven szerveződő csoportokban élnek, vagyis a nőstények dominánsak. A Kecskeméti Vadaskertben már évek óta csak az alfanősténynek születnek utódai, legutóbb a tavaszi napforduló idején, március 21-én. A kis ikerkatták éppen egyéves testvérei is ikrek. Nem ritka jelenség ez a makiknál. A kis jövevények nemét még nem lehet tudni, édesanyjuk óvja minden mozdulatukat.

Három báránnyal szaporodott a muflonállomány (Ovis aries orientalis) szintén a közelmúltban. A kecskékhez és a bárányokhoz hasonlóan a muflonok kicsinyei is rögtön lábra állnak, és követik az anyjukat. A nagyobb állatok csoportba verődve védelmezőn körbeveszik a legkisebbeket. A fiatal muflonokat azért nevezik báránynak, mert a faj rendszertanilag nem a szarvasok, hanem a vadjuhok közé tartozik. 

Május elején született egy picike rhesusmakákó (Macaca mulattais) is. A kicsinyeket - a hímek szinte agresszív védelme mellett - közösségben nevelik. Az elkóborló kis majmokra a csapatból mindig figyel valaki. A makákók a legtöbb majomhoz hasonlóan igen okos állatok, játékosságuk miatt pedig igen kedveltek a látogatók körében. 
Egy hete kelt ki öt kis nílusi lúd (Alopochen aegyptiacus), ők a Kecskeméti Vadaskert legfiatalabb tagjai. A különösen agresszív afrikai madár költési időszak alatt territóriumot foglal, és ilyenkor semmitől nem riad vissza, még a hattyút is képes megtámadni. A hangos ludak ugyanakkor a kicsinyeikkel szemben nagyon gondoskodóak. Az eleven utódok születésük után szinte rögtön el is hagyták a fészket. A szülők türelmesen tanítják őket. 


A fehér gólyák (Ciconia ciconia) tavaly még csak egy, idén viszont már három fészket raktak, és a nyári ludakkal (Anser anser) együtt hamarosan kiköltik a tojásaikat. A gólyák főként áramütés okozta sérüléseik miatt kerülnek a vadaskerti madárkórházba. Kicsinyeik születését és megerősödését követően repatriálják valamennyit. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai egy külső fészekbe, hasonló korúak közé helyezik ki őket. A közelmúltban egy, a természetes közegébe tavaly kikerült gólyáról Izraelből kaptak jelzést. Van azonban olyan madár is, amely felépülését követően is a vadaskert lakója marad.
A kicsinyek születése valamennyi állat esetében egyértelmű jele annak, hogy jól érzik magukat jelenlegi közegükben - hangsúlyozta Tokovics Tamás ügyvezető igazgató.

Forrás: MTI
Képek: Kecskeméti Vadaskert 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére