Jelenlegi hely

Városháza, Cifrapalota, Katona József színház vagy Kecskemét város címere is hazavihető egy 5 forintoson

Városháza, Cifrapalota, Katona József színház vagy Kecskemét város címere is hazavihető egy 5 forintoson annak az érmeprésnek a jóvoltából, amit a napokban állítottak fel a Nagytemplom mögötti részen.

Érmeautomata már Kecskeméten is a 650 éves évforduló alkalmából

Kecskemét város fennállásának 650. évfordulója alkalmából egy emlékérme-automata került kihelyezésre a Deák Ferenc tér Nagytemplom mögötti részén, amellyel 4 különböző mintájú érme készíthető a város nevezetes épületeiről. A Kecskeméti Városháza patinás épülete, a Cifrapalota díszes homlokzata, a Kecskeméti Katona József Színház jellegzetes épülete és Kecskemét város címere választható. Az elkészített érmék emlékül maradnak a helyi emberek és az idelátogató turisták számára a neves évfordulót ünneplő Kecskemét városáról.

Az automata kihelyezése az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület és Kecskemét MJV Önkormányzatának együttműködésével valósult meg.

A gép kezelése rendkívül egyszerű és önmagában is szórakoztató, így nem csoda, hogy nagy szeretettel fogadja minden városban a közönség.

A gép működési elve, hogy a saját kézi erejével maga préseli ki az érmét néhány másodperc alatt az általa kiválasztott mintára. A nyújtani kívánt, normál forgalomban lévő érmét (Magyarországon az 5 Ft-os) egy olyan présbe juttatja, ahol két  préshenger között  mintegy 22 tonna/cm2 nyomás alatt készül el az emléktárgy.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére